IGEOLÓGIA - avagy miből ácsoljuk a szószéket?
Két botrányt keltő üzenet 7 tanulsága
Rendkívüli hírLevél. Vasárnapi.
Egy héten belül két protestáns felekezet egy-egy igehirdetőjének üzenete is berobbant a közéleti fórumokon. Az egyikben a holokauszt, mint a zsidó nép Jézus elítélésekor tett önnön megátkozásának direkt következménye jelent meg, a másikban a genderaktivizmus résztvevőinek szadisztikus kínzása, mint személyes kívánság. Az érdi szószékről mondottak és a kalotaszegi facebook-bejegyzésekben állítottak ügyében mindkét igehirdető egyházi feljebbvalója gyorsan és erőteljesen reagált, tévtanításnak és tűrhetetlen szélsőséges megnyilvánulásnak minősítve azokat.
Nem vagyok teológus. Rendszeres Szentírás olvasó vagyok.
Református vagyok és így vagyok az.
A két érintett lelkészt sem megítélni, sem elítélni nem fogom. Személyesen sem ismerem őket, nem ismerem gyülekezeti munkájukat, igehirdetéseiket, mint ahogy az elhangzott igehirdetést sem hallottam. Azt ugyanakkor közelről látom, hogy a gyülekezeti vezetők milyen terheket hordoznak. Érzékelem a fáradtságot és a kiégés állapotát, a személyes megújulás vágyát és nehézségét. Köszönettel és hálával tartozunk azon pásztoroknak, akik körül élő hitű gyülekezet formálódik. Amit az inkriminált állításokról egyházi szempontból el kell mondani, elöljáróik az elhangzottak ismeretében megtették.
A történteket ugyanakkor önmagukon túlmutató jelenségtünetnek tekintem, és 7 észrevételt szeretnék mellé helyezni.
A GONDOLATKERTÉSZET pop, kultúra, újragondolás. Egy olyan teret szeretnék létrehozni vele, amelyben alapattitűd a figyelem és a megértésre való törekvés. Amelyben ideje van a türelemnek. Ahol megértjük és elfogadjuk, hogy a növekedés lassú és munkás, de végeredményben gyümölcsöző. Tapasztalatom szerint a szabadon belsővé tett gondolatból hamarabb érlelődik meg a cselekvő ráébredés, mint bármilyen nemkívánt kényszerítésből. Célom a meggyőződésen alapuló szemléleti változtatásra való képesség elsajátítása. Ami mindannyiunknál személyes ügy. Ez a hely a plántálás, a növekedés és a terjedés tekintetében is a magvető példázatára épül. Kísérleti kertészkedem. Jelenleg minden tartalom ingyenes, de azzal már támogatod, ha
· megosztod másokkal:
· feliratkozol a hírLevélre:
· önkéntesen támogatsz, amikor majd lehet.
Mindenkinek, aki eddig is jelezte támogatási szándékát minden jelzés nélkül is - nagyon köszönöm! E közbevétés pedig azért lett hosszabb, mert a hit terepén járunk, és szeretném, ha mindannyiunk előtt tiszta és transzparens lenne a következő pontokban megjelenő szándék.
1.
A gyenge teológiát megmérgezi az ideológia. Szócsinálmánnyal ez az igeológia: amikor a Szentírást egy adott politikai narratíva szemléletével és eszközrendszerével magyarázzuk. Átvesszük fogalomhasználatát, érveit és közéleti indulatát. Az isteni szó szuverén szív- és gondolatformáló erejét leszedáljuk a világi logika kézbe adott és uniformizált magyarázataival. E szomorú szembesülés fájdalmas, ugyanakkor villogva jelzi, itt a pillanat feltenni magunknak a kérdést: hiszünk-e Benne valójában? Kinek-minek a szavához igazodunk?
Az egészséges tanítás (tökéletes nincs, de egészséges igen) reagál a korszellem világmagyarázataira, de nem olvad fel és nem alvad meg bennük. Ha Krisztuskövető létünkre politikai érv- és fogalomkészlettel támadjuk a mást gondolót, vajon milyen urat szolgálunk? Ha mi magunk tesszük lehetetlenné a feléjük való érdemi szolgálatunk lehetőségét, kinek a szekerét toljuk előbbre? Ha leköpjük, megfenyegetjük és a földbe tapossuk, hallgat-e majd ránk, és vajon nem lesz-e igaza, amikor hátat fordít? A gyenge teológia bármelyikünkben előidézheti ezt az állapotot, mert a gyenge teológia lényege - megértésem szerint - az Istenkapcsolattól való távolodás. A belső küzdelem még nem feltétlenül távolodás. Amikor a szavának jelentését nem vesszük magunkra, már igen. Ha sem a Vele való közösség, sem az önmagunkat visszatükrözni képes környezetünk nem ösztönöz önreflexióra, helyzet van. És az ideológia használata könnyen kicsúsztathat e kapcsolatból. Veszélyes. A helyreállásban segíthet az őszintén támogató és építően kritikus visszajelzés.
2.
Az erős, de szeretetlen teológia is ideológia. Törvénykező istenizmus. Kérdés persze, hogy teológiának nevezhető-e bármi, ami szeretet nélkül való tudás Istenről? Tudás-e bármi, ami szeretet nélkül való és Istenről állít valamit. Az ideológia az ellenséget keresi, Jézus a sebesültet. A teológiai igazságok kemények, de amikor sebeznek, azzal megindulhat a gyógyulás is. Az erkölcsi fölény felmutatására szolgáló számonkérő teologizálás hasonló természetű a woke-izmushoz, amit bírál. Kritikai alapon morális imperatívuszokkal erkölcsi fölényt teremtve a másik megsemmisítésére tör, vagy a felette való befolyásszerzésre. Nincs erkölcsi fölényünk. Erkölcsös életünk lehet, annak pedig jó illata. Ha és amennyiben.
3.
A kultúrkereszténység is ideológia. És nem elég a szószékhez. A kultúrkereszténység, ami egy embereket jellemző világnézeti gyűjtőfogalom, nem egyenlő a kultúra kereszténységével, ami a kultúra mélységi minőségjelzője. A kultúra kereszténységéhez nem elegendő a kultúrkereszténység. Ez utóbbi megelégszik Jézus társadalmi normákban való idealisztikus, jelzésszerű jelenlétével. Ellentétben a hívők által formált kultúrával, amelyben a Messiás nem idealisztikus normarendszert, hanem a mindennapi személyes életgyakorlatban való követésének feszültségét jelenti az önmeghaladás irányába. Ahol a kultúra fő normatívája nem jelent tömeges törekvést annak az életgyakorlatban való megvalósítására, az a kultúra elemészti a vallást, amire hivatkozik.
4.
Ha magasabbra emeljük a nemzeti zászlót, mint Krisztus keresztjét, az antiszemitizmusnak is megágyazunk vele. Számunkra minden zászlót csak a kereszt alá lehet beemelni és csak abból következően. Történetesen és képletesen az én másik kezemben is egy nemzeti zászló van, de rövidebb a rúdja. Történelmi felekezeteink hagyományaiban is akad példa arra, amikor a nemzeti zászló feljebb húzta magát a keresztnél - és engedtük. Jézus maga figyelmeztet arra, hogy a hagyományokat az ő szellemében gondoljuk újra. Amikor a kereszt kimagaslik, azt látjuk, hogy egy zsidó férfi az élete áldozatával nyit utat az öröklét felé mindenkinek, aki felismeri és befogadja tettének jelentőségét. Ha - mondjuk - egy nemzeti zászló leng a legmagasabban, akkor ott hamarosan megjelenik az ellenségkép. Könnyebb az ellenséget keresnünk, mint a jövőbe vezető utat építenünk. Jövő kérdésében sose tekintsünk lejjebb az öröklét horizontjánál.
5.
Jézus Krisztus megtagadásának üdvtörténeti következménye ahogy személyes, úgy Izraelt érintő vonatkozásában is legitim, sorsfordító kérdés. Erre minket, mezei híveket közérthetően és biblikusan fel kell készíteni. A szószékről is. Aki erről prédikál, nehéz szolgálatot végez. A zsidó néppel Istennek terve van. Milyen? Mikor, miért? Mit érthetünk a múltból, mi az, ami biblikusan állítható és mi az, ami nem? Ezekre a kérdésekre kellenének a közérthető-közkeletű helyes válaszok. Mindez ugyanakkor érinti a végidőket, amelynek menetrendje felől különböző olvasatok vannak, de e bizonytalansággal együtt is fontos lenne több prédikációt hallanunk róla, mert jelen pillanatban segítő értelmezési keretet adhat az egyre drámaibb közel-keleti fejleményekhez is. Amire, az interneten sorjázó kommenteket nézve, szintén nagy szükségünk volna.
6.
A Meta-kommunikáció haragra gerjeszt. Márpedig, ha haragszunk is, ne vétkezzünk. Az ember haragja nem szolgálja Isten igazságát. És a személyes frusztrációnk sem. Lehet a közösségi médiát jól használni, de az arra játszik, hogy reflexből berántson parttalan és hiábavaló vitákba. Jézus visszautasította a konkrét világi ügyekben való igazságtételt. Két dolgot tehetünk: semmire nem reagálunk aznap. Valamint nem posztolunk valami ellen, csak valamiért. A közösségi felület algoritmusa az ó-emberünk előhívására játszik. Indulatból tehát semmire ne reagáljunk, mert a legrosszabbat hozza ki belőlünk. Gondoljunk bele: a mesterséges intelligencia a mi posztjainkon keresztül is tanulja, mire hogyan reagál Jézus követője. Felelősségünk van abban, hogy mi asszertív hangnemre szocializáljuk a MI-t. Nem az a feladatunk, hogy egyetértsünk a világ dolgaival. De az igen, hogy ne világtalan hangnemben szólaljunk meg.
7.
Botrányos igehirdetésekre vágyunk! Remélem, hogy az igehirdetés nyilvánosságát továbbra sem korlátozzuk attól való félelemből, hogy bizonyos állítások esetleg bejárják a médiát. Ahol Krisztust hirdetik, ott ez előfordul - és most nem erre a két esetre utalok. Épp az volna örvendetes, ha igei prédikációk terjednének vírusszerűen, amelyeknek Isten megszólító szava adja erejüket. Ismerjük a Billy Graham-féle karizmát: hol adtuk fel azt a törekvést, hogy egy prédikátor szavára stadionok teljenek meg? A stadionok már megvannak hozzá. Csak most már legyen ambíciónk megszólalni nem gyűlölet-keltően, hanem hitet-ébresztően is. Ehhez viszont az igazsághoz kell ragaszkodnunk. Talán nem a „mi az igazsághoz”, hanem a ki az Igazság-hoz…
Mindaz, ami az érdi prédikáció ügyében reakcióként megjelent, szintén rendkívül fájdalmas és szomorú. Sok esetben nemtelen. De semmi sincs véletlenül. Én azon a vasárnap reggelen egy olyan igehirdetést hallottam, amely Amósz próféta könyve alapján arról üzent, hogy ha Isten azok szájára adja az ő népének tényszerű bírálatát, akik közül a korábbi időkben épp kiszabadította őket, akkor az szégyenteljességében is eszméltető üzenet a választott nép számára arról, milyen messzire eltávolodott Istenétől és saját hivatásától. Drámai hatású, radikális üzenet a vég célegyenesében.
És mégis: Van felkínált visszaút.