A tömegről
Hogyan segíthet a nagyheti történet egy huszonegyedik századi magyar országgyűlési választásban helyes döntést hozni?
Ha az alcímből propagandára vagy szentségtörő gondolatkísérletre gyanakszol, okkal teszed. Jézus virágvasárnapi jeruzsálemi bevonulásának és utána következő napjainak történései ugyanis mindkettőt érintik.
A Messiás földi testben töltött végnapjai politikával, árulással, egymás ellen uszítással, hittel és tévhitekkel vannak átitatva. Mélyen és vérrel.
A következő gondolatkísérlet azt célozza, hogy az európai kultúra alapkönyvéből kiolvassuk, kik vagyunk a tömegben, mire várunk, kire hallgatunk és hogyan viselkedünk, amikor döntési helyzetbe kerülünk.
Ez a könyv azt állítja magáról, hogy a benne foglaltak mindannyiunk, tehát az egész emberiség javára szólóan írattattak le, és a felismert igazság szerinti üzenetei ma is érvényesek.
Azt állítom, hogy ez igaz: személyesen nagyon jól használható szempontrendszert olvastam ki belőle, ami e fájdalmas és megrendítő időkben is egyértemű intésemre és segítségemre van.
Előzetesen két figyelmeztetés:
e sorokat nem végzett teológusként, hanem rendszeres Szentírásolvasóként írom. Bizonyosan tévedhetek.
Másfelől a következő esszét sokan szentségtörőnek tarthatják.
Hitem szerint nem az.
De tény, hogy bizarr.
A becsületesen szemlélő ember számára a világ értelmes vizsgálata során örök összefüggések tárulnak fel.
A fizika történetében például a tömeg-jelenséget megérteni igyekvő kutakodók az idők során eljutottak oda, hogy amit eredetileg súlyként azonosítottunk, valójában az univerzum egyik formáló ereje.
A képlet egyszerű:
A megértéséhez viszont ki kell lépni a hétköznapi gondolkodás keretei közül.
Értők szerint Einstein relativitás elméleteiben a tömeg az energia egyik megjelenési formája; a tömegből energia, az energiából pedig tömeg hozható létre. Rendkívüli hatásfokkal: a folyamat a téridő geometriáját is alakítja.
A téridő görbülete az, amit az einsteini megközelítésben gravitációnak nevez a fizika tudománya. Amit mi erőnek érzünk és nevezünk - a beláthatóbb newtoni világkép mentén -, valójában egy sokkal komplexebb univerzum-formáló hatásmechanizmus.
A Newton és Einstein által felfedett törvényszerűségek értőik szerint nem oltják ki egymást. Az utóbbi mintegy az előbbi felismeréseinek kiterjesztése a megismerés egy olyan tartományára, amely a hétköznapok történéseinek működésén kívül esik.
E fizikai felismerések tükrében pedig a tömeg, ha nyugalomban van, akkor is hordozza ezt az energiát. Ha pedig elkezdjük gyorsítani, nő a mozgási energiája…
A világ értelmes vizsgálata során megfigyelhetjük, hogy az általunk látott anyagi világ mechanizmusai sokszor analogikus módon segítenek értelmezni az általunk nem látott szellemi világ folyamatait.
Például: a kis test a nagyobbhoz gravitál.
Ahogy az egyén is a sokasághoz.
A szociológia megfogalmazásában azonban az egyénnel a tömegben történik valami: elveszíti saját vonásait. Az ember arctalanná válik a tömegben.
Ennek az arcnak azonban egyedisége és sorsa van: képmás. Akkor viszont a kérdés így tehető fel: tömeghatásra elveszíthető-e a képmás, az ember isteni teremtettségének lényege?
A Szentírás számos törtenétéből az derül ki, hogy az ember ebben a megtört világban inkább a képmás-vesztéshez gravitál és az a feltűnő, amikor mégsem esik vissza az erőszak és bűn útjára. Ilyenkor érezzük, hogy valami nagyon emberi történik.
Ez az emberi ugyanakkor mindig valamilyen kapcsolatban áll a Teremtő Istennel. Rejtett vagy nyílt kapcsolatban, ám mindig kitapinthatóan.
Mi hozza mozgásba a tömeget?
Külső erő.
Mint egy szellemi üzenet.
Természetesen az alapszükségletek meghatározó erővel bírnak, és ha éhezünk vagy szomjazunk, elsőként igényeink csillapítására törekszünk. De az már szellemi magatartás, hogy adott esetben hogyan csillapítjuk mindezeket. Minek árán. Vért ontunk önönön kielégülésünkért, vagy a vérünket adjuk mások jobblétéért.
Vagyis a szellem, ha megtartó, ura lehet zsigeri ösztöneinknek is.
A gondolat azonban: erő.
Mindebből a mechanizmus is jól látható; egyetlen gondolat mozgásba hozhatja a tömeget, óriási energiákat szabadítva fel.
A Biblia regényszerű olvasása revelatív összefüggésekre világít rá. A lineáris olvasás jobban feltárja mind a Teremtő, mind a teremtett személy valódi természetét. Általa talán jobban értjük, hogy egy gigantikus történet részesei vagyunk, amelyben a tanulság egyszerű, ugyanakkor radikális: aki nem hallja meg - valójában: nem fogadja el - Isten életre vezető intelmeit, az eltérül a mentő szeretet útjától, aminek pokoli következménye lehet.
Ez a regényszerű olvasás készít fel bennünket arra is, amikor először Máténál, majd utána mindhárom evangélistánál elérkezünk a virágvasárnapi eseményekhez. Amiről mind a négy evangélium megemlékezik, kiemelt jelentőséggel bír. Jézus ekkor vonul be szamárháton Jeruzsálembe az őt örömmel fogadó, őt dicsőítő tömeg kíséretében - majd öt nap múlva keresztrefeszítik.
A kérdés már első olvasásra is szembetűnő: miképp történhet meg, hogy akit vasárnap Megváltóként fogadnak, pénteken kivégzik?
Bizonyára értenénk, ha volna bűne. Ám itt nemhogy nincs bűnként értelmezhető cselekedete, hanem Jézus tömegvonzása minden elemében pozitív: gyógyít és tanít. Mégis, hogyan jut el a nevét skandáló tömeg néhány nap alatt a “Hozsanna”-tól a “Feszítsd meg”-ig?
Newton és Einstein fizikáján még tágított egyet a kvantumfizika is. Kiderül, hogy furcsa természete van a fénynek: egyszerre hullám és részecske. Kettős természetű, épp mint az emberiség megváltástörténetének fénypontja: Jézus. Ő a Szentírás szerint Isten és ember egyszerre, elválaszthatatlanul és elegyítetlenül.
János apostol mellbevágóan világítja meg saját elbeszélésének felütésében Jézus kilétét:
Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. Ő kezdetben Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött.
És is itt bejön egy másik képlet:
A képlet bizonyítása során kijelölt értelmezési tartomány segít e szokatlan állításhoz közelebb jutnunk:
(görög) Logosz → (eredeti jelentés) szó, beszéd, elbeszélés, értelem, logika, rend → (hellén filozófia) kozmikus isteni princípium, a világot elrendező racionális elv → (János evangéliuma) a ~ kezdettől az élő Istennél volt, közösségben vele, és MINDEN általa lett, NÉLKÜLE SEMMI nem lett
A tömeg - anyag - test logikai szálon járunk továbbra is!
Ez a Logosz lett tehát testté, vagyis emberi teremtménnyé, őt ismerjük a bibliai Jézusként. Emberi megértés számára elgondolhatatlan fejlemény, ami mégis így, élő emberként tette láthatóvá és kézzelfoghatóvá az isteni természetet, rendet, a Logoszt.
Röviden:
Ez tehát önmagában nehezen felfogható cselekedet, mégis fontos következtetés származik belőle. Az, hogy a Végtelen megjelent a végesben, azt is kijelöli, hogy a véges alapjáraton aligha fogja tudni befogadni. Ez az a pillanat, amikor
“Véges nézi a végtelent,
Találgatja, hogy mit jelent.”*
Röviden: ennek megértésénél mindannyian befogadhatatlan feladat előtt állunk.
Ha ezt megértjük, közelebb kerülünk ahhoz a gondolathoz, amivel János apostol folytatja elbeszélésnek felütését:
Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.
A fizika úgy ragadja meg a sötétséget, mint a látható fény hiányát.
Egy felület az emberi szem számára azért sötét, mert a ráeső látható fény nagyrészét elnyeli és csak kis részét veri vissza, amit érzékelünk.
A fizikai világban a sötétség a látható fény hiánya. Ahol a fény megjelenik, ott a fizikai törvényszerűségek világában jön az automatikus sakk-matt; világos győz.
A szellemi világ ihletett leírása szerint a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.
Miért?
7+1 nagyheti tanulság a tömeg-hatásról
az evangéliumok egybeolvasott nagyheti elbeszélései alapján. Személyes olvasatok, közös újragondolásra.
Nem mind tömeg, ami sokaság. Bár az evangéliumok különböző hangsúlyokkal jelenítik meg, de a virágvasárnapi nép nem egy-az-egyben ugyanaz a tömeg, amelyik majd Barabbást szabadíttatja fel Jézus helyett. Azok között, akik virágvasárnap “felsőruháikat elé téve” és pálmaágakkal fogadják Jézust, jelen lehetnek azok, aki korábban Lázár feltámasztásának is tanúi voltak - épp közülük értesítik némelyek a farizeusokat a feltámasztás csodájáról. Az utolsó jeruzsálemi út felé tartva az elbeszélés gyógyításról-gyógyításra, csodátételről csodatételre megerősíti, hogy “sokan hittek benne”. A virágvasárnapi “diadalmenetben” ott vannak a szemtanúk, akik hittek és a tanítványok, akik követték. Őket nem csupán egy gondolat, hanem az isteni erő megtapasztalt jelenléte mozdította be. Ők nem álltak át. “Csak” nem álltak ki mellette.
Az Igazság szabaddá tesz - ha felvállalod. René Girard írja, hogy amikor Jézus a pere előtt előre jelzi Péter árulását, az nem puszta csoda, hanem az emberi működés előrelátó, pontos ismerete. Péter háromszor tagadja meg mesterét, órákkal az ezzel ellentétes fogadkozása után. Amikor a főpap házába kerül és felismerik, rögtön a vele ellenséges közeghez idomul, hogy elkerülje a kiközösítést. Ha tömeg nyomása alatt hallgatunk az igazságról, a saját lelkünk sötétül el. Az igazság kimondása olyan, mint a vaksötétben való gyertyagyújtás - még ha ki is oltódik a fényforrás, sok minden válik láthatóvá, és ott marad bennünk a fénylenyomat.
Azok nem ismerik fel Isten jelenlétét, akiknek hirdetniük kellene. Nagytanács, farizeusok, papok és írástudók. Akik Istenről tanítanak, nem ismerik fel Isten fiát. Talán ez a legsötétebb része az előtörténetnek. Ők kérnek rá halált - a kivégzéshez a világi hatalom segítségét kérve és elfogadva. Teokratikus jellegű kormányzás esetén a vallási vezetés átveszi a politikai hatalomgyakorlás eszközeit.
A politikai hatalom természete szerint meg akarja semmisíteni az igazságot. Jézust már születésénél gyilkos uralkodói szándék keresteti. A jeruzsálemi bevonulás előtt is el akarták veszejteni. Az uralkodó osztály nagyheti összeesküvése végül sikerrel jár, amiben alapvető szerepe volt a hivatalosan terjesztett álhíreknek, a hamis tanúvallomásoknak, a zsarolásnak, a fizetett megfigyelőknek és megvett árulóknak. Az igazság puszta léte leleplező a politikai hatalom manipulatív természetére nézve.
