AKI NEM DOLGOZIK, NE IS EGYÉK?

5+1 ÜTŐS GONDOLAT A MUNKA ÜNNEPÉRE

Az idei május elsejét azzal töltöm, hogy dolgozom. Azon munkálkodom, hogy örömet szerezzek azon olvasóimnak, akiknek az itt következő gondolat-menet hasznukra lehet. A szabadidőm ugyan ugrott, de örömet szerez, ha sikerrel járok (amit csak remélek), sőt, már önmagában az is, hogy megszületett ez a hírLevél. Szóval a munkát munkával ünneplem, amire jó okom van:

ELSŐ GONDOLAT: Mi sem természetesebb

Munka-ügyben indokolt visszamennünk Ádámig és Éváig. Mert amikor ők a személyes isteni tiltás ellenére esznek a jó és a rossz tudásának fájáról, Isten ítéletében fogalmazódik meg az a törvényszerűség, amely az édeni világ elvesztése utáni létet fogja jellemezni. Miután megítélte a kígyót és a nőt, Isten így szólt az emberhez:

„Mivel hallgattál feleséged szavára és ettél arról a fáról, amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott miattad, fáradsággal élj belőle egész életedben! Tövist és bogáncsot hajtson neked, és a mező növényét egyed. Arcod verejtékével egyed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél! Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba.”

Ezek szerint a munkára nézve az emberiségnél jelenleg is az az alapprogram fut, hogy ha megdolgozunk, talán eszünk. Az Édenből való kiebrudaltságunktól a tökéletes állapotokba való visszatérésünkig tartó időszakot nevezzük történelemnek, és e tökéletlen világban megtapasztalt törvényszerűségeket természetesnek. Sehogy nem tűnik természetesnek, hogy a világ vagyonának kétharmada a világ legazdagabb embereinek 1%-a kezében van, vagy másik számítás szerint 1% birtokol a javakból annyit, mint amennyit a maradék 99. Kivált így van ez a 2020-as járvány, az energiaárak felpörgése az új háborúk kitörése óta. A javak eloszlását természetesen igazságtalannak tartjuk, ám a fenti idézet tükrében legalább értelmezhető és a helyén tudjuk kezelni. Amíg földi bankszámlákat nyitunk és bitcoinokat bányászunk ez így is marad. Részsikereink viszont lehetnek.   

MÁSODIK GONDOLAT: A munkának vége

kijössz a gyárból, a vodkától erős vagy és bátor – így indul a Beatrice együttes emblematikus 8 óra munka című dala, amely a rendszertől való búcsúzásként korszakalkotó módon adta vissza a Kádár-korszak ideáinak rozsdás valóságát. A dolgozó a dal első versszakában kiesik a gyárkapun és egyből bezuhan a kocsmaajtón. A kurtán-furcsán-szocialistán megvalósult munkásálom már kapcsolatban sincs az eredeti mozgalmi elképzelésekkel („Száz éve Párizsban az volt a jó / a kommün ezért kötelet adott”), pedig a társadalommérnöki-irodában a terv megvolt rá és nagy sláger lett az elképzelésből:

Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés,

Nyolc óra szórakozás.

Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés,

Nyolc óra szórakozás.

Próbáltunk így élni. Legalább két generációt átitatott és talán még most is mozgat belülről ez a belénk égett üzenet. Nem úgy tűnt, hogy ez lenne az élet értelme, mégis mintha újra megelégednénk vele és nem tudnánk kilépni belőle. Mi tesszük valósággá, amikor elfogadjuk a kényelmes élet felkínált illúzióját. A termelési folyamatok ipari gépesítése és a nyomában járó társadalmi változások a modern korra létrehozták az úgynevezett szabadidőt, aminek hasznos eltöltése stratégiai jelentőségűvé vált mind az egyén, mind a hatalom számára, és lényege szerint élesen elválik a munkától. Csakhogy, mielőtt valójában át tudtuk volna gondolni, hogy mit is jelent számunkra a szabad idő, belépett az életünkbe egy másik társadalommérnöki-koncepció. Ennek értelmében a szabadidő hasznos eltöltése helyett annak hasznos elköltése lett az új ideál.

HARMADIK GONDOLAT: A kiégés társadalma

című világhírű esszéjében Byung-Chul Han filozófus láttatóan tárja fel a neoliberális kapitalizmus rejtett működését. Az okosRendszer, vagyis a 21. századi társadalom már nem fegyelmezéssel és kényszerítéssel él, hanem a teljesítményelv mozgatja. Az addigi külső elvárásból az ember belsővé tett önnön teljesítménykényszere lett a kényszerítő erő; amikor mesterségesen generált álmokat kergetünk és elhisszük, hogy mindazok elérésére képesek is vagyunk, csak eleget és jól kell tennünk érte. Ezzel egyúttal felszabadítottuk magunkat a végtelenített teljesítmény-üldözésre, amelyben nem ismerjük fel valós céljainkat – mert nincs csend és idő érezni, megélni és megfelelően feldolgozni -, és a saját teljesítőképességünk egészséges határait.  Han azt írja, hogy

A túlzásba vitt munka és teljesítmény az önkizsákmányolásban csúcsosodik ki. Hatékonyabb, mint a mások általi kizsákmányolás, hisz párban jár a szabadság érzetével. A kizsákmányoló egyben maga a kizsákmányolt is.

