HALDOKLÁS EGYENES ADÁSBAN
Néhány szempont a Karsai Dániel harca körül kialakult társadalmi vitához
Hirtelen megindultságból elkövetett hozzászólást olvasol. Ezt a hírLevelet eredetileg teljesen más témának terveztem, de aztán megnéztem a WMN dr. Karsai Dániellel készült interjúját és úgy döntöttem, borítok mindent. Ember tervez, Isten végez.
Mielőtt a komoly része elindul, röviden a praktikusról: a hírLevél ezután szerda esténként érkezik majd hozzád és mindig benne lesznek az új podcast-tartalmak is. Ez már most is így van, a podcastokat a hírLevél végén találod. Az is elképzelhető, hogy a szerdai küldeményeken túl alkalmanként beesik majd egy-egy írás a hétvégén is. Például már most nagyon feszít, hogy ennek a témának a - szerintem - legkeményebb részét is megírjam. Ha így történik, egyszer biztosan hétvégi kiadás lesz. Ezzel a Levéllel kapcsolatban pedig kivált arra kérlek, hogy Légy Magvető! – vagyis ha úgy érezd az ebben foglaltak valakinek segítséget jelenthetnek, küldd tovább a megfelelő helyekre. Gondolatokkal dolgozunk, az pedig életet menthet. Ebben az esetben szó szerint is. Köszönöm.
Néhány héttel ezelőtt meghívtam egy beszélgetésre Karsai Dánielt a Gondolatkertészet podcast- illetve rádióműsorába. Bár őt magát nyilvánosságra lépése első pillanatától kezdve érteni vélem, bennem csak hónapok alatt érlelődött odáig a bátorság, hogy el tudjam képzelni a beszélgetést úgy, hogy a számomra fontos kérdéseket is fel tudjam-merjem tenni. Ekkor találtam egy olyan megközelítést, amin elindulhatunk és messzire érhetünk – ha a találkozás létrejönne. Az ALS könyörtelen betegség, egy ponton túl a kommunikáció is komoly erőfeszítésbe kerül és örülök, hogy a WMN számára adott bátor videós interjú létrejött. Dániel fáradtan bár, de pontosan megfogalmazott, világos válaszokat adott. A beszélgetés több gondolata azonban szíven ütött, és a végére rájöttem, hogy a találkozásunk, ha más olvasatban és ha egyoldalúan is, de létrejött. Meg lettem szólítva, és úgy érzem, reagálnom kell.
Dániel így nyilatkozott arról, mi az élete:
„Alkotmányjogot csinálni, alkotmányjogi kérdéseket megbeszélni. Azt érzem, nem tudom szerényen mondani, hogy soha nem voltam ilyen jó, de kommunikációban sem (…) A strasbourgi beadványunk életem egyik, ha nem a legjobbja. A strasbourgi beszéd is. Nekem ez iszonyú erőt ad… De nekem se segít, csak értelmet ad…”
Az alkotmányjog a jogtudomány egyik nemes csúcsa. Egyszerre szabályozza az ország jogrendszerének alapstruktúráját és határozza meg annak működési elveit. Az elveken nagy hangsúly van: azt fejezi ki, milyen elgondolások mentén kívánja felépíteni működését egy társadalom. Az elgondolások filozófiai mélységben tárgyalt kérdések. Az alkotmány sok mindenre van hatással, de minket, állampolgárokat általában az állam és az egyén viszonyának szabályozása érint közelebbről. Például az alapjogok és a szabadság kérdése. A modern szabadság-filozófiák és az alkotmányjog kölcsönösen hatnak egymásra, miközben a társadalomban élő különböző nézetek kiéleződése olyan témákban válik vérre menővé, mint például az abortusz, a kisebbségi identitások, az életmód szabadsága. Vagy az eutanázia.
dr. Karsai Dániel e tudományág jeles képviselője. Professziója a szabadságharc: a közös alkotmányban biztosított jogok és eszmék védelme, megtartása. És most: radikális átalakítása. Ez talán elsőre nem tűnik fel, de az a népszavazási kezdeményezés, amelyben az állampolgárok felé az eutanáziára vonatkozó kérdést terveznek feltenni, két értelemben is erősen politikai. Egyrészt akutálpolitikai jelentőséget ad neki, hogy a szavazatokért versengő politikai színtér egyik pártja állt be a kezdeményezés mögé, és a kérdést a júniusi népszavazási csomagban szeretnék szerepeltetni. Másrészt a polisz, a közösség és a közélet egyik legfontosabb alapelvét szeretné megváltoztatni úgy, hogy átértelmezi. A népszavazásra felteendő kérdés így szól: akarjuk-e, hogy a továbbiakban ne legyen büntethető az a személy, aki olyan teljes cselekvőképességgel rendelkező személyeknek nyújt segítséget, „akik gyógyíthatatlan, számukra elviselhetetlen mértékű fizikai vagy mentális szenvedést okozó, és emiatt az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen halálos betegségben szenvednek, és az állapotukban nem várható javulás?” Vagyis ne legyen büntethető az, aki aktívan eutanáziához asszisztál, segít a végrehajtásában.
Nehéz és megosztó kérdés, mert a világnézeti alapokat érinti és sikerrel határozza meg az utóbbi hetek-hónapok közbeszédét, társadalmi vitáit. Az, hogy vitát provokál, szükséges és hasznos fejlemény, fontos kérdésben formálhatja a közgondolkodást. A népszavazást kezdeményező beadvány ugyanakkor olyan szándékot is jelez, amelynek tétje messze túlnő az egyéni sorson és érdeken – amivel a kezdeményezők is tisztában vannak.
A Gondolatkertészet azért jött létre, hogy az életünkre ható elképzelések és megszokások újragondolására bátorítson. Az újragondolást nem önmagáért, hanem az életminőség javításáért propagálom: ha felismerjük, hogy fordítva ülünk a lovon, forduljunk meg. Az aktív eutanázia törvényessé tételére való törekvés nagy jelentőségű, klasszikus jogfilozófiai újragondolás. Másfelől heroikus személyes küzdelem. Eredetileg ezért szerettem volna átbeszélgetni a kérdést az érintett alkotmányjogász szakemberrel, akinek a betegséggel vívott harcát együttérzéssel és elismeréssel, az ügye melletti elkötelezettségét tisztelettel nézem. A dr. Karsai Dániel személyes sorsa és küzdelme iránti szimpátia megőrzése mellett azért fontosnak tartom jelezni, hogy az általa felvetett kérdés társadalmi vonatkozását célszerű az esetétől külön, más szempontok beemelésével is megvizsgálni. Az aktív eutanázia mögött ugyanis az a kérdés rejlik, hogy milyen válaszunk van arra a kérdésre, hogy mi az élet? A válasz mindannyiunkat érint, az ő harcán kívül és azon túl is.
Az alábbiakban az aktív eutanázia jogi lehetővé tételével kapcsolatos vitákhoz szeretnék néhány szempontot röviden hozzátenni, illetve beemelni. Egy részük biblikus, de ezekről azt tartom, hogy az objektív mérlegelésben is segíthetnek, miközben nem kívánnak elköteleződést. Az a zsidó-keresztény kultúra kínálja fel e válaszokat, amelyben történelmileg élünk és gyökerezünk. Jelen helyzetben idáig nyilvánítok véleményt. Ha a népszavazás-kezdeményezés sikeres, akkor egy másik hírLevélben megírom, hogyan szavazok és azt is, miért. Addig mindannyian gondolkodjunk tovább.
Néhány szempont a Karsai Dániel harca körül kialakult társadalmi vitához
Bár az említett interjúban Dániel a párkapcsolat apropóján mondta, vehetjük tőle általános érvényű megállapításként a következő gondolatot:
„Nem hősies pózok kellenek, hanem realizmus és valódi segítség.”
Csak a valósággal való szembenézésből nőhet ki valós segítség. Az, hogy mi a valóság, már világnézeti kérdés. Létezik vagy sem egy az életet teremtő, azzal rendelkező, az emberi természet feletti erő? Ha nincs: a vélt megsemmisülés vajon valósággal megnyugvást hoz, vagy tényleg megszűnik és semmivé lesz az én? Ha hiszünk egy felettünk álló teremtő erőben: vajon aktív és jelen van vagy ha van is, nincs jelen és nem figyel? Ha van, miért ilyen? Elveszünk, vagy be van írva a nevünk az Élet Nagy Könyvébe?
A következő szempontok az általam ismert legkeményebb valóság talaján állnak. A halált inkább állapotváltozásnak és nem megsemmisülésnek tekintik, mint ahogy számolnak az emberi elképzeléseket meghaladó Legfőbb Létezővel is. Csak annyi célom van velük, hogy megjelenjenek pro és kontráink fellegében:
· Mindannyian boldogok akarunk lenni.
· Az élet jelenlegi formájában mindannyian beleszületünk a szenvedésbe. Semmit nem hoztunk ebbe a világba és semmit sem viszünk ki belőle, ami közte van, megküzdjük. Kevésbé, jobban, nagyon. A szenvedés mértéke és megélése egyéni, üzenete azonos: ez a világ nem a lehetséges világok legjobbika.
· A legjobb világ lehetséges, de csak a halál után következhet. A világ egyik meghatározó vallása sem a jelenlegi létformát tekinti tökéletesnek és véglegesnek. Azonban az, ahogy élünk, számít. Felkészít a túloldalra.
· „… a történetünk mindig a másik oldalon fejeződik be”. Bár mindannyian e világban szeretnék beteljesedő, szép és befejezett életet élni, ez az emberiség jelentős részének nem így sikerül. Vagy nem így éli meg. Ami itt torzó és igazságtalan, a másik oldalon már lehet teljes és igazságos.
· Nincs méltó halál. Maga a halál ténye méltatlan. De arra van esélyünk, hogy az életünknek legyen méltósága.
· A méltóság a képmásban gyökerezik. Amikor az ember kiábrázol valamennyit az isteniből. Ilyenkor a fentihez igazodik és nem a lentihez gravitál. A szenvedés, bár embert próbálóan nehéz, mégis természetes állapota a képmás kiábrázolásának. Természetes, amennyiben e világ meghatározó jellemzője a szenvedés.
· A világra születésünk független az akaratunktól. A fizikai létezésre vonatkozó egyetlen valós emberi döntéshelyzet arról szól, hogy életben maradjunk-e, amíg lehet.
· A szenvedéssel teli világba való saját akarton kívüli beleszületés feladat. Ezt nevezzük életnek.
· Minden élet számít. A megszületésünk feletti jog azért nem a miénk, mert ha előre látnánk, milyen a világ, sokan meg sem akarnánk születni. Ha nem születnénk meg, nem lenne sorsunk és lehetőségünk arra, amit ez az élet ad meg: felkészülni a következőre. Ha nem egyből a túloldalra születtünk meg, vagy nem távoztunk felfoghatatlanul korán, akkor ebben az életben dolgunk van.
· Az ember nem tud kijelentést adni a jövőről. Valószínűsíthetünk, de nem jelenthetünk ki, mert a jövő sem a mi kezünkben van. Ahogy most van, megváltozhat. Bármikor, bárhogyan. Sokszor előre nem látható okok miatt. Ugyanígy vagyunk a létezeséssel is: valamit gondolunk a jövőről, de megváltozhat.
· A hit a nem látott dolgokról való meggyőződés. Nem a személyes sorsunk küzdelem-nélküliségének garanciája, hanem abban való bizonyosság, hogy bármilyen változásban az életünk beteljesedése felé haladunk. A hit nem az épp láthatóra figyel, hanem a még láthatatlanra.
· A szenvedésben erősebben jelen van a még láthatatlan. A még láthatatlanban rejlik a remény.
· A remény a jövőbe vetett hit. Arról, hogy mennyire nem reménytelen a szenvedés legmélyén a jövőbe vetett hittel cselekedni, az emberiség történetének egyetlen olyan szereplője mutatta be, akinek működése nyomán a szeretet a Föld ember által való formálásnak is meghatározó útja lett.
· A szeretet önfeláldozás. Lemondás arról, amit szeretünk, a másikért. Az önfeláldozás legteljesebb formája, amikor valaki a saját élete árán menti meg mások életét.
Ha a fenti szempontok és állítások kiverték a biztosítékot, nem baj: fontos kérdésben nyit meg egy vitát bennünk és közöttünk. Én is csak reagálok korábbi vitákra. És reagálok egy élő egyenesben közvetített haldoklásra. Ami azonban nem perverz performasz, hanem – alsó hangon is – egy kulturális tabu életbe vágóan fontos berántása a nyilvánosság tereibe, amivel megszűnik tabu lenni. dr. Karsai Dánielnek ezért mindenképpen köszönetet mondhatunk.
A szenvedés megítélésben a korszellem ütközik meg az örök renddel. Az egyik azt állítja, hogy a szenvedésmentesített élet jelenti az emberi életminőséget és a világ fejlődésének a fájdalmat és a halált eltüntető fejlesztések felé kell haladnia, majd mindenki számára alapjogként elérhető szolgáltatássá tenni azokat. A másik álláspont szerint, amely az európai kultúra elmúlt kétezer évét is jellemezte, földi életünk csak fájdalmakon és a „szenvedés kohóján” keresztül érhet el majd abba az állapotba, amelyben már nincs se könny, se fájdalom, se betegség, sem halál. Emberi minőségünket ez a szenvedés és fájdalom formálja, és bármilyen nehezen is hangzik: nemesíti.
Akárhol is állunk e pillanatban, mérlegeljünk és hallgassunk meg másokat, aztán gondoljuk újra, akár az alapokat. Ne feledjük azt sem, hogy egy felismerés csak akkor válhat igazsággá, ha szeretetben van átadva. Erőt és hitet kívánok minden szenvedőnek, reményt és kitartást a nagy küzdelemben levőknek.
Nem vagyunk egyedül.
ÚJ PODCASTOK
Alszik még a mormota? És benned az ember aki meg akar születni? Vagy örök életedben visszaeső akarsz maradni? Na, kifelé a régi énedből és légy boldog!
Egy magyar művész nyilvánosan bedobozolta egy másik művész alkotását, mert erős fenntartásai voltak (vannak) vele szemben. A bedobozolt alkotó azonban népszerű művész, akit megvédett saját közönsége... Az akció jó apropó volt arra, hogy Babarczy Eszter művészettörténész, író egy tudományos de közérthető munkában rátapintson a kortárs művészet achilles-kínjára. Ki figyel a minőségre, a befogadóra és ki mondja meg, mi értékes és mi nem? És ha már itt tartunk: mi van a katarzissal?
Iskola: Hogyan tekintsen egy formálódó gyerekre az állam, milyen képességet tanít meg a diáknak egy pedagógus és vajon érti és műveli-e a konzervatív politika az iskoláról konzervatívan gondolkodók irányadó szempontjait? Van-e helye a memoriternek, a frontális oktatásnak és van-e még értelme a tanári tekintély megőrzésének?
Ha feliratkozol a Spotify, az Apple Podcast vagy a SoundCloud GONDOLATKERTÉSZET podcast-csatornájára, az epizódokról automatikusan ott is jelzést kapsz!