A politikai messiásvárás dühöt szül. A tömeg egy része a római uralom alóli felszabadítóként várta a Messiást, aki átveszi a világ hatalmat. A vágyott politikai változás hiánya ezekben az emberekben dühöt szült, csalódásuk pedig gyülöletbe fordulhatott. Akárhogy is volt pontosan, a politikai hatalom leginkább azok kontroll nélküli indulatait tudja mozgásba hozni, akik az életük megváltását másoktól várják.
A tömegmanipuláció sokszor az igazságérzetet veszi célba. És azzal a legrémisztőbb erkölcsi apokalipszissel vádol, amivel szemben a legnagyobb támogató többséget tudja maga mögött felsorakoztatni. A nagypénteki koncepciós per az istenkáromlás főbenjáró bűnével próbálta törvényes eljárás látszatát kelteni. Isten fia királyként és Messiásként jelentette ki magát - és e tényekért halál járt. Vigyázz, ki mondja meg, ki vagy.
Az igazi hatalom önfeláldozó. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy nem magát menti, hanem a rábízottakat. A győzelemért olykor le kell mondani a hatalomról. A szeretet nem gyengeség, hanem a hatalomgyakorlás végső, leghatékonyabb formája. Aki királynak született, az is marad.
+1. Engedjünk az új gravitációnak! Nézzünk tükörbe: nem kiabálunk-e a tömegben? Mert mindannyian úgy kezdjük, hogy a tömeg valamelyik részében ott üvöltjük mi is: Feszítsd meg! Jézus élete legfájdalmasabb és legborzasztóbb elszenvedett óráival lehetővé tette, hogy másokat illető gyilkos indulatainkat letéve büntetlenül távozzunk a kereszt alól. Ha felismerjük, hogy a tömegben képmástalanná lett arcunk és rádöbbenünk, hogy ezért belőle folyik a vér. Ismerjük fel, hogy akkor és azóta megfordult a szellemi erőtér, és működik az örök törvényszerűség: az égihez gravitálj, ne a földihez.
Ó mondd, te kit választanál?
Mi aktuális ebből 2026-ban és hogyan segíthet a szavazásban?
Ami a bibliai üzeneteket illeti: minden.
Mindig minden aktuális. Évszámtól függetlenül.
A keresztény hit önmagában pedig nem jelöli ki, hogy valaki hol és milyen módon vegyen részt a politikában. Ez személyes elhívás kérdése, itt írtam róla korábban.
A hívő nem a politikának tartozik hűséggel.
Hanem az egyház fejének.
Üdvös lenne ugyanakkor, ha a testvéri közösségek lehetőségeik mérlegelésekor nem szorulnának be a “civilizációs kérdésekbe” kényszerítő hamis dilemmák közé. A civilizáció világi szempont és világi fogalom, nem bibliai. Ha Isten valamilyen oknál fogva meg akar rendíteni egy “civilizált” kultúrát, ezt fogja tenni, akár “civilizálatlanabb” kultúrák segítségével - lásd például a profetikus könyvek tudósításait. És bizony megeshet mindez magával a választott néppel is. Ami kivált veszélyeztetett, ha a törvényt hirdeti de az elkerülését éli.
A “civilizációs összecsapás” jellemző kérdései ugyanakkor nem alaptalanok, olykor nagyon is indokoltak, ám megvalósulásuk még nyitott: ezek a jövőre vonatkozó kérdések közé tartoznak.
A krisztuskövetők számára azonban a feladat már most is itt van; előttünk, velünk és körülöttünk. Mert nem mehetünk el az útfélen fekvő, kirabolt és összevert sebesültek mellett. Nem hagyhatjuk nyilvános szóvátétel nélkül a súlyosan megsebzett és magukra hagyott árvák ügyét, vagy épp a törvény előtti személyválogatás, a tudatos kizsákmányolás és a szervezett gyűlöletkeltés gyakorlatát. Ezek gyógyítása ugyanis mind azonnali feladataink közé tartozik.
Ha a kultúra feletti civilizációs őrködést fontosabbnak ítéljük az itt és most segítségnyújtásánál, lelépünk a Jézus által járt úttól. Ő ugyanis, amíg - ha úgy tetszik - emberi civilizációformáló horizontja felé haladt, lépten-nyomon lehajolt, tisztított, kötözött és gyógyított. Mindeközben gyötörte, kínozta és életét oltotta ki az a kultúra, amelynek helyreállásért e világba érkezett.
Ez a jézusi út.
A személyes út ugyanakkor valóban egyéni. Krisztus követésénél nem a politikai szavazat a választóvonal. A vallásosság jobban összetapad a politikával, lévén mindkettő ideologikus természetű. De a hit szabad. Szabadon, meggyőződése szerint választ.
Számomra mindenestre a fenti szempontok segítséget jelentettek ahhoz, hogy meg tudjam fogalmazni saját vezérelvemet a jelenlegi turbulens események légkörében. Ennek értelmében 2026 áprilisában:
Arra szavazok, akiről jobban elhiszem, hogy le tudja győzni - önmagát.
Rejtély:
Jézus személyes isteni jelenléte, gyógyításai és csodatételei sem elegek ahhoz, hogy minden ember felismerje és elfogadja a szeretet és igazságosság valódi kilétét.
A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.
Miért léteznek fekete lyukak, amelyek elnyelik a fényt, az anyagot és az információt, miközben gigantikus gravitációs erővel vonzzák magukhoz a bolyongó részecskéket és az óvatlan bolygókat?
Miért nyeli el ez az óriási tömeg a fényt?
Miért ennyire vonzó ez a rejtőzködő sötétség?
A világvégének az a forgatókönyve, amelyet a Szentírás tár elénk, hangsúlyosan a világunk kozmikus megrendüléséről és radikális átalakulásáról beszél. Jézus maga sem hagy kétséget afelől, hogy ekkor kő kövön nem marad. A kataklizma egyúttal újjáteremtést jelent.
Ha az édenkerti kiűzetésnél a jelenlegi világ kialakulását, a tökéletes ős- életállapot megromlását hipotetikusan úgy magyarázzuk, hogy a Teremtő számtalan dimenziójának elrejtésével vonult ki belőle, akkor az apokaliptikus világrengés lehet e dimenziók újbóli kiteljesedése - amelyben a kozmosz is átrendeződik.
De nem tudjuk, hogyan volt és miként lesz.
Jelen pillanatban azonban az idő, amelyben élünk, töredezett, miközben érzékeljük, hogy “valahol” ott feszül a lét egészében az időtlen “örök”.
Azt is tudjuk, hogy a fény sokat utazik a mindenségben, amíg eléri célját.
A sötétség fénynek való ellenállása, úgy sejtem, késleltetés.
A fény kegyelmi ideje a sötétség számára a nagy visszaszámlálás előtt.
Esély kilépni a megtévesztés és megtévesztettség gravitációs teréből át egy másikba, amelyben minden világos, egyúttal minden hatalom a helyére kerül.
Ne felejtsük: amit ma nagyon tétesnek és politikailag fontosnak érzünk, a végső egzisztenciális kérdésnél jelentéktelen súlyúvá válik. A politika fontos földi eszközünk a világunk időszakos jobbá tételére, de nem megváltására.
Egyszer viszont eljön majd az igazi bevonulás.
János - ezúttal a jelenéseiben - ezt írja:
Ezek után láttam: íme, nagy sokaság volt ott, minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből, amelyet megszámlálni senki sem tudott; a trón előtt és a Bárány előtt álltak fehér ruhába öltözve, kezükben pedig pálmaágak, és hatalmas hangon kiáltották: Az üdvösség a mi Istenünké, aki a trónon ül, és a Bárányé!
Emberi életünk reménye, hogy fényt kapunk és ott leszünk ebben a sokaságban.
A Gondolatkertészet az újragondolás kultúráját plántálja. A Kertkapu nyitva áll előtted: a hírLevél-feliratkozással a figyelemgazdagság részvényese leszel, a támogatással a magvetést segíted. Gyere, FÖLDművelők vagyunk mindannyian:
* Ákos: Igazán (dalszöveg)
A Gondolatkertészet személyes ajánlással terjed. Kérlek oszd meg, küldd tovább és ajánld másoknak is: