HA FORRADALMAT AKARTOK, TEGYÉTEK LE A FEGYVERT!
Márciusi röpirat az ifjaknak
Honfitársaim!
Szabadságszeretetünk ékes és legtisztább példája, amikor 1848 márciusában a zsarnoki uralom ellen felkelő eleink kimondták, hogy nemzeti közösségként önállóan kívánnak dönteni sorsukról. A reformok kora az önálló magyar szabadság valóra váltásának ígéretét hordozta magában, és vele annak a kérdésnek a közös megválaszolását, hogy mi is az. A magyar szabadság. Ezt a kérdést akkor tették fel máig ható mintát adva arra, hogy a szabadságért cselekedni kell. A választ közben folyamatosan írja az elmúlt 176 év, és már tudjuk; van, amikor elveszítjük és van, amikor közelebb kerülünk hozzá. Amikor elérjük, piros betűs ünnepként rögzítjük közös történetünkben. 1848 március 15.-ének példaértékét nem sodorta el a történelem, még ha át is színezi szüntelen. A szabadság örök divat, ezért mindig a kornak megfelelő szólamokba öltöztetik, ami szükségszerű is, ha a király épp meztelen. A szabadságunkra azonban nem egy veszély leselkedik, számos megküzdendőnk van látható és láthatatlan frontokon. Hogyan feleljünk ma az 1848-ban feltett kérdésre, ha a magyar szabadság pártján állunk?
Barátaim, Gondolatkertészek,
a szabadság gondolatának elvetett magja számtalan gyümölcsöt termett már számunkra; volt köztük ehetetlen, lehetetlen, kora- és túlérett. A szabadság jó gyümölcse mindig a termő hétköznapokban mutatja meg magát, azt táplálja és érleli. Mire van tehát ma szükségünk?
A revolutio visszatérés, helyreállítás. Az ember a saját történelmében mindig túlfutja az örök rend tartható határait. A forradalom korrekció, javítás, amikor újra bebootolunk a működő és fenntartható társadalmi működés folyamatába. Eközben minél több vér folyik, az új rend annál radikálisabb ígéreteket hordoz és annál könnyebben nevezzük forradalomnak. A magyar történelem két meghatározó forradalma azonban vértelen volt: 1848 március 15.-e és 1990-ben a kommunizmus leváltása. Mindkettő alapvető változást hozott a regnáló rendszerben, ám valójában nyitánya volt a szabadságért való további kemény küzdelmeknek. Ha ez utóbbinál tetszettünk volna forradalmat csinálni, ma talán más céljaink lehetnének, de azért abból is meríthetünk távlati erőt, hogy a nemzet egy összeomlásban is véráldozat nélkül volt képes átnavigálni egy prosperáló jövőkép felé. És most újra: itt az idő!
Gondoljunk bele,
1848 márciusában minden idők egyik legnagyobb magyar költőjének harci dala tüzelte fel a szabadság hívó szavára váró népet. Költői szavak! Egy vers akcióban! Célt adtak és olyan egységet teremtettek, amely felülírta a különbségeket. Mi történt azóta a szavakkal? Új időknek egy másik dalában megénekeltük, hogy a Szó veszélyes fegyver. Ehhez a felismeréshez is van immár évszázados tapasztalatunk. Itt a 21. században most ezt a fegyvert fogjuk egymásra. Verbális polgárháborúban élünk. Egymás ellen forduló szavainkat egyaránt felerősítik a globális nyilvánosság platformjai és a nemzeti együttműködés felületei.
Mi a program?
A nemzet, mint akarat, nem csupán képzet.
Ahhoz, hogy lehessen bármilyen 12 pontunk, egyet kell értenünk: A nemzeti minimumot kell megvalósítanunk a maximumra tekert ellentét-élezés közegében! A megosztás politikai érdek: mindenoldali. A forradalom ma azt jelenti, hogy békés eszközökkel kiejtjük a játékból a megosztásra törekvő politikai reflex legfőbb eszközét: Nem csinálunk fegyvert a szavakból. Nem emeljük fel egymásra. Sőt: józan belátásból önként letesszük a fegyvert! A fegyverletétel vezet el a békeszerződéshez, világos?
Ennek a forradalomnak a sikere politikailag értelmezhetetlen és befolyásolhatatlan: nem az ő világában zajlik. Nem igényel anyagi ráfordítást, közös akarat esetén nem akadályozható meg és épp olyan megoldás, amit rendszerszinten támogat: keresztényi. Beteljesíti a vezető politikai üzenetet, nem leváltja. Másfelől reményt ad mindannyiunknak, mert nem a másiktól vagy a külső körülményektől függ, hanem egyes egyedül önmagunktól. Mindenki önmagával tárgyal, mindenki önmagát kell, hogy motiválja, ha szükséges, mindenki önmagán uralkodik. Ahogy a Gandhinak tulajdonított gondolat mondja: légy te magad az a változás, amelyben élni szeretnél a világban.
Ide veled égi kardunk
„Fényesebb a láncnál a kard”- írja a költő, és kivált igaza van, ha a kardot evangéliumi jelentésében nézzük. Jézusnak is van kardja, az az ige, amit mond. Szent beszéd. Célhoz ér, hatása és következménye lesz. Határozottan és deklaráltan fegyver, harcol vele és győz. Ezek is szavak, de már nem pusztán költőiek, hanem isteniek. Helyreállítják a világ rendjét. Ezek a szavak és beszédek a mi rendelkezésünkre is állnak, feladatul mégis azt kaptuk elsősorban, amit mind személyesen, mind a kultúránk által gyakorolnunk és mintaként állítanunk kellene, hogy szeresd ellenségeidet! Ez a szeretet nem álságos érzelmi felindulást jelent, hanem értük való cselekvést. Azt a meggyőződést fejezi ki, hogy a jelenlegi (politikai) természetű hadakozásunk oka piszlicsáré bolhacirkusz ahhoz a téthez képest, amit akkor látunk, ha magasabbra emeljük a tekintetünket. Hogyan tudnánk a másiknak átadni életmentő üzeneteket, ha közben ütjük egymást? A jézusi kard egyszerre szól igazat és teszi ezt szeretetben. Mi általában lehagyjuk valamelyiket. S így miközben a fegyverünk életlenné válik, a konfliktus élesebbé lesz. Ha nem is tudjuk felvenni az égi kardot, tegyük le a szavakat, mint ellenséges fegyvert. És ha sebzünk is, ne töltsük újra és használjuk inkább a sebek gyógyítására. Csak rajtunk áll: rajtam és rajtad, hogy elkezdjük-e bekötözni egymás sebeit.
Senki nem tud ellene tenni.
S visszanyerhetjük vele a hazát mindannyiunknak.
Forradalmi tett lenne az is, ha a közösségi média kimaradna az életünkből - a Gondolatkertészet részben ezért lett hírLevél, mert preferálom, ha direkt és személyes kapcsolatban vagyunk. Ezért örülök, ha feliratkozol:
A szabadság és rabság kérdése azonban nem csak a politikai mezőben nyer értelmet. Olyan új jelentése van, amire szintén hasznos ügyelünk. Erről szól a Gyökérkezelés új epizódja is. A Gyökérkezelés a Gondolatkertészet bemondásvizsgálója. Szlogenek, refrének és bekiabálások a józanész mérlegén: