Miért nem tudunk megállni, ha már ki vagyunk merülve?
Miért nem lépünk, ha tudjuk, válás lehet a vége?
És miközben azt érezzük, folyamatosan lemaradunk valamiről, lehet, hogy valójában ugyanoda érünk más úton? 3 Gondolatkertészet-podcast, Advent 3. vasárnapján.
Mindannyian érzékeljük, mégis nyugtalanító, amikor Byung-Chul Han filozófus megfogalmazza A Rítus eltűnése című esszéjében: „A csöndnek és a hallgatásnak nincs helye a sekélyes figyelemkultúrával rendelkező digitális hálózatban. Azok függőleges rendet feltételeznek. A digitális kommunikáció vízszintes. Ott nem emelkedik ki semmi. Semmi sem mélyül el.” A gondolatok elvetéséhez, meghallásához, meggyökerezéséhez és szárba szökkenéséhez két dolog biztosan kell: csend és idő. A nyugalom ideje. Eszméltető azzal a megfogalmazással szembesülni, hogy a digitális kommunikáció pont ezekben nem jeleskedik. A Gondolatkertészetet mégis azért indítottam el, hogy a digitális felszín megsegítse a lelki-szellemi mélyt. Az újragondoláshoz ugyanaz kell, csend és idő. Azt remélem ugyanakkor, hogy a hírlevél és a podcast műfaja lehetővé tesz olyan virtuális kertet, amiben mégis van módunk elidőzni.
Az időzés legnagyobb ellenfele a rohanásunk.
„Miért tűnt el a lassúság öröme? Hol vannak a hajdani ődöngők? Hol vannak a népdalok semmittevő hősei, a vándorlegények, akik malomról malomra járnak, és a csillagos ég alatt alszanak?”
teszi fel a kérdést Milan Kundera a Lassúság című regényében. A Párizsba emigrált cseh író már negyedszázaddal korábban rákérdez ugyanarra, amit a dél-koreai születésű svájci filozófus néhány éve vizsgálata tárgyául választott. „Az eksztázisnak ezzel a formájával, a sebességgel a technikai forradalom ajándékozta meg az embert” – írja Kundera a digitális technikai forradalom korszakának hajnalán, aminek fejlődése maga is úgy felgyorsult és maga körül is úgy felgyorsított mindent, hogy tökéletesen áll, amit Han írt a digitális kommunikáció vízszintes voltáról. Amihez társul még egy észrevétel: „…a lassúság foka egyenesen arányos az emlékezés intenzitásával; a gyorsaság foka egyenesen arányos a felejtés intenzitásával.” – állapította meg nem Han, hanem Kundera, 1995-ben. Vagyis minél gyorsabban élünk, annál gyorsabban felejtünk. Nehéz mondat, le kell hozzá lassítani…
Az exponenciális mértékben felgyorsuló világ az ember számára azonban elsősorban gyakorlati kihívás. Olyan új, életvitelszerűen hasznosítható megoldásokra van szükségünk, amelyek valóban segítenek kiszállni az egyre szédítőbben pörgő mókuskerékből. Ilyen lehetséges segítség John Mark Comer: Könyörtelen leszámolás a rohanással című bestsellere. Első hallásra talán váratlan, de az elolvasása után nem lesz meglepő, sőt inkább megerősíti Comer háttere. A jelenleg negyvenes évei első felében járó szerző ugyanis eredetileg egy portlandi „megachurch” vezető lelkésze volt, majd a személyes kiégése után több kisebb gyülekezetre oszlottak fel, abból az egyiket vitte tovább, majd vált részben motivációs trénerré. Különvélemény-sorozatunkban Somody Imrével azért választottuk a „Rohanás” mellé a vele „leszámoló” Comer-könyvet, mert könnyen megragadható perspektívát kínál, egyszerű és a hétköznapokba jól átvezethető ötletekkel. Ő valóban újragondolta az életvezetését. A beszélgetést itt hallgathatjátok meg:
Néhány héttel korábban járta be a világsajtót, hogy a világhírű színésznő, Meryl Streep - öt év különélés után – elvált a férjétől, akivel 1978 óta alkottak egy párt. Négy gyermekük van, a színésznő idén 74 éves. Mi történhetett? Amikor átrohanunk az életünkön, sokszor hurcolunk magunkkal megoldatlan problémákat, ez tény, de az ember a saját hatvanas éveiben azonban már óvatosabban mérlegel ilyen alapvető kérdésekben. „Az tény, hogy ez kortünet” – erősítette meg Tari Annamária pszichológus, amikor az Igazából Szerelem? sorozatunkban kicsit erre a hírre is kerestük a lehetséges választ. Nick Hornby ugyanis (akinek Pop, csajok, satöbbi regényének filmes adaptációjáról korábban már beszélgettünk) épp ezt a szituációt tette meg nagyszerű minisorozata kiindulópontjának, amely tíz darab tíz perces epizódban enged betekintést egy olyan hatvanas pár életébe, akik a párterápia előtt még megisznak közösen egy kávét egy spéci kávézóban. A választ, hogy miért kezd el valaki rohanni valami után, amikor épp a lassú éveket kellene élveznie, az Egy házasság helyzete című sorozatban, illetve az azt megbeszélő epizódban keressétek:
Van, amikor úgy érezzük, hogy jó célokat tűzünk ki és jó irányba mennénk, de valami mindig közbe jön és a fontos dolgok mintha halasztódnának majd ki is esnének az életünkből. De az életút a maga teljességében csak a vége felől visszanézve nyer majd értelmet. Úgy esett, hogy az Opera Eiffel Műhelyházában a negyedik napkeleti bölcs történetének segítségével létrehoztak egy kísérleti előadást, amely kísérlet azonban nagyon is néző-, illetve hallgatóbarát. Az Artaban című előadás műfaja „adventi szeánsz”, zeneszerzője pedig a Semmelweis-mozi filmzenéjét is jegyző, valamint a Veszprém Európa Kulturális Fővárosa 2023 projekt megnyitózenéjének felvételéért rangos nemzetközi díj-jelölést kapó (és az Igazából szerelem podcast „főcímzenéjét” is szerző) Pacsay Attila. A bemutató jó alkalom volt, hogy beszélgessünk e három alkotás műhelytitkairól. Elsőként arról a történetről, amelynek egyetemes üzenete valóban személyes bátorítás is lehet:
Kundera a Lassúságban így válaszol arra a maga által feltett kérdésre, hogy vajon lehet-e érthető célja a ráérő ődöngők és népdalhősök viselkedésének?
„Egy cseh mondás szép hasonlattal határozza meg édes semmittevésüket: nézegetik a Jóisten ablakait. Aki a Jóisten ablakait nézegeti, az nem unatkozik; az boldog.”
JÓ HÍR: GONDOLATKERTÉSZET RÁDIÓMŰSOR SZERDÁNKÉNT 19h-tól A KLASSZIK RÁDIÓ 92.1-n!