A HAZA

Van fogalmad róla? Különvélemény podcast-sorozat 1/7.

A különvélemény a többségi állásponttól eltérő, kisebbségi vagy egyedi vélemény, amelynek artikulálása mégis fontossá lehet. Ilyen példa az alkotmánybíráskodásban alkalmazott különvélemény, amikor a testületi döntés mellett közlik az alternatív álláspontokat is.

Somody Imre Különvélemény podcastja is ilyen feladatot vállalt fel 2020-ban, amikor elindult az első évad: a podcast merészen a világlátások frontvonalára lépett, hogy a korszellemet aktuálisan formáló gondolkodók elképzeléseit Krisztus-követő szempontból, békés, érvelő ütköztetéssel bemutassa és megvitassa. Az első évadnak így főszereplője volt többek között Yuval Noah Harari, Jordan Peterson, Tilesch György, Byung-Chul Han, Roger Scruton, vagy épp Timothy Keller és F. A. Schaeffer. Az első évad beszélgetéseiben Szabados Ádám teológus, esszíró volt partnere, az ő eszmecseréjüket kreatív producerként volt lehetőségem támogatni. A második évadra pedig azt találtuk ki, hogy hét kísérleti epizód erejéig összetesszük a különvéleményt és az újragondolást. A sorozat advent első vasárnapján indult, hetente jelentkezik, és minden részében egy olyan fogalmat járunk körül, amely valamiért feszültséget kelt bennünk, amit aztán megpróbálunk kisimítani.

Az első epizód témája: a HAZA.

A Különvélemény hagyományához hűen minden témához minden alkalommal hozunk egy-egy könyvet is. Ezúttal

Gregory A. Boy A keresztény nemzet mítosza – Hogyan pusztítja el az egyházat a politikai hatalomvágy?,

valamint

Demeter Szilárd A valahol szabadsága – Rendhagyó hazaszótár

című könyvei mentén beszélgetünk.

Részlet a beszélgetésből:

Horváth Gergely: Imre, benned mi okoz feszültséget, ha meghallod azt a szót, hogy haza? 

Somody Imre: Ha az elmúlt évtizedekre tekintünk, talán sokan úgy érezhetik, elveszhet a hazájuk. Én szeretném magamat és másokat is meggyőzni arról, hogy – függetlenül attól, kik és hogyan működtetik az országot, és hol élünk éppen – a haza nem tud elveszni. Nagyon fontosnak tartom, hogy akkor is tudjunk a hazáról beszélgetni, ha sok mindenben nem értünk egyet.

Számomra a “magyarok Istene” jelent feszültségpont, és minden, ami ebből következik. Neked segített Boyd könyve a feszültség feloldásában?

Abszolút. Nekem nagy aha-élmény volt. Segített megérteni, hogy mi a keresztény világnézet, mi a világi világnézet, mi a kettő viszonya egymáshoz és hogyan érdemes erről gondolkodni. Szerintem minden hívőnek végig kell azt gondolnia, hogy amikor azt mondjuk, újjászülettünk, akkor ezzel az Újszövetség értelmében azt is mondjuk, Isten népének az állampolgárai vagyunk; hiszen Krisztus testének, az egyháznak a tagjai vagyunk. Ám helyre kell tegyük mindannyian azt, hogy akkor mégis hol is van a hazánk és minek vagyunk az állampolgárai. Boyd a kard és a kereszt királyságról beszél. Előbbi a világi államhatalom, ami szükséges és fontos, utóbbi pedig az isteni királyság. A legnagyobb dilemma pedig az, hogyan viszonyul ez a kettő egymáshoz.

Keresztényként az a meggyőződésünk, hogy a hitünk az életünk örök dimenzióját jelenti és hogy Isten országa a mi valódi hazánk. Te hogyan tudsz ebben az országban élni, de mégis itt, ebben a világban?

Ezzel kapcsolatban két alapvető kihívást élek meg. Az egyik az, hogy keresem az életemnek azt a célját, ami Istentől van. Amikor ugyanis a megtéréssel újjászülettem, akkor elfogadtam azt, hogy Istennek már az idők kezdete előtt volt egy terve velem. Tehát elsősorban nem a saját tervemet akarom megvalósítani, hanem azt, ami Tőle van. Jézus azt mondja: „Kövess engem!” De mit jelent ez? Számomra azt, hogy nekem itt még van tennivalóm. Akkor is, ha ez a küldetés egy napos és akkor is, ha harminc éves. És bízhatok abban, hogy az ő követése során a Szentlélek vezet engem abban, hogy rátaláljak, mi az. 

Ne feledjük a másikat, de hogyan kapod a vezetést? Honnan tudod, mi a célod?

Arra rájöttem, hogy ha cégeket vezetek, vállalkozásokat viszek, és megtízszerezem az anyagi javakat, az önmagában nem Istentől van. Ám az, hogy ezeken a tevékenységeken keresztül rendkívül nagy tapasztalatot szereztem abban, hogyan kell az emberekkel bánni és őket segíteni A-ból B-be eljutni vagy egy magasabb szintű tudást birtokolni, az viszont egy olyan tudás, amit fel tudok használni Istennek tetsző módon. Például, azzal, hogy a közösségemben mentorálok, coachingolok vagy tanítok. Vagy a családban. Fontos, hogy példát mutassak a gyerekeimnek, de nem kényszeríthetem őket arra, amit én jónak tartok. A gyerekeim nevelésében nem azt keresem, én mit akartam belőlük, hanem azt, Isten mit akar velük. Ebben akarok mellettük állni, ebben szeretném őket segíteni.

Mi a másik kihívás?

– Elfogadni azt, hogy egy másik világhoz tartozom. Sokáig nem tudtam, mit kezdjek azzal, hogy örök élet, mit kezdjek azzal: halál, és mit kezdjek azzal, hogy noha az élet bármikor véget érhet, annak lesz egy folytatása. Számomra ez rettegést jelentett és az elmúlás tagadását: nem akarok meghalni, nem akarok megöregedni, stb. Ma pedig már azt gondolom, fontos, hogy az ember kész legyen és felkészült; hogy mindezt ne tragédiaként élje meg. Hogy van örök élet, számomra azt jelenti, hogy azokban a problémákban, amelyek körülvesznek, nekem tennivalóm van és amit tudok, cselekedjek meg annak érdekében, hogy jobbá tegyem a világot. Ez a küldetésem. 

Ami azért nehéz, mert nem az az alap beállítódásunk, hogy ebben a királyságban élünk. Legalábbis én úgy érzem, hogy nagyon kell küzdeni és figyelni. És persze sokszor megélem az örömét, de hajlamos vagyok arra, hogy fölém gyűljenek a felhők.

– Ez egy olyan út, amelyen folyamatosan formálódunk, alakulunk, javulunk. Fontos élmény, amikor visszatekintesz és észreveszed, hogy bizonyos dolgokat már jobban kezeltél, mint korábban. Szerintem ez a kegyelem. Ha elfogadom Jézust vezetőnek, akkor a fejlődésnek komoly esélyei vannak. A problémát inkább a másik oldalon látom: mit tudunk kezdeni azzal a világgal és azzal a hazával, ami itt és most körülvesz bennünket.

Akkor nézzük azt, mit tudunk ebben a világban kezdeni keresztényként. És itt nagyon érdekesen fogalmaz Gregory Boyd. Nem azt mondja: Krisztus követők, hanem azt: Krisztus utánzók, ami számomra egészen új jelentéstartalmat jelent. 

Meg vagyok győződve arról – és rengeteg tudós is feszegeti ezt a témát, példának okáért Harari – hogy tényleg a végidőket éljük. Ebben a helyzetben pedig fontos helyretenni azt, hogy amikor dráma van, akkor ki milyen alapon éli meg azt. Ebben pedig abszolút indokoltnak tartom, hogy megfogalmazzuk azt, hogy Jézusnak és a Bibliának van egy üzenete. Ezt az üzenetet megtartjuk, vagy nem? Követjük, vagy nem? És bizonyos kérdésekben nekem, mint Isten népének polgára döntenem kell, hogy mi az, ami fontosabb érték. Nekem ezt jelenti a Krisztus követés. 

Tehát van egy a hitedből eredő konfliktusforrás?

Azt gondolom, hogy ami most a világban történik, az oly mértékben hat Magyarországra és ezen keresztül rám, hogy azt nem lehet ignorálni. Tehát az evilági életemben olyan kitettségben van részem, amivel nem tudok mit kezdeni. Meddig bírja a környezet? Lesz-e gazdasági válság, s ha igen, mikor? Vagy itt van a migráció kérdése. Ezeket sem én, sem Magyarország nem képes kezelni, mert globális problémák. De kötelességem mérlegelni, hol van felelősségem, mint családfő, mint egy közösség tagja, mint állampolgár, és ezt a felelősségemet, lehetőségeim szerint gyakorolni. Nagyon meg fog változni a világ a következő évtizedekben, és mérlegelnem kell, hogy mindaz, amit ebben a változásban egy államhatalom, egy magyar kormányzat, egy európai kormányzat tesz, az mennyire felel meg annak, amit én fontosnak látok az alapján, amit az elhívásomban Jézus, mint a legjobb coach nekem tanít. És ebben meg kell találnom az utamat, mert sok mindenben másképp látom a kiutat, mint ami történik, és sokszor bizony el kell dönteni, hogy A-t vagy B-t választunk. Súlyos kérdésekkel kell majd szembenéznünk, és nehéz döntéseket kell majd meghoznunk, például abban, hogy milyen anyagi körülmények között élünk, mit engedhetünk meg magunknak, miben tudunk részt venni és mi az, amitől távol kell tartanunk magunkat.

Demeter Szilárd könyvében is van egy kis apokalipszis leírás arról, hogy milyen lesz a világ.

Demeter Szilárd azt nagyon jól látja és fogalmazza meg, hogy nehéz időkben, amikor az a legfontosabb kérdés, hogy hol találunk békességet, napi betevőt és fedélt a fejünk fölött, mindig visszatérünk azokhoz az alapigazságokhoz, amelyeket a Biblia is megfogalmaz. 

A Különvélemény sorozat epizód-kreatívja

Egyetértesz a következő mondattal: „A nemzet az a politikai közösség, amit meg lehet tagadni egyéni döntés alapján, de kollektív döntéssel senkit nem lehet kizárni belőle”?

Ez is Demeter Szilárd könyvében van. Igen. Nagy igazság.

Egy másik részletet is mutok – itt vált egyértelművé számomra, mi a kapcsolat a két könyv között: „ A magyar szabadságnak saját karaktere van. A magyar szabadság fölismerhető. Vérrel írtuk bele a történelem nagykönyvébe. “Éljen a magyar szabadság, éljen a haza” – ebben minden benne van. Azt jelenti, hogy a magyar szabadságból született meg a magyar haza. A magyar haza a magyar szabadság terepe és kerete. A magyar szabadság nem egy elvont fogalom, hanem közösségben megélt szabadság.” – Miközben ez megmelengeti a szívemet, eltöprengtem azon, hogy amit leír, az voltaképpen a kard országa. A szabadsághoz és a hazánkhoz elválaszthatatlanul harcot társító gondolat. 

Szerintem, amit Demeter Szilárd megfogalmaz az mélyen emocionális, és én ezt tiszteletbe tudom tartani bizonyos szintig. Ugyanakkor azt is hiszem, hogy tanulóképeseknek kell lennünk, és az a világ, amit építünk, az abban a kontextusban lesz jobb, amelybe beleépítjük. Elfogadom, ha bárki kritizál egy államot, egy politikát, egy intézményrendszert, legyen szó brüsszeli intézményről, budapestiről, vagy bukarestiről, de azt nem tartom vállalhatónak, hogy magyarként jogot formáljunk arra, hogy mi mindenkit kritizálhatunk, de minket senki ne kritizáljon, mert ez a mi szabadságunk. John Lukács írja az egyik könyvében, hogy a ‘20-as években a magyar vezetés két téren tévedt el. Az egyik az, hogy nem értette meg, hogy a magyar nemzet felemelkedése csak a monarchián belül képzelhető el, és nem fogadta el, hogy csak a nemzetiségekkel való együttműködéssel sikerülhet. Bizonyos helyzetekben nekünk értenünk kell, hogy mi van körülöttünk, mik a lehetőségeink. Irigylésre méltó, ahogyan Demeter Szilárd büszke arra, hogy a szülei saját kézzel művelik a földjüket Erdélyben. Ám nagy kérdés, hogy eljut-e oda, hogy tudja tisztelni és elfogadni a szülőhazáját. Véleményem szerint ebből a problémából nem visszafelé kellene kiszállnunk, hanem gyógyító módon azt mondani, van felelősségem azzal a gyökérrel és kultúrával kapcsolatban ahonnan jövök, és abban a kontextusban mindent megteszek érte. Ha az egy másik állam része, akkor ott teszek érte. 

Te hogyan éled meg azt a kifejezést, hogy haza?

Régebben nagyon sokat töprengtem azon, hogy a hazát el lehet-e venni tőlünk, vagy ha van egy közös hazánk, akkor arról lehet-e másként gondolkodni, és egyáltalán hogyan van ez. De ma már úgy látom, a hazánk akkor is a miénk, ha sok mindenben nem értünk egyet. A haza szeretete és a hazával való pozitív személyes kapcsolat nem annak a függvénye, hogy egyetértek-e a mindenkori államhatalommal, hiszen akkor is a hazánknak tartottuk Magyarországot, amikor kommunista uralom volt. Akkor is a hazánk, ha háború van, és akkor is, ha béke. John Lukács történész barátom mondta mindig, hogy neki Amerika az otthona, Magyarország a hazája. Akkor is lehet Magyarország a hazám, ha nem itt élek. Én egy olyan három nemzetiségű – szlovák-magyar-roma – faluban élek, Vácegresen, amelynek a többségi lakossága még harminc évvel ezelőtt is szlovák volt, ma pedig már a romák vannak többségben, mégis mindenki magáénak érzi a falut. Nem lenne nagyon fura, ha azt mondanánk, hogy csak azért, mert valaki szlovák, magyar, vagy roma gyökerű, nem érezheti a hazájának ezt a települést, vagy Magyarországot? Számomra a haza nagyon különbözik a nacionalizmustól és a sovinizmustól. A haza egy pozitív kategória. Számomra a hazaszeretet nem azt jelenti, hogy a mi hazánkat és annak polgárait állandóan más hazákkal kell összevetnünk. Nekünk abban van küldetésünk, hogy abból, amit Isten itt ránk bízott, a maximumot hozzuk ki, mégpedig fenntartható módon és úgy, hogy mások számára is vonzó legyen.

Tehát beszélhetünk a hazáról metafizikai értelemben, földrajzi adottságként, vagy országhatárok mentén. Az, hogy magyar vagy, mit jelent neked személyesen?

Az, hogy magyar vagyok, egy érték. Az identitásom meghatározó jellegzetessége. Engem ez büszkeséggel és örömmel tölt el. A fél világot bejártam, és mindig boldogsággal töltött el, ha arról beszélhettem, honnan jöttem és mik a gyökereim. Mondom ezt úgy, hogy a felmenőim között egyébként három-négy generációra visszamenően nem igen van magyar. Van sváb, német, szerb és még nem tudom mi, de én mégis magyar lettem, és soha nem merült fel bennem, hogy magyar helyett más szeretnék lenni. Én ezt egy kifelé is tükrözendő értéknek tartom. A magyarságommal akkor van problémám, ha nem tudom pozitív értelemben tükröztetni a környezetem felé, ha magyaráznom kell. Az én identitásom, az én hazafiságom szeretet alapú, pozitív és örömteli, nem pedig agresszív, kemény, elválasztó kivagyiság. Nekem iszonyú fontos, hogy ha elmondom valahol a világban, hogy magyar vagyok, akkor engem szeressenek. Meghatározó élményem volt, amikor az NDK-ban tanultam, hogy ott az emberek vonzódtak a magyarokhoz, és magyarnak lenni az ott is érték volt. Vietnámban a mai napig érték kategória, hogy ki végzett magyar egyetemen. És egyértelműen azért van ez így, mert azt látták azokon a magyarokon, akikkel találkoztak, hogy jók, szeretetre méltóak, intelligensek, tanulni, fejlődni képesek és bárhová mennek a nagyvilágban, olyan értékeket hordoznak, amelyek követendőek. Sok esetben azt, hogy irigylésre méltók. John Lukács írja, hogy az a soha nem látott magasság, ahová Magyarország a kiegyezés után eljutott, az alapvetően az annak a kulturális, oktatási, nevelési fejlődésnek volt köszönhető, ami európai szintűre emelte az embereket. Ez a fejlődés pedig vonzóvá tette a magyarságot, és gyakorlatilag tömegével váltak magyar állampolgárrá, szívükben is magyarokká azok a nemzetiségiek, akik addig azt gondolták, hogy különállóként kell ebben az országban élniük. Azt látták, hogy jó magyarnak lenni, és jó magyarok akarnak lenni. 

A beszélgetés teljes egészében meghallgatható a Gondolatkertészet podcast-felületein, amelyeket érdemes bekövetni, hogy minden epizód megjelenéséről automatikusan értesítést kapjunk:

SoundCloud: ITT Apple Podcast: ITT

LEHET, HOGY EZ IS ÉRDEKELHET:

KIOSZTOM AZ IDEI LIBRI-DÍJAKAT - Jézus és a kultúrharc 1.

A VÍKINGUR-VARIÁCIÓK - Bach és a barokk and roll

IGAZÁBÓL SZERELEM? - Pop, Csajok, Satöbbi