A coming out és a szeretet
Freestyle megértési kísérlet
Képzeld el,
ahogy egy lelkész a saját beiktatásának zárszavában vallomást tesz a gyülekezet előtt arról, hogyan jutott el idáig: kiégés, válás, a pályától való eltanácsolás, új házasság, új család, elvett és elvesztett apró életek, az önéletelvetés kísértése.
Szerinted megszavazná a közösség ezt az embert lelkei pásztorának, ha olyan személyes élettapasztalásai vannak, amelyeket hétköznapi szavakba tömörítve így nevezünk: depresszió, válás, lecsúszás, munkanélküliség, abortusz, öngyilkosság?
Ha te ennek a gyülekezetnek a tagja volnál és biblikus iránymutatás szerint élnéd az életed: elfogadnál egy ilyen embert lelki vezetődnek?
A “coming out” kifejezéssel a 90-es években találkoztam először.
Ekkor a saját szabadságának formáit kereső Magyarország egyik intellektuális közéleti izgalma volt a melegek - a kifejezés karrierje is akkor indult - és más kisebbségek integrálódása a társadalmi többségbe. A “coming out” azokban az időkben egyetemistaként számomra a szabadsággal való élés egyfajta megnyilvánulása volt abban a keretben, amelyben akkor a közélet nagyobb része érthette: a saját nemükhöz vonzódó embereket egy jogállamban nem érheti semmilyen diszkrimináció. A “semmilyen” akkoriban elsősorban a munkahelyre vonatkozott.
A kifejezés ugyanakkor már rendelkezett némi történetiséggel, amely a melegjogi mozgalmak számára fontos jelentést hordozott. Ma már különösebb erőfeszítés nélkül kideríthető, hogy a “coming out” eredetileg a 19. századi felsőközéposztálybeli nők első báli megjelenésével kapcsolódott össze, amely így tehát a társasági életbe való beavatódást jelentette. Ez a bevatási mozzanat lehetett fontos a 20. század elején a nagyvárosi homoszexuális férfiak számára, akik a saját társasági köreikbe való bevezetést értették alatta.
A “coming out” mai jelentésében az 1969-es év és az azt követő évtized radikális melegjogi fordulatai által kapott új jelentést: “Coming out of the closet” - vagyis kijönni a szekrényből, kilépni a nyilvánosság elé az eladdig rejtetten vitt szexuális szokások tekintetében. A 20. század második felének amerikai és nyugati társadalmaiban ez a törekvés elkerülhetetlenül politikai célként jelent meg, és ez a politikai cél újabb kulturális forradamat hozott. Ám stílszerűen: immár permanens kulturális forradalmat, amely aztán a transz-kérdés körül látszik elérni tetőfokát, majd kezd látványosan a visszájára fordulni politikai és kulturális értelemben egyaránt.
Ezekben az évtizedekben a “coming out” kifejezés jelentésárnyalódása is végbement, előbb a nyugati társadalomban, majd második és harmadik ütemben mindenhol, ahol a nyugati globalizációs ideológa megjelent, első körben többnyire szórakoztatóiparnak álcázva magát.
A “coming out” kezdeti bátorságot igénylő kiállásából a globális identitáskrízis idejére már olyan divat lett, amely kiüresítette a folyamat elején hordozott értelmét.
Mi tehát a “coming out”?
Őszintén: nem tudom. Nincs róla tapasztalatom. Egyetlen esetre állna, hogy férfit szeretek, de az is bizarr. Több okból. Egyrészt, mert ez a férfi Jézus Krisztus. Aki ráadásul testileg per pillanat nincs is közöttünk. Másrészt osztozom szeretetén megszámlálhatatlanul sok más férfival és nővel. Harmadrészt: épp tőle tanulom, mit jelent a szeretet. Mindezt úgy, hogy hívőként máig nem tudok belehelyezkedni abba a képbe, hogy az Egyház tagjaként “Jézus Krisztus menyasszonya” vagyok. Értem, persze, de ezt a “testes” jövőképet inkább értelmileg ölelem át, noha tudom, hogy épp érzékiségében lesz létélmény.
A kilencvenes években a homoszexualitás számomra a jogegyenlőségről és a törvény előtti egyenlőségről szólt, és kezdetben nem jelentett kulturális sokkot. Azt azért érzékeltem, hogy a Philadelphia című film valamilyen korszakváltást jelent és később egyértelművé vált, hogy a Cápamese és a Madagaszkár korántsem gyerekjáték.
A kérdéshez alapvető emberijogi szempontból való közelítésem felnőttkori megtérésem után is megmaradt. Ekkor még négy fal között tudtam tartani a “coming out” jelenségét is, vagyis egy olyan elfogadó társadalmi klíma kialakulását gondoltam helyesnek, amelyben egy érintett szabadnak érezheti magát arra, hogy homoszexualitását nyíltan felvállja-e vagy sem.
De tévedtem.
Közben a melegjogi mozgalom emelte a tétet és offenzívebbé vált a melegházasság témájának direkt exponálásával. Ebben viszont már ütközik bennem a világi állampolgár és Isten gyermekének álláspontja. És ez a fesztültség nem is oldható fel, mert az identitásomat az utóbbi adja, miközben tudomásul veszem, hogy világi törvények között élek. Amíg ez a két tengely jelöli ki életem koordinátarendszerét, a feszültség jelen is marad.
A 2010-es években az LMBTQ+ túlfutó őrülete elvette annak a lehetőségét, hogy ezt a kérdést józanul tudjuk rendezni, a húszas évek közepén pedig a reakcióban épp ott tartunk, hogy a szabadság két téves vagy konkrétan hazug narratívája között kell(ene) választani - természetesen a szabadság nevében.
Mi bújhat ki ilyen helyzetben az emberből?
Szabadságom van egy másik választ adni.
Ez az írás előre nem tervezett módon, váratlan indíttatásra született. Elnézést kérek az Igazából szerelem? sorozat kedvelőitől, a hétfőre ígért második évad második epizódja szerdától lesz publikus ezen a felületen. A Gondolatkertészet pop, kultúra, újragondolás - köszönöm, ha így olvasod tovább:
A “coming out” magyarításában az “előbújás” lett az elterjedt fogalmi megoldás. Előbújás a szekrényből, kilépés a házakból és kilépés az elhallgatásból.
“Coming out of the closet”. Ha maradunk e beszédes képnél, akkor fogalmazhatunk így is: egy szekrényből két irányba lehet kilépni. Az egyik az utcafront. A másik Narnia.
Narnia a világhírű író, C.S. Lewis mitikus erejű csodavilága, amelynek története és működése, e világgal való kapcsolata sok-sok biblikus analógiát tartalmaz. A hét köteten át áradó fantasy történetfolyam első kalandja épp egy szekrényből indul ki, a címe is ez: Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény.
Azok a gyerekek, akik - szintén nem véltelenül - egy ruhásszekrényből Narniába jutnak, két világban élnek.
Mit jelent a ruhásszekrény?
A ruhásszekrény az Édenből kiűzött ember búvóhelye.
A safe palce, a pánikszoba, ahová a veszélyek és rettenetek elől elzárkózunk. A gond az, hogy egy ugyanaz a tér, amit a Jézus belső szobának nevez és eredetileg másra van tervezve: az élő Istennel való kapcsolat helye.
Azt gondolod, ez túlzás?
Amikor a zsidó nép épp birtokba venné az ígéret földjét, a honfoglalás megkezdése előtt Mózes összefoglalja a világmindenség és benne a válaszott nép történetét. Ott indít, hogy Isten a szavával teremt: így vág rendet a káoszba, így választja el a sötétséget és a világosságot, az eget és a földet, így lesz növény és állatvilág, és így születik meg az ember is.
Miután az embert saját képmására teremtette és életet lehelt bele, okkal tapasztaljuk, hogy a mi szavainknak is van teremtő és pusztító ereje. Ahogy azt is, hogy a nyelv és a fogalomiság ad egy logikai utat a megismeréshez.
Amit Mózes itt csinál, azt ma így hívjuk: storytelling. Így hozunk létre különböző univerzumokat, mert a modern regény, de még a marketing is egyre gyakrabban univerzumokkal dolgozik. Mózes történetmesélése a Star Wars eredetsztorija. Első fejezete radikális fejleménnyel indul: megszületik a az Ember, két lépésben de párban. És látjuk, hogy ez így jó.
Egészen addig, amíg rögtön azután bekövetkezik az a tragikus fejlemény, ami meghatározza az emberiség utána következő sorsát; megindul az édeni állapotból kivágott emberiségért való, hosszú ideig tartó, generációk tucatjait érintő isteni pedagógia alkalmazása.
A pedagógiai módszer lényege abban áll, hogy ha nem hallgatunk az Atyai szóra, akkor a saját bőrünkön tanulunk.
A tét kozmikus: vissza tudunk-e térni a halhatatlanságba?
A saját bőrünkön való tanulás épp ezért egész lényünket és egész valónkat érinti. Teljes testi-lelki valóságunk és működésünk ad jelzést folyamatosan arról, hogy nem abban a világban élünk, amelyre eredetileg teremtettünk, ezért ne is tévesszük össze a várótermet a végállomással.
Minden nyughatatlanság egyúttal tehát jelzés is.
Mire?
Erre ad választ a mózesi őstörténet. Az első emberpár nem hallgat Isten szavára, ezért elveszíti a teremtőjével való együttlétezés kiváltságát is. Abba a világba kerül, amelyet az a sugallat ural, amely kialakította bennük ezt az Isten szava iránti kételyt, majd cselekvésre bírta őket a Kertbeli házirenddel ellentétes módon. Miután azonban az emberi szív így ennek a folyamatos sugallatnak az erőterébe születik bele; abban él, gondolkodik és cselekszik, mindennek következményét a bőrén tapasztalja meg.
Szenvedünk.
A mózesi drámában ez történik, miután Éva szívében elfogadta a kígyó által felkínált nézőpontot:
“Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, hogy csábítja a szemet, és kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított hát a gyümölcséből, és evett. Adott a vele levő férjének is, és ő is evett. Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy meztelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőket készítettek maguknak. Amikor aztán meghallották az Úristen hangját, amint szellős alkonyatkor sétált a kertben, az ember és a felesége elrejtőzött az Úristen elől a kert fái között. De az Úristen kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy? Az ember így felelt: Meghallottam hangodat a kertben, és megijedtem, mert meztelen vagyok, és ezért elrejtőztem. Az Isten erre azt kérdezte: Ki mondta meg neked, hogy meztelen vagy? Talán ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél? Az ember így felelt: Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, ezért ettem. Akkor az Úristen ezt kérdezte az asszonytól: Mit tettél? Az asszony így felelt: A kígyó szedett rá, ezért ettem.”
Ezt következően Isten ítéletet mond a három szereplő felett, amivel egyúttal ki is jelöli az emberi történelem menetének irányát és működését. Miután mindenkinek kiadta az útilaput, Mózes így fejezte be a világ menetéről szóló isteni rendelkezést:
“Az Úristen pedig bőrruhát készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket. Azután ezt mondta az Úristen: Íme, az ember olyan lett, mint miközülünk egy: tudja, mi a jó, és mi a rossz. Most azért, hogy ki ne nyújthassa kezét, és ne szakíthasson az élet fájáról is, hogy egyen, és örökké éljen, kiűzte az Úristen az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett. És miután kiűzte az embert, odaállította kelet felől az Éden kertjéhez a kerúbokat és a villogó lángpallost, hogy őrizzék azt az utat, amely az élet fájához vezet.”
Tehát: amikor árulásuk után Isten színe előtt pőrén állnak, már maguktól is tudják, hogy meztelenek, és hogy ezt a meztelenségüket takargatni kell. De mivel? Megoldásuk a fügefalevél, de az sajnos nem elég az üdvösséghez. Az a takaró, amellyel érdemben leplezi tudják magukat, szintén isteni találmány: tőle kapják azt a bőrruhát, amely vélhetően a legelső áldozat életébe került. Egy állat adhatta vérét azért, hogy ez az évezredekig tartó átmeneti takargatás meglegyen.
Tehát igaz: a ruha teszi az embert.
És a ruhásszekrény tele van akasztóval.
Ha megértjük, mit jelent ez a bizonyos Isten színe előtti meztelenség, akkor talán azt is jobban értjük, mivel van tele a Paradicsomból így kiparancsolt emberi szív és miért vagyunk hajlamosak elbújni vele a ruhásszekrényben.
Akár bölcseleti könyvnek tekintjük a Szentírást, akár Isten önmagáról való kijelentésének, meggyőződésem, hogy ha a Teremtés könyve legelső fejezeteinek belső összefüggéseit kellő nyitottsággal vizsgáljuk, gyógyító megértésben lesz részünk a világról, amelyben élünk, és azon belül saját életünkről.
Ha bírjuk Jo Nesbo, Stefan Ahnhem, Jussi Adler-Olsen vagy épp Robert Galbraith könyveit, amelyben sötétlelkű sorozatgyilkosok után nyomoznak, akkor ezekben a rövid fejezetekben megkapjuk azt az őseredeti bűn-ügyet, amelyben választ kapunk arra, miért ilyen világban élünk. Ráadásul sok felfejtendő kérdést tesz fel, amely után izgatottan nyomozhatjuk a választ.
Vegyünk egy rövid példát.
Mielőtt Isten ítéletet mondana, feltesz az embernek és feleségének három kérdést:
HOL VAGY?
KI MONDTA MEG NEKED, HOGY MEZTELEN VAGY…?
MIT TETTÉL?
De miért teszi fel Isten ezeket a kérdéseket, amikor mindenható? Nem látta, sőt még inkább: nem látta előre? Ő, aki minden emberi szándékot is úgy monitoroz, mint kínai térfigyelő kamera a tüntető tömeget?
E drámai sűrűségű jelenet azt üzeni, hogy
a., az ember abban a pillanatban tudja, hogy Isten rendje ellen cselekszik, amikor elköveti tettét
b., ijedtsége (rettenete) azt is tudatta vele, hogy tettének az életére néző radikális következménye van
c., amikor fedezni akarja magát, csak átlátszó megoldásra képes
d., az örök élet fája addig el lesz zárva előlünk, amíg nem ismerjük fel tetteink természetét, nem vállaljuk értük a felelősséget és nem térünk vissza az Isten szava szerinti rendhez.
Figyeljük meg: Isten mintegy nyomozót játszik, mielőtt bíróként lépne fel. Valójában mindent tud és esélyt ad az elkövetőnek arra, hogy megbánja tettét.
Itt két tényt fontos tudatosítanunk.
Az elkövetők mi vagyunk. Mindannyian.
A kérdést azért kapjuk, hogy eszméltessen. Eredeti önmagunkra.
Ez az első pillanat, amikor kiléphetnénk a szekrényből.
Pontosabban: bele se kényszerülnénk.
De az első ember nem az őszinte szembenézést válaszotta és többnyire mi sem ezt tesszük. Ami azért különösen fájó, mert az emberiség történetében lesz olyan pont, amikor mindannyian elkerülhetetlenül szembesülünk azzal, hogy jó eséllyel az egész addigi életünk egy gigantikus személyes és egyetemes eszméltetés jegyében telt, amire egészen eddig megtagadtuk a válaszadást. Magunkban hordozzuk a nekünk bennünk feltett kérdést és nem adunk rá őszinte választ.
És az a tragikus, hogy ez az elodázott, őszintétlen helyzet megszüli a maga szörnyű következményeit. A férfi a nőt okolta, a nő a kígyót, voltaképpen mindkettő Istent, hiszen szerintük Ő hozta őket ilyen helyzetbe.
Nem tudjuk, mi lett volna az ítélet, ha Ádám és Éva helyben megbánást tanúsít, de az a tény, hogy Isten nem eltörli az embert és mintegy újraindítja a projektet, hanem a teremtett, belőle származó élet megőrzése mellett a kemény ítéletben ugyanakkor reményt is ad; mindez azt sejteti, hogy bűnbánat esetén járhattunk volna sokkal jobban is.
A jövő és így a család is viseli ennek a következményeit. Isten legközelebb eszméltető kérdést az első emberpár elsőszülött fiának tesz fel, miután az meggyilkolta saját testvéröccsét. És bizony Káin sem áll meg a hazugságban; száműzött lesz és bujdosásra ítélt.
Valójában az van, hogy mi visszük a ruhásszekrényt magunkkal, fogas kérdésekkel és személyre szabott akasztókkal.
Eddig kerültem azt a szót, hogy bűn.
Kikerülni viszont nem tudom, ezért járhatóbb útnak tűnik közelebb kerülni ahhoz, vajon mire gondolt a szerző.
Értők szerint a bűnre vonatkozó eredeti fogalmak egyik jelentése a “céltévesztés”.
Ez kifejezi, hogy az isteni rendből kilépve az emberi törekvések; gondolatok és cselekvések céjukat vesztetten keresnek értelmet maguknak. A Szentírásban több helyen is kiderül, hogy Isten már azelőtt nevén szólítja gyermekeit, mielőtt azok megszületnének. Vagyis Isten előtt nincs jelentéktelen emberi élet és nincs értéktelen sors - még ha nem is látjuk idelentről az odafenti összefüggéseket.
Azonban a céltévesztésben magyarul nem jelenik meg annak egzisztenciális tétje, etikai súlya: az örök életben beteljesedő emberi sors.
A személyes emberi élet tehát Istentől való teremtettségünkben és személyünk általa való kibontakoz(tat)ásában nyeri el értelmét.
Vagy hasonlatban: ha égők vagyunk, hogy világítsunk, akkor ezt akkor tudjuk megtenni, ha a megfelelő foglalatban vagyunk. Áramot ugyan másban is kaphatunk, de nem biztos, hogy a megfelelő helyen, a megfelelő erővel vagy a megfelelő fényt szórjuk. Azt, hogy számunkra mi a megfelelő foglalat, felismerhetjük.
Ám amíg nem nyitjuk ki a szekrényt és nem takarítunk ki benne, addig földi küldetésünk teljességét sem tudjuk megélni.
Célunkat tévesztve daráljuk a napokat.
A Szentírás azonban feltárja, mit tekint Isten bűnnek. Jézus nem sokkal halála előtt mondja tanítványainak, hogy hamarosan elmegy, és elküldi maga helyett a Pártfogó Szentlelket:
“És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság, és mi az ítélet. A bűn az, hogy nem hisznek énbennem; az igazság az, hogy én az Atyához megyek, és többé nem láttok engem; az ítélet pedig az, hogy e világ fejedelme megítéltetett.”
A bűn az, hogy nem hiszünk őbenne.
Isten fia, a Messiás személyében, eljövetelében és küldetésében nem hinni a Biblia szerint maga a kozmikus céltévesztés. Mi mégis mindannyian e kérdéssel és következményeivel birkózunk egész életünkben.
Azt írtam, tévedtem abban, hogy egy olyan elfogadó társadalmi klíma kialakulását gondoltam helyesnek, amelyben egy érintett szabadnak érezheti magát arra, hogy homoszexualitását nyíltan felvállja-e vagy sem.
Bár ez talán most sem helytelen, tévedésem annak fel nem ismerésében állt, hogy megértésem szerint a “coming out” sokkal több, mint az szexuális identitás megvallásának aktusa.
A “coming out” mögött az érintett emberi szív feszítő létkérdésével való belső küzdelem áll.
A “coming out”-ban ugyanis a szív Isten előtti rendezetlensége törekszik a rend felé. A “coming out” e nyughatatlanság késztetése a megoldásra, viszont nem mindegy, milyen rendet mond magáénak.
Épp ezért, miután a legintimebb és legradikálisabb életkérdéseket hozza fel, az Isten színe elé vitel az a fórum, amelyben ez a kimondás a súlyának és tétjének egyedül megfelelő térbe érkezik.
Csak a személyiség legmélyebb ismerőjétől érkezhet válasz arra a kérdésre, ki vagyok és hogyan lehetek az, aki általad vagyok. Az ember valójában Isten szeretetének tükrében ismeri fel önmagát és kap létkérdéseire választ.
Nem mindig azt, amire vágyik. De mindig azt, amire szüksége van.
Az identitás emberi konstrukciói, bár látványosak és intellektuálisan lenyűgözőek lehetnek, általánban nem a teremtettségben gyökerező személyes kiteljesedést szolgálják.
Érdemes ezért óvatosnak lennünk, mert az “előbújás” minden szereplő részére számos tévutat kínál fel azzal, hogy kiszakítja annak transzcendens, gyógyító teréből:
-céltévesztés, ha a társadalom megbélyegzi a vívódókat. A kimondhatatlannak érzett gondolatokkal és érzésekkel való küzdelem elfojtása destrukcióhoz, akár végzetes önpusztításhoz is vezethet. A kimondás elítélés-mentes társadalmi lehetőségének megteremtése segíthet az ettől szenvedőnek. A kimondás ténye ugyanakkor nem jelenthet egyúttal elvárt véleményazonosságot a társadalom vagy közösség felé.
-céltévesztés emberi törvények által kirekesztően és megsemmisítőleg ítélkezni azon személyes állapotokról, amelyekre érvényes Isten azokból kihívó szava. Nincs olyan emberi állapot, amelyre ne lenne érvényes.
-céltévesztés Isten szándékát felfedő dogmatikai állításainkat szeretet nélkül behivatkozni. Amikor így teszünk, igazságtalanságot követünk el.
-céltévesztés természetesnek nevezni a bűnbeesett világ azon jelenségeit, amelyek ellentétesek a mennyek országának működésével. Kivált igaz ez azokra a viselkedésformákra, amelyek gyakorlását a Szentírás tételesen kizárja Isten országából.
-céltévesztés az emberi világot az állatvilággal vett példákkal jellemezni. Az emberbe Isten személyesen lehelt életet, maga adott társat mellé, terve van vele és az állatokat is az uralma alá rendelte.
-céltévesztés, ha az Isten rendjével ellentétes működést jónak nevezzük. A teremtésben Isten a bűneset előtti világot minősítette jónak, utána csak egy jó van: Ő maga. Vagyis a Biblia legelső két fejezete hordozza eredeti képmási teremtettségünk értelmét; ennek keresése, megértése és személyes beteljesítése lehet földi életidőnk fő programja.
-céltévesztés arra törekedni, hogy a társadalom legitimálja azon késztetéseinket, amelyek Isten előtt még rendezetlenek.
-céltévesztés és az emberi méltóságon aluli az identitásunkat a szexualitásra alapozni. Az ember Isten képmása, ami nem a szexusban, hanem a világ általa alkotott rendjében mások felé való szolgálatban nyer értelmet. Személyesen ennek a szolgálatnak a módjában identifikálódunk, mint Isten gyermekei.
Mindez tehát Jézustól elszakítva következhet be. Ám az emberi egzisztencia Istentől való elszakítottsága önmagában a halál, míg Isten ellen vétő állapotában rettenet. Mégis, a kapcsolat helyreállítása felé megtett lépés jelenti az életre való nyitást.
És itt jön be a szeretet.
Ádám Évára kente a balhét, Éva a kígyóra. Mindkettő szabadon dönthetett, megteszi-e, amitől Isten eltiltotta.
Jézus magára vette a balhét; mindannyiunkét, kivétel nélkül, pedig övé a minden is. Szabadon döntött úgy, hogy megteszi, amire Isten elküldte.
Tőle tudjuk, hogy
“Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.”
Hogy is van ez?
Ha Jézus az, aki visszajön majd ítélni élőket és holtakat, és aki maga az ezeréves királyságban a király, az ugyanaz a személy, aki előtte a saját halála árán felszabadított bennünket minden olyan cselekedetünk büntetése alól, amelyeket ellene követtünk el?
Amik miatt fügefalevelet aggatunk magunkra? Hátha nem látja a mindenttudó, hogy a királykodó meztelen…
Mindezt úgy, hogy naponta írunk új tételeket a számlánkhoz.
Amikor azt mondja a szlogen, hogy Love is love, akkor ebben a szeretetnek ez az értelme is benne van, hogy az életed árán is a másikért vagy? Ha ez így mégsincs benne, akkor nem inkább úgy igaz, hogy Love is not just love?
Kit nevez Jézus a barátjának, akiért ekkora áldozatot hozott?
“Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek”.
Ezt Jézus a tanítványainak mondja. Tanítvánnyá az lesz, aki - nézd csak, mi NEM történt meg az Édenben?! - hallja és cselekszi, amit Isten mond. A hallja önmagában nem elég, az még csak közönség. A tanítvány követ és cselekszik.
Nehéz a legbelsőbb, szorító tetteinkről és vágyainkról számot adni annak, akinek ítéletétől megrettenünk. De megrendítő olyasvalaki barátjának lenni, aki minden áldozatot meghozott és megtesz azért, hogy a mennyek országában örök közösségben lehessen velünk.
Épp ezért kell előtte kipakolunk a ruhásszekrényt; mert immár az ő vére fedezékében a mi legrettenetesebb belső valóságunkat is úgy tehetjük ki, hogy bár tudjuk, mit követtünk el, már azt is tudjuk, hogy van bocsánat.
Tudod, hogy van bocsánat.
Képzeld el,
ahogy egy lelkész a saját beiktatásának zárszavában vallomást tesz a gyülekezet előtt arról, hogyan jutott el idáig: kiégés, válás, a pályától való eltanácsolás, új házasság, új család, elvett és elvesztett apró életek, az önéletelvetés kísértése. Olyan személyes élettapasztalásai vannak, amelyeket hétköznapi szavakkal így nevezünk: depresszió, válás, munkanélküliség, abortusz, öngyilkosság.
És képzeld el, megszavazta a közösség ezt az embert lelkei pásztorának!
Tanúja voltam.
Innen tudom, hogy milyen az igazi coming out.
Sírás, nevetés: fényrelépés.
Így lehet átlépni a pánikszobából a belső szobába.
Az írás a jelenlegi személyes megértésemet tükrözi. Ha más véleményed van, itt megoszthatod:
A Gondolatkertészet hírLevelére feliratkozni vagy a Kert művelését előfizetéssel támogatni itt tudod:
Ha erre gombra nyomsz, segít abban, hogy másokkal is megoszd, amit itt olvastál:
Ha erkölcsi bátorságban erősítenél, de még nem tudod, hogyan teheted meg, ezt a beszélgetést javaslom:
