Nyugalom, az apokalipszis nekünk dolgozik
Tavasziasodás a Gondolatkertészetben
(Spoiler!)
A remény hal meg utoljára.
De vajon ki temeti el?
Apokalipszis, most: Egy bitkoin-alapú közösségi fogadóportálon Jézus Krisztus második visszajövetelének valószínűsége a résztvevők szerint 2026 elején 5%-ra ment fel, komoly nyereséget hozva a lehetőségre igennel szavazóknak. Megéri tehát Isten Fiának visszatérésére fogadni. Ha az esemény megvalósul, akkor mondjuk kő kövön nem marad, s minden anyagi haszon egy pillanat alatt válik semmivé. De amikor a pénz beszél, nem minden predikció predestináció.
De attól még van kalkulálható jövőkép. A világ egyik legokosabb embere szerint 2040-re több humanoid robot lesz majd a Földön, mint ember. A jövő elkezdődött: Kínában egy teljes kung-fu csapat formagyakorlatát mutatták be robotok tökéletesen, Londonban egy nőnek öltöztetett humanoid android ment emberek közé, mintha a hétköznapok természetes része lenne. Az lesz.
Elon Musk a világ leggazdagabb és a jövőt globális technológiai cégeivel erőteljesen alakító embere Joe Rogan podcastjában azt jövendölte, hogy 5-6 éven belül a jelenlegi mobiltelefont felváltó eszközön megszűnnek az operációs rendszerek és az app-ok is: mindent a mesterséges intelligenciától kérünk majd, kívánság szerint.
5-6 év, de lehet, hogy már hamarabb - mondta Musk tűnődve.
A Gondolatkertészet idei első hírLevélében illő röviden elmondanom, miért volt hosszú csend és zárt be majdnem a Kert, ahogy azt is, miért nem fog mégsem. Ha tovább olvasol, tisztán el tudod majd dönteni, jössze-e velem tovább - mert én kénytelen voltam lépni egyet.
A globális technológiai cégek vezetői (Musk, Bezos és főképp: Thiel, Karp) új értelemben használják azt a kifejezést, hogy “emberiség”. Az “új ember” nem újjászületett lelket takar, hanem meg nem haló, a mesterséges intelligencia eredményeivel “feljavított” lényt, amely az evolúció következő lépését jelenti. Ők azok, akik eszközrendszerük és gazdasági befolyásuk szerint már valóban univerzálisan és formatívan gondolkodhatnak az emberiség jövőjéről. Az univerzális itt azt jelenti, hogy a földi élet kiterjesztésén és az űr lehetőségeinek kihasználásán dolgoznak.
A Föld körül jelenleg 14-15.000 műhold vagy űrszonda kering. Ebből 2026 márciusában 9600 Musk Starlinkjének része. Ha felnézünk az égre, szabad szemmel már nem tudjuk eldönteni, minek a fényét látjuk. Ahogy korábban írtam: Elon maszkja takarja az eget.
A történelem vége ésszerű horizont, befolyásos gondolkodók vízionáltak már róla. Hegel szerint a francia forradalom és Napóleon állítja végleges irányba, Marx szerint a kommunizmusban teljesedik be, Fukuyama szerint a totalitariánus rendszerek huszadik század-végi összeomlása és a liberális demokrácia győzelme hozta el ezt a végpontot.
Már mindegyiken túl vagyunk, kudarcok tapasztalatával lettünk gazdagabbak, mégis mintha visszahajlanánk valamibe, amiben volt már részünk a liberális demokráciák előtt. Visszahajlunk, de olyan transzformatív eszközökkel, amelyekkel képesek vagyunk felszámolni magát az embert - nem mint biológiai entitást, hanem mint képmást. Önfejlesztő önteremtés felé navigálnak a technológiai mogulok és kétségünk ne legyen: a szép új jövő mindig egy logikusnak tűnő emberbarát ideológiaként kezdi el fertőzni a tisztánlátást.
És a kiábrándulást többnyire csak a pusztító következményekkel való szembesülés hozza el. Az “új ember”, mint az új ideológa, azonban nem a hogyan uraljuk kérdését veti fel - ami szinte már kézben van a technológia miatt - hanem a mire vonatkozik. Célja a képmás átalakítása.
Tudatosan utat engedünk emberi lényegünk feláldozásának?
Az Avatar: Tűz és Hamuban az emberből Na’vivá lett főhős az őt üldöző katona gyerekének a torkát akarja elvágni. Ha a fiú teste emberkézre kerül, az Pandora bolygó természeti létformájának azonnali végét jelentené.
Szóval ott van a kés az embergyerek torkán, de Sully végül leereszti azt. Ekkor ér oda na’vi felesége, akivel - saját gyerekeik mellett -, együtt nevelték ezt az emberfiút, és így hangzik el közöttük:
-Most mit fognuk csinálni?
-Nem tudom. De ezt biztosan nem.
Ez a bizarr, Izsák feláldozására rájátszó jelenet kiszól saját történetéből és felteszi a kérdést, amit sokan felteszünk önmagunknak, talán épp ugyanilyen válasszal:
-Most mit fogunk csinálni?
-Nem tudom. De ezt biztosan nem.
Néhány hónappal korábban, az F1: A filmben mondta a Brad Pitt által játszott Forma 1-es pilóta, Sonny Hayes:
- A remény nem stratégia.
Ez egy jól működő frappa, ha azt akarod kifejezni, hogy “ne várd a sült galambot”, hanem cselekedj. Azonban épp a remény teszi lehetővé, hogy bármilyen stratégia egyáltalán felmerüljön.
Amikor elérendő célokat tűzünk magunk elé és bizalmat szavazunk az időnek, ami az elérésükhöz kell; hiszünk az elképzelésünkben, a megvalósíthatóságukban és a sikerben.
A stratégia a holnapról szól.
Kurtág György a színpadról nézi közönséget, amely a tiszteletére rendezett születésnapi koncerten őt ünnepli. 100 éves. Ez a rövid pillanat a MÜPÁ-ban elgondolkodtató: emberi léptékben megrendítően tiszta és építő életút. Ne feledjük pedagógusi jelentőségét sem. A fájdalmakról csak sejtésünk lehet, a megadatott teljesítményről azonban okkal gondolhatjuk, hogy egy példamutató emberi élet. Talán kiváltság, de megszólító üzenet.
A koncert műsorát Bach és Kurtág művei és átirataik adják (egy Haydn még befért melléjük). Víkingur Ólafsson zongoraművész tolmácsol. Amikor ők egymást megszólítják, Bach és Kurtág, megjelenik valami abból a szellemi horgonyzatból, amit - már látjuk - sosem becsültünk meg eléggé. Tiszteltük bár, de csak most értjük meg erejét, amikor tapasztaljuk, milyen könnyen elmehet a hajó.
Másnap bemutatják a mester második operáját, amit az utóbbi években írt. A bemutató napjával a 101. életévét nyitja meg.
Van tehát horizont.
A nosztalgia nem stratégia
- ezt a mondatot már a kanadai miniszterelnök Mark Carney mondta januárban Davosban. Tanulságos, miként lett belőle globális gondolati futótűz, ahogy az is, milyen tanulságokat nem vontunk le belőle. De most nem erről szeretnék írni, hamarosan lesz róla önálló hírLevél.
Vagy nem.
És épp ez az.
Az elmúlt hónapokban számos írást kezdtem meg és hagytam félbe, több podcast-beszélgetést terveztem vagy vettem fel és nem léptem velük tovább.
Egyre inkább erőt vett rajtam a megszólalás bénultsága. Hétről-hétre egyre több mindenről szerettem volna írni/beszélgetni, ám egyre inkább letepert egyetlen kérdés: miért? Mi értelme van itt szólni bármit is?
Van arról tudásuk itt Közép-Európában, mi történik velünk és globálisan.
Átélt, megszenvedett, esszenciális tudásunk van arról, milyen folyamatban lehetünk. Nekünk, akik a mában élünk, segít megértenünk, hogyan történt nem is olyan rég. Maradjunk 100 éven belül. Azoknak pedig, akik egy olyan világban élnek, amilyet mi kívántuk magunknak akkor, amikor épp ezt a tudást megszereztük, ott van a mi korábbi történetünk.
Így ha váratlan is, nem meglepő, hogy a kanadai miniszterelnök Václav Havel esszéjét idézte beszédében. Nem ezt a részt idézte, de ebben írja Havel egy évvel a cseh Charta ‘77 ellenzéki megszólalás után:
„A poszttotalitárius rendszer lépten-nyomon beleszól az egyén életébe, de természetesen az ideológia álarcában. Ezért a benne élők mindennapjait át- meg átszövi a színlelés és a hazugság: a bürokratikus pártállamot néphatalomnak nevezik; a munkásosztályt a munkásosztály nevében nyomják el; az emberek szüntelen megaláztatását teljes és végérvényes felszabadításuknak tüntetik fel; az információktól való elzárásukat az információk teljes nyilvánosságának; a hatalom nyilvános ellenőrzésével való visszaélést és a hatalmi önkényt a jogszabályok betartásának; az imperialista befolyás fokozatos kiterjesztését az elnyomottak támogatásának; a szabad véleménynyilvánítás lehetőségének hiányát a legteljesebb szabadságnak; a választási komédiát a demokrácia legszélesebbkörű megnyilvánulásának; az önálló gondolkodás tilalmát a legtudományosabb világnézetnek; a megszállást baráti segítségnyújtásnak. A hatalom a tulajdon hazugságainak hálójában vergődik, ezért kénytelen a meghamisítás eszközéhez folyamodni. Meghamisítja a múltat. Meghamisítja a jelent és a jövőt. Meghamisítja a statisztikai adatokat. Úgy tesz, mintha nem lenne mindenható és mindenre kész rendőri szervezete. Úgy tesz, mintha tiszteletben tartaná az emberi jogokat. Megjátssza, hogy senkit sem üldöz. Megjátssza, hogy nem fél. Megjátssza, hogy semmit sem játszik meg.” (1978)
Carney beszéde után elolvastam a teljes esszét, fent van a neten, és annyira megütött, hogy könyvben is meg akartam venni. Az egyik könyveslánc kiemelt boltjában a munkatárs segítségét kértem, aki nem hallott róla. Havelről. Húszas évei végére tippeltem, értelmes és tájékozott embernek tűnt egyébként, aki nyilván képben van a romantasy műfajának meghatározó szerzőivel, de Havel és a születese előtt véget érő múlt már nem volt ennyire ismerős.
Van tehát miért elővenni e régi, és úgy tűnik, aktuálisan fontos tudást.
A nosztalgia stratégia.
És bár az sem mindegy, mi történik a hazánkban, e képletben a jók vagy a rosszak nem pártszínek alapján állnak fel egymással szemben. Itt mélyebb és generatívabb korszakformáló erőkkel birkózunk, amit mi, magyarok, ismerünk már tehát.
A kanadai miniszterelnök a zöldséges láttató példáját hozta fel Havel tisztánlátó esszéjéből, de van még abból mit felemlegetnünk.
A Gondolatkertészet programja - van ilyen - indulásától az újragondolás kultúrájának plántálása. Azoknak az elveknek, gondolatoknak és szempontoknak az alapoktól való újraértékelése, amelyekre az életünket építjük. Biztos, hogy jól gondolkozunk róluk? Ha igen, megerősítő, ha nem, lehetőség a változtatásra és esély a jobb életminőségre.
Nekem az egész Kertet kellett újragondolnom.
Bereményi Géza több, mint egy hónapja volt nyolcvan éves. A születésnapra időzítve jelent meg Járai Márkkal közös lemeze. Személyesen majdnem tíz éve várom, hosszan készült. Hosszan, de nagyon hasonlóan ahhoz a metódushoz, ahogy a “csehtamásos”, már ikonikussá nemesedett együttműködés működött. Felizzó egymásra találásban gyorsan megszülető dalok.
Az új Bereményi dalszövegekben újra ott rezonál valami nem csupán azokból az elhíresült hetvenes évekből, hanem épp azok mindennapjainkra való rímeltetéséből is. 40 év van közöttük, mégis, hitelesen és erőteljesen szólalnak meg az ifjabb dalnok megéneklésében is.
Részlet a - legújabb - Budapest című dalból:
“… Százszor lerombolt
Majd újraépült
Város lett az én szülőhelyem.
Szétosztott város ez itt,
Közte a múltja folyik
Bécs felől Moszkva felé tart a víz
Majd derékszögben
Elérvén városomat, onnan már délfele megy.
Szétosztott városba szült az anyám.
Reggelre kelve,
A kapu tárva, indul az ember
Ki az utcákra, hova is menne?
-Hát a dolgára.
Rengeteg árva lélek közt gyorsan belevegyül,
Ujjával számolva a pénzt keze zsebbe merül.
A bérpalotákra
Autóknak gáza
Fátylat húz kérlelhetetlenül.
Felejtsd el azt, ami volt,
Pláne azt ami lesz:
Hazudd azt, hogy befogad Budapest,
Vásárolj be!
Nem kell a tegnapi nap,
S hozzá a süket jövő:
Légy te csak névtelen járókelő.”
A szövegektől nem lehet és nem szabad leválasztani a visszatekintést, mint szerzői alaphangot, ám ezzel mégis új “felhangok” születnek az új korra vonatkozóan. Nemértés és kérdés. Az album egyik csúcspontja a Nagyanya című dal, amelyben ezt halljuk:
“… Élünk, csak élünk és jól megvagyunk
Van házunk és kertünk és szép asszonyunk
És vannak meleg esték, mint azok a régiek
De hogy az ajtót megdöngették, abból mi következett:
Én úgy képzelem: a mostani jelen,
Miről nem tudjuk mitől ilyen.
Mondd el hát, mondd meg, Nagyanya
a titkot, Nagyanya-
Most miért vagy néma nagyanya?
A mostani jelen mitől is lett ilyen
Vagy csak képzelem,
Hogy az ajtót még mindig zörgetik…”
A hallgató a hetvenes években a változhatatlanság televényében az akkori dalokban közösséget érezhetett saját életével. Talán nem tudtuk, hogy is vagyunk a reménnyel, de ha visszanéztünk, az egymással közösen megélt békés mindennapokba próbáltunk életet lehelni. A jelenkori hallgatóban ezek a referenciák már másképp rezonálnak: a mindennapok háborúságaiból hallgatjuk, egy ki nem teljesedett jövő ígértének elhalványulása mellett, amit egy civilizációs összeomlás réme is kísér. Van-e előre ebben a helyzetben? Vagy
a remény hall meg utoljára?
A narratívák háborújában a részigazságok repeszeit szedegetjük ki magunkból. Olyan erővel árad a hazugság, hogy szakadásig feszíti a keresztény kultúrához kötő horgonyt.
Minden erőfeszítésem ellenére leterítettek a mindennapos szellemi szőnyegbombázások, a diabolikus hatalmi játszmák, a technológiai jelen és távlat, a mindezekről való beszéd, hozzászólások, elméletek. Volt egy pillanat - hetek - amikor arra gondoltam, hogy a Gondolatkertészetet bezárom. Nem láttam értelmét.
A hatalom akarása delejes erővel támad; hirtelen gyengének és kevésnek érzed magad ahhoz, hogy bármit is tegyél ellene. Árad a gonosz. Agresszív, erőteljes, pszichotikus megnyilvánulásait mintha sötét pszichés fűtöttség táplálná. Már mozdulni sem tudsz, szellemi értelemben…
Kiterítenek úgyis.
Milyen jó, hogy egy kert saját élete termékeny részeként éli meg a gazdátlanságot és műveletlenséget! Ugar üzemmódra váltott, amíg én hallgattam.
Őszintén: nem azért voltam csendben, mert ne lett volna mit mondani. Azért kellett hallgatnom, mert nem akartam, hogy a “Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket” itt a Kertben puszta hegyi beszéd legyen.
Tehát a hazugságok dermesztő ereje, a világvége információk dömpingje, az ezekre való reflektálások feldolgozhatlansága egyszerre betette a kertkaput. És közben meg persze élet van. Veszteségekkel.
Túlterhelt és megbénított.
De a dermedtség nem tart örökké.
A Tigrissel a nyolcvanas évek végén találkoztam először: magyarórán rám nézett, majd elhúzta a csíkot.
Néhány évvel később, a rendszerváltás hajnalán szert tettem néhány Tangerine Dream albumra. Így jutott hozzám a Tyger, amelyen többek között William Blake verseit húzták be elektronikus zenei világukba.
Ekkor figyeltem fel rá. Éreztem, hogy jön felém, bár még nem értettem, mi dolgom van vele.
Több, mint három évtizeddel később William Blake megjelent a Szépművészeti múzeumban. Képei felkerültek a falakra, mentünk, mi népek, mint akiket a Bolha csípett meg. Bár Blake vizuálisan is izgalmas művész, engem jobban érdekelt, hogy egyszerre hatott a Doorsra, Patti Smithre és a U2-ra is. Van benne valami jó értelmű művészi punk programadás (de erről majd írok még. Vagy nem.). A U2 például a 2010-es években egy koncepalbum-párt hozott ki Blake egykori kötet-párját véve alapul. Ezek voltak Az ártatlanság dalai és A tapasztalatás dalai. Bár külön jelentek meg, 1794-től együtt adják ki őket, összetartoznak. Ahogy a U2-nál: Songs of Innocence (2014) és Songs of Experience (2017).
Mindketten ebben vannak: a Bárány és a Tigris.
Érdekes, hogy Jób szenvedéseire nem egy miért a válasz.
Hanem a ki.
Szenvedése végén személyesen a Teremtő Isten kérdezi fel Jóbot arról, ki Ő. Jób felismeri, hogy “eddig még csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak…”. két különböző stáció. A Teremtő élő valóságában, e misztikus, de nagyon is valóságos közösségben gyógyul meg Jób. Isten puszta jelenléte olyan erőhatás, amelyben test, szellem, lélek helyreáll és minden kérdésünk megszűnik. A teljesség az eredeti, tökéletes állapot, amelyben az ember számára nincs semmi hiány, így nincs mire rákérdezni sem.
“Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.” - írja Weöres Sándor. Tehát: arccal a teljesség felé! Jób évtizedeken át foglalkoztatta Blaket, míg eljutott oda, hogy a szenvedés az igazi Istenismerete forrásává lett. Ne feledjük, hogy indult a története: Jób “feddhetetlen és becsületes ember volt, félte az Istent és kerülte a rosszat.” Van Istenről ismerete és hozzá való tiszteletreméltó viszonya. Mégis a tragikus veszteségek és gyötrő kínok kohójában kellett perzslődnie, míg a miértből ki lett.
Amíg tehát a bitcoin-orákulum 100%-ra nem prognosztizálja a Messiás visszatértét, addig a változást magunkban érhetjük tetten. Időnk is épp ennyi van rá.
A Bárány és a Tigris az ártatlan hitben élés és a küzdelmes tapasztalatok utáni rákérdezés verspárja. Közte felnövünk. Vajon ki teremtette ezt a lenyűgöző, vérengző vadállatot? A Tigris költői kérdése valahol összeér a Jóbot magával szembesítő Isteni szempontokkal. Valahol biztosan. Mert a
“mely örök kéz szabta rád,
rettentő szimetriád?”
és a
“Te voltál, amire várt?
Aki a Bárányt, az csinált?”
sorok a Tigrisen túlmutatnak. Ami Jóbnál Isten érvelésében a Leviatán és a Behemót, elég közel esik a Tigris lenyűgöző gyilkos jelenségéhez. Ő is a Teremtő alkotása. Aki a Bárányt, az csinált?
Nem a helyes válasz a kérdés, azt tudjuk: igen.
Hanem a válasz elfogadása.
Mert az tehát nem a miérttel történik meg, hanem a Teremtővel való élő közösségben válik semmivé a dilemma.
Hogyan szabadulhat a Tigris, e “gyilkos borzalom” a világra, sőt, lehet látszólag a legerősebb benne?
Nos, úgy, hogy mégsem ő a legerősebb.
Hanem a Bárány.
A bárányok hallgatnak.
Kivéve, amikor sírnak, mint a gyerekek.
Hannibal Lecter emberevő pszichiáter, aki egy sorozatgyilkos megtalálásában segít az FBI fiatal nyomozónőjének; segítségének azonban ára van. Clarice Starling kénytelen felfedni saját történetét a rácsok mögül őt kutató pszichopatának. Innen tudjuk, hogy tízvévesen, apja halála után egy montanai farmon egyszer rémisztő hangokra ébredt, mintha gyerekek sírnának. Odamerészkedett; a húsvéti bárányokat vágták. Azok pedig, e mészárlásra várván, nem menekültek, csak álltak bénultan. És sírtak.
Megpróbált egyet megmenteni de nem jutott messzire, elfáradt, utolérték. A bárány sem tudta elkerülni sorsát, levágták. Azóta ez a kétségbeesett hang kíséri. És kísérti.
Valóban, mintha ez lenne a sorsuk.
A bárányok könnyen áldozattá válnak.
Kivéve, amikor eljön a vég.
Václav Havel idézett esszéje egyik magyar fordításában A Kiszolgáltatottak hatalma címet viseli. Amikor 1978 októberében megírja; ellehetetlenítik, figyelik, zaklatják. A poszttotalitárius rendszer mindennapi tapasztalatában él. Ahogy a Carney által idézett zöldséges is, aki nem tesz mást, mint nem akarván kilógni, ugyanúgy a rendszer részeként tünteti fel magát. A kanadai miniszterelnök így idézte Havelt Davosban:
“A boltos minden reggel kihelyezett egy táblát üzlete kirakatába: »Világ proletárjai, egyesüljetek!« – állt rajta. Persze, nem hitt benne. Senki sem hitt benne. De ő mégis kitette a táblát – hogy elkerülje a bajt, hogy jelezze, alkalmazkodik a szabályokhoz. És mivel mindenütt minden boltos ugyanezt tette, a rendszer fennmaradt. Nem pusztán erőszakkal, hanem azzal, hogy a hétköznapi emberek részt vettek olyan rituálékban, amelyekről maguk is tudták, hogy merő valótlanságok.”
Havel ezt »hazugságban élésnek« nevezte. A rendszer ereje tehát nem önnön igazságából fakadt, hanem abból, hogy mindenki hajlandó volt úgy tenni, mintha igaz lenne. De törékenységét is ugyanez okozta: ha csak egy ember is felhagy a színjátékkal – ha csak egyetlen zöldségárus eltávolítja a tábláját –, az illúzió repedezni kezd.
Havel éppen ezt a saját körben megtagadott hazugságot nevezte “igazságban élésnek”. Ez az a lehetőség, amelyről személyesen döntést hozhatunk és amit megtehetünk. A poszttotalitarius rendszerben ez sem kockázatmentes, de ez az a kockázat, amit nem csupán érdemes, hanem szükséges felvállalnunk.
Igazságban élni.
Ez a képmáshoz méltó életprogram.
Sőt: ez a képmást kiteljesítő életprogram.
Vagyis nem csak megőrzinünk kell, hanem törekednünk rá.
A fakek és túlsúlyos hatalmi rendszerek ellenében is.
Havel saját hazája és egyben a keleti blokk ideológiáját mutatta be.
Carney a felbomló geopolitikai világrend hamis ideológiáját leplezte le.
A techmogulok új világrendjének ideológiája az “új ember”.
Mit tud tehát az ideológia?
“Az ideológia mint a világhoz való viszonyulásunk álságos módja, amely az emberben azt az illúziót kelti, mintha önazonosság-tudattal, emberi méltósággal és önálló erkölcsiséggel bíró személyiség volna, és így megkönnyíti számára, hogy ne legyen az; mint valami „személyiségfölöttinek“ és elvontnak a megtévesztő utánzata, amely lehetővé teszi, hogy elaltassuk a lelkiismeretünket, elleplezzük a világ és önmagunk előtt valóságos helyzetünket és szánalmas életvitelünket. Nem más ez, mint termékeny - és ugyanakkor látszólag tisztes - önigazolás „felfelé“, „lefelé“, no meg „jobbra“ és „balra“ is, Isten és ember előtt egyaránt. Jótékony fátyol, amellyel az ember elfedheti „behódolását a valóságnak“, siralmas látszatéletét és alkalmazkodását az adott helyzethez. Mindenki számára hasznos alibi, a zöldségestől - aki állása esetleges elvesztése miatt érzett szorongást a világ proletárjainak egyesülése iránti színlelt érdeklődésével leplezheti - a legmagasabb beosztású pártfunkcionáriusig, aki hatalomféltését a munkásosztály szolgálatát bizonygató szólamokba burkolhatja.” - írja Hável ugyanott.
Az ideológia természetrajzának legkönnyebben megjegyezhető vonása talán ez:
”… a fentebb említett alibiszerepe tehát az, hogy az embert mint a poszttotalitárius rendszer szenvedő alanyát és egyben támaszát abban az illúzióban ringassa, miszerint jogállamban, nemkülönben pedig az egyetemes világrenddel összhangban él.” 1
A jellemzés korántsem idejétmúlt. Ha a rendszer, mondjuk, liberális, a működése ugyanaz: progresszív jelszavak mögé rejti lényege szerinti antidemoktratikus működését (lásd pl.: OpenAI, Palantir.)
Akkor tegyük össze, mint javasol Havel:
Az ideologikus nyomás ellen mindenkinek hatalmában áll cselekedni.
A megoldás a hazugságnak való személyes ellenállás, az intézményesülő hazugságban való részvétel megtagadása.
Az “igazságban élés” teljes kibontakozásához azonban még egyvalamire szükségünk van.
A Madagaszkár című animációs mozi első része úgy végződik, hogy a New York-i állatkertből megszökő állatok felismerik a barátság fontosságát, amelynek megtartásáért túl is lépnek saját feléledő ösztöneiken. Az oroszlán például nem akarja megenni a zebrát, inkább peszkateriánus lesz és átáll a halakra.
A nemes gondolat mégis természetellenesként rezonál az érzékenyítendő nézőben. Ez a természetellenesség természetes: az a természet, ami az állatok királya számára a vadat, halat s mi jó falatot pusztán a középsőre redukálja, egy másik világállapotban igazabban hat.
A próféta Ézsaiás tolmácsolja azt az isteni jövőképet, amelyben “a farkas a báránnyal együtt legel, az oroszlán szalmát eszik, mint a marha, és a kígyónak por lesz a kenyere.” Ez lesz az az idő, amikor már nem árt és nem pusztít Isten szent hegyén senki és semmi. Annyira béke van és öröm, hogy arra sem emlékszünk, mi történt velünk azelőtt. Egy újjáteremtett világ természetességében élünk.
Hála egy báránynak.
Van-e esélye olyan megszólalásnak, ami nem követőben, feliratkozóban, bevételben vagy elérésben méri a sikert? Egyáltalán: ami nem is akarja megmérni magát azon a mérlegen? Bízom benne, hogy a Gondolatkertészet végső soron gyümölcsöt is terem, de az biztosan személyes szüretelésű lesz. Mindenki magában a magáét. De megvédhető-e ez a belső megérlelődés több frontos és egészpályás ideológiai letámadás mellett?
Bár a kérdés pontos, a válasz mégis máshonnét érkezik.
Ez a Bárány hétpecsétes titkok tudója.
És bizony haragos. Az a bárány, aki a maga ügyében semmi jót nem remélt, mégis mindent tűrt, és nem védekezett, amikor a mészárszékre vitték.
Nem védekezett - de épp ezáltal aratott győzelmet: Vérbeli győztes.
Sőt, a leheletével öl. Mert ez a bárány oroszlán is.
Ami a leheletével való ölést illeti, azt jelenti, hogy igazságos ítéletet mond mindenki felett. A pokol erőit is kardélre hányja a szavával.
Az Isten báránya (ártatlanság kora) így válik Isten igazságává (tapasztalat kora).
Ő ugyan egy kivételes képességű Bárány, ám mindannyiunkra nézve következménye van annak, hogy a bírái előtt hallgatott.
Földi pályafutása idején olyan érdemeket szerzett, amely nyomán méltán válhat bíránkká.
Tehát amikor eljön a vég - így a Szentírás - mi mindannyian az ítélete szerint állunk majd a jobb vagy a bal keze felől.
Jobbja mögött a bárányok sorakoznak, bal kézre a kecskék állnak majd. A juhokat soha többé nem vágják le, a kecskék mennek a levesbe. Na, az horror.
Bárányok vagyunk-e?
A bárányok tehát nem hallgatnak.
Tudják, hogy áldozattá válhatnak, de ragaszkodnak ahhoz, hogy igazságban éljenek.
Valójában a Bárány sosem hallgatott.
Tőle tudjuk azt is, hogyan őrizhető meg az eredeti képmásunk: ha egyre inkább rá hasonlítunk. Ez azt jelenti, hogy a szelíd bárány hangját kifejezetten meg kell hallanunk a hangzavarban is. Meg kell hallanunk és engednünk mindennapi életdöntéseink formálásában.
Ez tesz ellenállóképessé az ideológiai emberkísérletekkel szemben.
A Kertet tehát nyaldossa a gaz, de nem hal ki belőle a vigasz.
Egymás mellett elfér benne az Oroszlán és a Bárány.
A pszichológusok új jelenségre hívják fel a figyelmet: FOBO a rövidítése. Fear of Better Options. A döntésképtelenség modern változata, mely szerint azért nem hozunk döntéseket, mert mindig egy jobb lehetőségre várunk, hiszen mindenből mindig van egy jobb, és mi mindig a legjobbat szeretnénk magunknak. Ételből, utazásból, társból. Életből. Jövőből.
A FOBO a fogyasztói társadalom régi, de most, az információs korban újra radikálisan felerősödő stressztünete.
Döntenünk valóban kell.
Igazságban kell élnünk.
Choose Life.
A remény hal meg utoljára.
De ez bullshit.
A reményt még senki emberfia nem látta holtan.
GONDOLATKERTÉSZET 2026
Köszönöm mindenkinek, aki türelmesen várt az életjelre! A Kert felébredt.
Az évre röviden azt tervezem, hogy
a Könyvfesztiválra jelenik meg a HEGYIBESZÉDES podcast-sorozatunk könyvben a Luther kiadó jóvoltából. Botránykönyvnek szánjuk.
Ha minden jól alakul, még tavasszal elkezdődik és ősszel folytatódik egy újabb különleges, kilenc részes bibliai tematikát feldolgozó sorozat. Élő podcastfelvétel a belvárosban, remélem, minél többekkel találkozunk személyesen is. Részletek hamarosan.
A Gondolatkertészeten folytatódik a hit és popkultúra viszonyát kutató Jézus és a rock and roll sorozat is. Első körben az “igazságkereső élő beszélgetések folyama” már megkezdődött a fővárosi ISON-ban, ahol májusban l3-án Kiss Tibi-vel (Quimby, Aranyakkord) beszélgetünk Nick Cave Into My Arms című daláról és a saját útjáról. Felvétel nincs, csak személyes jelenlét. Részletek: ITT.
Folytatódik a Tari Annamáriával közös Igazából szerelem? podcast-sorozat korábbi évadainak feltöltése ide a Gondolatkertészetbe. Az új évadról már beszélgetünk, szeretnénk mindketten.
Folytatódik a Karátson Gábor életművét bemutató sorozat is. Sajnos ezzel maradtam adós leginkább 2025-ben, de mindenképpen szeretném pótolni e rendkívül izgalmas és fontos életmű közelebb hozását. És miért ne lehetne 2026-ban is Egész évben Karátson?!
És folytatódik mindaz, amiért elkezdtem: egyedi beszélgetések és free style megértési kísérletek az újragondolás - és az igazságban élés jegyében.
Köszönöm, ha együtt műveljük tovább a Kertet, hiszen FÖLDművelők vagyunk mindannyian…
Fordította: F. Kováts Piroska