Jesse és Céline
először Bécsben találkoztak 1994-ben:
Aztán Párizsban 2003-ban:
Harmadszor egy görög szigeten nézzük jól meg őket. Olyanok, mint a tenger: néha egy kis tajték, mégis szüntelen pajkos alámerülés - egymásban.
Mindent tekintetbe véve:
“Nagyon jó volt látni, hogy kettejük között az érzelmek, a szeretet nem jelenti azt, hogy ne lehetne vitázni, ne lehetne akár veszekedni, ne lehetne kimondani dolgokat, ne lehetne feltenni kérdéseket - szóval a leggyönyörűbb ebben a trilógiában talán az, hogy a több éven keresztül felépült kapcsolat sziklaszilárd biztonságát látjuk még akkor is, hogyha az érzelmek össze-vissza hullámzanak.”
A beszélgetésben többek között felmerül:
a nyitójelenet ereje
a történet józansága
a vulkán kitörése és hogyan élik túl
a baráti vacsoraasztal jelentősége
a kötődés alapfeltétele
hogyan tartja meg két ember egymás között a tüzet
az édesfiú és a mostohaanya viszonya
a harmadik konfliktusforrás kezelése
az írónál van-e valójában a verbális előny
az ex-feleség és a Jesse viszonyának természetrajza
anyaság ikrekkel
megcsalta-e Jesse Céline-t
a mindent megoldó nők csapdahelyzete gyerekvállaláskor
az új családban élő apák
jó üzenet a mai párkapcsolatoknak
a viták feloldásának kulcsa
a BESZÉLGETÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK RÉSZE :)
Céline testkép-üzenete
Vehetjük-e a történetüket bátorításnak válság esetén
Ha ismersz valakit, akinek ez a beszélgetés segíthet újragondolni a párkapcsolatát, kérlek oszd meg vele - mert csak így teremhet gyümölcsöt. LÉGY MAGVETŐ!
IGAZÁBÓL SZERELEM? avagy a szerelmesfilmek és az életünk
Tari Annamária pszichoterapeuta és Horváth Gergely beszélgetései
FELTÖLTŐDÉS: Before… trilógia 3/3. rész
MIELŐTT ÉJFÉLT ÜT AZ ÓRA (Before Midnight 2013.)
A felvétel 2022 májusában készült.
Szereplők: Ethan Hawke, Julie Delpy
Rendezte: Richard Linklater
Az évad létrejöttét segítették: Lukács Lívia, Nagy Ramóna, Pacsay Attila, Puss Gergő.