Mielőtt Han másik, szintén paradigmatikus állítását is ide vennénk, érdemes átgondolnunk, mi is történt a szabadidőnkkel: köré épültek azok a szolgáltatások, amelyek új kultuszként erőnket, időnket és a megtakarításainkat követelték. Mint például a test tökéletesítése (fitneszközpontok, edzésmódszerek) vagy az étkezés egészségesítése (összetevők, fogyókúrák). Az élmény olyan valami, amit alapvetően felkínálnak és mi megveszünk. Előbb a plázák lesznek az új desztinációk (hova menjünk?), majd az internet és az okosplatformok képernyője lesz szabadidőnk startmenüje. Ezek a rendszerek pedig személyes szokásaink leolvasásával, pontos rólunk való ismerettel arra vannak programozva, hogy minél inkább az általuk felkínált vágyképek és azok szintén általuk felkínált megszerzése jelentse az életünket. Tehát nem enged kiszakadni az önkizsákmányolásból, hanem még inkább becsal az elvárások, függések és a szellemi-érzelmi leépítés átható, enerváló mocsarába. Han írja:

A depresszió mindenekelőtt az alkotó- és tetterő kifáradása. A depresszív egyén panasza – semmi sem lehetséges – csak egy olyan társadalomban fordulhat elő, amely azt hiszi, hogy semmi sem lehetetlen.

És mi történik ilyenkor velünk?

Aki többé nem képes képesnek lenni, az destruktív önvádba és -pusztításba merül. A teljesítő alany hirtelen önmagával hadakozik. A depresszív ember végül saját belső harca sérüléseibe rokkan bele. A depresszió annak a társadalomnak a betegsége, amely a túltengő pozitivitástól szenved. Az önmaga ellen háborút viselő emberiséget tükrözi vissza.

Ismerős? Vagy ismerősünk ismerője ilyen állapotnak?

Az az istenítélet tehát, hogy „arcod verejtékével egyed a kenyered”, különösen erős fénytörést kap egy olyan diabolikus rendszer működésénél, amelyben önként hajtjuk magunkat az elszemélytelenedés és a kimerülés vágóhídjára. Nem nekünk éri meg. Mit lehet tenni?

A teljesítő alanyt önmagában felismerő ember első lépése: a megállás.

A változáshoz sok mindent kell újragondolnunk. Ehhez idő kell, és segít a csend, a nyugalom és a támogatás, ha minket ismerő és értő. Elsősorban ebben az újragondolási folyamatban juthatunk el két olyan felismerésre is, amire érdemes támaszkodni, illetve a teljesítmény-kényszer helybe léptetni; belsővé tenni és működtetni.

NEGYEDIK GONDOLAT: Földművelők vagyunk mindannyian

A jó hír az, hogy ha tényleg visszamegyünk Ádámig és Éváig, akkor a munkával kapcsolatos tudnivalóink nem az isteni ítélettel kezdődnek. Hanem a teremtéssel. A Szentírás első két fejezete, tehát Mózes első könyvének első két fejezte amilyen rövid a Biblia teljes anyagához képest, épp olyan nagy jelentőséggel bír az egészre és az életünkre nézve: arról tudósít, hogy ami ma természetes, az nem az eredeti és így nem is a tökéletes. Ebben a két fejezetben áll fel az Eredeti Gondolat arról, ki az ember, mi a föld és mi végre lennénk-e világban. Itt olvasható ki az is, hogy mi az emberre vonatkozó eredeti isteni terv – vagyis ez a két fejezet maga az Élet Sűrűje, mert tényleg nem sok, viszont a Minden is benne van. Mosolyogj, megvan a miheztartás. Nem véletlen, hogy mi, társadalom, időre-időre bizalmat szavazunk egy-egy olyan társadalommérnöki-irodának, ami ígéretes korrekciókkal kecsegtet, mert magunk is úgy látjuk, hogy lenne mit orvosolni a világban, amelyben élünk. Íme, a programadó kinyilatkozat:

Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk ember a saját képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a jószágokon, az összes vadállaton és az összes csúszómászón, ami a földön csúszik-mászik. Megteremtette Isten az embert a saját képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. Azután megáldotta Isten őket és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá! Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a szárazföldön mozgó minden élőlényen!

Amikor ezt az első két fejezetet olvassuk érdemes törekednünk arra, hogy úgy értsük, ami ezt a teremtő gesztust jellemezte: szeretetben. Itt ugyanis az uralkodás mandátuma nem az első ítélet utáni állapotok szerint megismert értelmében áll, hanem valami nagyon más: A teremtett világ felelős művelése. Értük lét és tevékenység. Izgalmas belegondolni abba, hogy ha nem kígyózik be a bűn az első emberpár életébe, akkor ez a program miként fut tovább. Egy kertből indulva (Éden), organikus gyarapodással művelődik meg az egész bolygó (Föld). Az uralkodásra is a Teremtő szeretete a minta. Ha innét nézzük, amit munkának nevezünk, elválaszthatatlan az emberi léttől és olyan feladat, amelynél nincs nemesebb. Ha csendben fülelünk, jó eséllyel meghalljuk erre hívó belső hangunkat. Adjunk egy esélyt annak, hogy a munkánkra úgy tekintsünk, mintha kaptunk volna egy névre szóló ásót és egy talpalattnyi földet a közös műveléséhez; legyen az anyagi, szellemi vagy lelki terep. Minden és bármi, amit így teszünk, a közös javunkra válik. FÖLDművelők vagyunk tehát mindannyian.

De miként lehet átokföldjén visszatérni az édeni attitűddel való munkához? Hiszed vagy sem – van megoldás. Bár már tudod: ez is tökéleten. Viszont örömteli. SZÓ szerint.

ÖTÖDIK GONDOLAT: ússz az árral

miután rátaláltál. Azt írja Csíkszentmihályi Mihály professzor, hogy vannak emberek, akik a többségünk számára unalmas, veszélyes vagy elviselhetetlen körülmények között is képesek helyzetükben örömet találni és abból kihozni a legjobbat. Az ő példájuk számunkra is üzenetértékkel bír, amit ő kollégáival együtt kutatni kezdett. E kutatásból született meg a FLOW – Áramlat tudománya, amely az emberi boldogságkeresés egyik leghasznosabb gyakorlati változásokat eredményező elmélete lett. Ahhoz segít, hogy felismerjük, milyen tevékenységek során érezzük magunkat boldognak és hogyan tudjuk magunkat tudatosan olyan helyzetbe hozni, ami jó eséllyel megadja e vágyott állapotot. E flow-érzés akkor jelentkezik például, amikor egy tevékenységben teljesen elmerülünk oly módon, hogy abban alkotóan, teljes figyelmünkkel veszünk részt. Mintha olyan áramlatba kerülnénk, amelyben nem kapálózunk és küzdünk, hanem eggyé válunk vele.  Csíkszentmihályi így ír a munka paradoxonáról:

Kutatásaink során gyakran bukkantunk nyomára egy sajátos belső konfliktusnak abban, ahogy az emberek kenyérkeresetükről vélekedtek. Interjúalanyaink egyfelől azt jelezték, hogy legpozitívabb tapasztalataik a foglalkozásukkal kapcsolatosak, amiből logikusan az következne, hogy erősen motiváltak munkájukban. Ehelyett azonban még ha jól érzik is magukat, akkor is általában azt mondják, hogy jobb szeretnének nem dolgozni, hogy nem igazán lelkesek. Az ellenkezője is igaz: azt hinnénk, élvezik jól megérdemelt szabadidejüket, ők pedig azt mondják, meglepően rossz a kedvük – és mégis még több szórakozásra vágynak.

Fontos tehát, hogy észleljük: a munka valójában örömforrás. Vagy azzá tehető. Talán úgy fogalmazható meg legrövidebben, hogy az emberi létezés általában annál örömtelibb, minél inkább közelít a kisgyermekkori játék, játszás megélésére. Ehhez az adott tevékenységeinket addig kell „forgatni”, amíg megtaláljuk önmagunkban ezt „játékos” kapcsolatot, vagy ami a legközebb esik hozzá. Erre leginkább akkor van esélyünk, ha

·        van célkitűzésünk és tudjuk, mit neveznénk eredménynek

·        ez a cél mindig kihívás elé állít: nem oldható meg puszta rutinból ám nem is elérhetetlen

·        azonnali vagy sűrű visszacsatolást kapunk az eredményeinkről.

·        kitartóak vagyunk és csak megoldásokban gondolkodunk.

Talán ezek a legfontosabb szempontok, amelyek azonban bármilyen típusú munka vagy tevékenység esetén kisegítenek az anómiából. Az első lépés persze annak tudatosítása, hogy bármely munka lehet számunkra örömforrás (amely erkölcsileg vállalható). Igazából az segít ki minket, ami általában az életben: ha célt adunk magunknak. Ez teszti lehetővé a fejlődést. Hasznos azonban azt is tudatosítanunk, hogy ez a „célt adó” ambíció nem csupán a munkára vonatkozhat, de ugyanúgy érvényes lelki és szellemi területen is. Munkamódszernek pedig válasszuk az alapkérdés feltételét és megválaszolását:

hogyan lehet az életem komoly, mégis önfeledt játékká?

+1: AKI NEM DOLGOZIK, NE IS EGYÉK?

Ezek után érdemes megvizsgálni, vajon mit is értsünk azon, hogy „aki nem dolgozik, ne is egyék”? A Gyökérkezelés a Gondolatkertészet rádióműsor egyik rovata. Azt vizsgálja, vajon milyen szlogenek eresztenek gyökeret bennünk?

Az említett mondat a magyar Parlament törvényalkotási bizottságában hangzott el annak alelnöke szájából, amikor azzal érvelt a családi pótlék megemelése ellen, hogy miután van elég munkahely Magyarországon, aki akar, inkább dolgozzon, ami el is várható, hiszen aki nem dolgozik, ne is egyék.

Túl azon, hogy a családi pótlék nem munkabér, és túl azon, hogy amire a politikus kimondatlanul utalni vélt, komoly kihívás ma Magyarországon, érdemes megvizsgálni a mondást közelebbről. Miután a gondolat forrásául a Biblia szolgált, ha elolvassuk Pál apostol második pásztori levelét a Thesszalikiában élő gyülekezetnek, ott ezt találjuk:

Testvéreim, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében parancsoljuk nektek, hogy tartsátok távol magatokat minden olyan testvértől, aki tétlenül és nem a tőlünk átvett hagyomány szerint él. Mert magatok is tudjátok, hogyan kell követnetek minket; hiszen mi nem tétlenkedtünk közöttetek, nem éltünk senkinél ingyenkenyéren, hanem fáradsággal és vesződséggel dolgoztunk éjjel és nappal, nehogy valakit is megterheljünk közületek.  Nem azért, mintha nem volna meg a jogunk erre, hanem azért, hogy önmagunkat állítsuk elétek követendő példaként. Mert akkor is, amikor nálatok voltunk, azt parancsoltuk nektek: ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék. Mert halljuk, hogy némelyek tétlenül élnek közöttetek, nem dolgoznak, hanem haszontalan dolgokat művelnek. Az ilyeneknek pedig megparancsoljuk, és a lelkükre kötjük a mi Urunk Jézus Krisztusban, hogy csendben dolgozva, a maguk kenyerén éljenek. Ti pedig, testvéreim, ne fáradjatok bele a jó cselekvésébe.

Így szól az apostol intése tehát saját keresztény közösségéhez. Nem az állam képviseletében beszélt és nem állampolgárokhoz: hanem a hívőkhöz, tőlük várja el a saját kenyeren élés gyakorlatát. Egy analógiával élve: nem mindegy, hogy az ember CSOKos vagy csókos. Állampolgár vagy álompolgár. Mert amit az egyik megehet, az nem szabad a másiknak. De van más választás: előbb vegyük észre a magunk szemében a gerendát, s csak aztán másokéban a szálkát. Ebben az esetben ugyanis - a Szeretet tanítása szerint - már mennyei kenyeret osztogatunk. Már ha van egy kis sütnivalónk.

Ha ismersz olyat, akinek ez a hírLevél hasznos lehet, kérlek oszd meg vele is. LÉGY MAGVETŐ!:

3 PODCAST, AMI MÉG KÖZELEBB VISZ A TÉMÁHOZ

• Visky András író, drámaíró és színházi teoretikus meséli el, milyen elemi kapcsolódásunk van a játékhoz, és ennek mi köze van Jézushoz: ITT.

• Tari Annamária pszichoterapeuta beszél arról, hogyan sajátítja ki a digitális világ legújabb hulláma az érzelmeinket és gondolatainkat: ITT.

• Somody Imre és Szabados Ádám beszélgetése Byung-Chul Han: A kiégés társadalma című könyvéről. Részletes bemutatás és értékelés: ITT.

Az idézetek forrása:

1. BIBLIA (Kálvin kiadó, 2017. Revideált új fordítás (RÚF 2014)

2. Beatrice: 8 óra munka (dalszöveg)

3. Byung-Chul Han: A kiégés társadalma (Typotext kiadó, 2019. Fordította: Miklódy Dóra, Simon-Szabó Ágnes)

4. Csíkszentmihályi Mihály: FLOW - Az áramlat (Akadémiai kiadó, 2001. Fordította: Legéndyné Szabó Edit)

A borítókép Bíró Mihály 1919. május elsejei plakátjának felhasználásával készült. Készítette: Horváth Mátyás.

A Gondolatkertészet rádióműsor a Klasszi rádió 92.1-n hallható szerdánként 19h-tól és szombatonként 15h-tól (ma épp nem lesz, mert a műsorok is szabadságon vannak!)