REFORMÁTUS VAGYOK
Református vagyok. Ez a kijelentés a magyar közélet közelmúltbeli eseményeinek még kavargó örvényében született meg és mondódik ki bennem. Mindannyian, akik az egyház tagjaként a napi igeolvasásban a Bibliaolvasó kalauz útmutatását is követjük, döbbenten vesszük tudomásul, ahogy a próféták - Ámosz, Náhum, Habakukk – valamint az apostol János szavai mintha élve boncolnának: eleven tükröt tartanak elénk önmagunkról. A kép a tükörben nyugtalanító és éget. Ám bármennyire is fájdalmas, örüljünk neki: ez maga az Élő Ige Éve in action.
A Gondolatkertészet személyes projekt és nem megafonon kürtölt igazságosztás, ezért fontosnak tartom, hogy egyértelműsítsem, hogyan látom a világot. A hitem a természetes létezésem és gondolkozásom elidegeníthetetlen része. Most úgy éreztem, hogy erről szólnom kell, és ebben a hírLevélben minden benne van, ami e tekintetben a véleményemet vagy a kilétemet közelebb hozhatja. Ugyanakkor a Gondolatkertészetet nem kívánom leszűkíteni ezekre a kérdésekre. Engem a világunk érdekel, az, ahogy élünk benne.
Keresztény vagyok, református. Jézus Krisztus olyan követője, aki a keresztények közösségéhez tartozóként jár az úton. Vagyis Jézus személye és tanítása az irányadó számomra az életem minden területén, amihez folyamatosan szikrázva próbálom hozzáilleszteni földi életem valóságát és minden gyakorlatát. Szándékom szerint a nyomába lépek, bár a nyomába sem érek. Így vagyunk ezzel mindannyian. Az egyetlen célunk egészen úgynevezett halálunkig annyi lehet, hogy ez a távolság folyamatosan csökken. Ha két lépéssel rövidebb lett a végtelen, már nyertél egy örök életet. Így megy ez.
A Láthatatlan egyház tagja vagyok, református. A Láthatatlan egyházban Jézus minden intézményi és színfalat ledöntve egybeölel mindenkit, aki hallgat az Ő szavára. Ez a benne való hit: hallgatni a szavára. Ha elhiszed, hogy igaza van. Mindenben. Abban is, hogy áldod, aki átkoz. És ha igaza van, akkor változtassunk is. Kezdve magunkon, mert abból jön a változás emberi kapcsolatainkban és ezen keresztül a világban. Ezt nevezi a Szentírás Isten országa építésének. Ami nem majd fent lesz, hanem már itt zajlik. Bárki bekapcsolódhat a munkába, sok a forgács, a szépítő kevés. Hát igen, az Isten országát építjük és aki református, a sarokkőművesség szép, nehéz hivatásában segít az alapkő folyamatos cipelésében, letételében és megerősítésében. A Tervrajz szerint az Isten országa nem csalás, nem ámítás, hanem igazság, békesség és a Szentlélek által való öröm. A mátrix szerint minden munkás - mint a sarokkőműves - egyben tégla a Láthatatlan egyház láthatatlan templomának falában. Így válik igazzá, hogy a falnak is füle van, ami azért fontos, mert a hit hallásból van. Hallod, forgatod, épülsz és építesz.
Horváth Gergely vagyok, református. Hallottam, forgattam, földhöz vágott és épülőben vagyok. Azok közé tartozom, akik számára az Úr magyarhangja Cseri Kálmán. Az egy erős szinkron. Alapot ad arra, hogy lelki nagykorúként rájöjjek: mindannyiunknál le van téve valami, amit át kell adnunk a másiknak, a másikért. Az Istenkép ebben a világban általunk hordozott mozaikokból áll össze. Ezért ragaszkodom a Szentírás szavához és ezért figyelek arra is, ami más, mint én. Felnőtt megtérő vagyok, elsőgenerációs református; nem belenőttem, hanem vele növök. Vannak nehézségeim és vannak közösségeim. Az utóbbit tanulom, kivel igen, hogyan nem. Van történelmi örökségem: protestálok tévhitek, tévképzetek és téveszmék ellen. Addig gályázom vele, amíg nem leszünk közös evezőn.
Állampolgár vagyok, református. A magyar történelem már több, mint felében jelen vagyunk és nyomot hagyunk. Többnyire jól: szeretem a nemzetért munkálkodásunk erős éthoszát, az értékeinken át látott és láttatott magyarságunkat, szeretem magunkban az egyenest. Szeretem, hogy a himnuszunk egy áldás, a történetünk ezeréves, a reformkorunk évszázados. De te sem vagy tökéletes, drága hazám: megriaszt a valaki ellen agyarkodás és a magyarok istene. Amikor megdobnak kővel, és te leszúrod vasvillával. És olykor van rá hajlamunk, hogy két urat szolgáljunk. Állam bácsi sokat ad, de sokat is kér. A szuverenitás most nagyon megy, jó dolog. A nemzeti kultúrában magunkhoz ölelni nem csak a részt, hanem az egészet, jó dolog. Időnként nehéz veled, mert folyamatosan harcban állsz önmagaddal. Tanulok itthon lenni; mint kiderült, az is feladat.
Református vagyok. A világvége még előttünk, az irányvesztettség már bennünk. De az iránytűnk örök és romolhatatlan. A fejetlenség káoszt hoz, a közös cél irányba rendez. Pontosan tudjuk, ki a Fej és azt is, hova nézzünk a kiheztartás végett. Cél van, áll a horizont. Testvéreim, nem gondolom magunkról, hogy már elértük, de olyat tehetünk, hogy ami mögöttünk van, azt felfejtve, megbeszélve és megrostálva; ami jó, megköszönve, ami bűn, azt megbocsátva, ami pedig előttünk, annak egyként nekifeszülve futunk egyenest a cél felé. A mikéntje is megvan: ahogy Jézus szeretett bennünket, mi is úgy szeressük egymást! Innen tudjuk azt is, hogyan intézzük belső ügyeinket, mert arról fogja megtudni mindenki, hogy Jézus tanítványai vagyunk, ha és ahogy szeretjük egymást. A világ az világ. Van, aki a kezeit mossa, mi egymás lábát. Van választásunk.
Református leszek. Két napja eltalált egy ige. Közösségi alkalmon hangzott el sokat tapasztalt, nagy hatású testvérünk üzeneteként, Mózes első könyvéből. Sokat forgattam magamban, majd így értettem meg: Amikor Isten azt mondja Káinnak, hogy
Miért gerjedtél haragra és miért horgasztod le a fejed? Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta!
már a bűnbeesés után vagyunk. A Kertből való kiűzetés ítélete közvetlenül előtte történt, az emberiség megkezdte hosszú, szeles útját saját történelmében. Ám az ítéletben már ott a Fiú ígérete is. És úgy vagyok vele, hogy ha Isten azt a megerősítést adja Káinnak, hogy uralkodjon a bűnön, akkor az egy valós lehetősége volt. Nekünk, akik a Feltámadás után élünk, már dedikáltan az. Isten felé forduló szívvel Káinnak is lett volna választása. Mindannyiunknak van tehát. Ennek a választásnak a jó gyümölcse az emelt fő. Bárhol is vagyunk épp egy rendszeren belül és bármit is gondoljunk arról a rendszerről, az Isten előtti jól cselekvés emelt fője az egyetlen, ami valóban számít. A megromlott világban is adott a jól cselekvés és az emelt fő választása. Ahová tehát az elhívásunk szól, ott a személyes feladatunk. Próbáljuk betölteni elhivatásunkat. Azt tesszük-e, ami ránk bízatott? Úgy tesszük-e, hogy az jó marad, miközben tudjuk, mi a cél és az eszköz helyes viszonya?
Mert számunkra egyedül a jól cselekvés a járható út. Minden más a következő lépésben ugyanahhoz a véghez ér: testvérgyilkossághoz.
Református vagyok, mindig visszatérek. Ugyanahhoz, aki útnak indított.
Mert Vele mindig jobb útra térek.
Köszönöm, hogy elolvastad a fentieket. Személyes megélésemről részletesebben olvashatsz itt, illetve egy bizonyságtételemet megnézheted itt. És arra kérlek, Légy Magvető! Ha úgy érezd, hogy ebben a Levélben van olyan gondolat, ami mások számára hasznos lehet, oszd meg velük. Őket és engem is segítesz vele. Köszönöm.
ÚJ PODCAST
Gondolatkertész vagyok, hiszek az újragondolásban. A böjt erre kiváló időszak. Épp ezért Böjti beszélgetések címmel egy minisorozat indul a podcast-csatornáinkon, amelynek keretében a nagyhétig minden hétfő reggel egy – szándék szerint – erőt adó újragondolásban lesz részünk. Vendégeim a hit emberei, és mindegyikőjüknek van egy olyan témája, ami ritka, izgalmas és mindannyiunkat gazdagító megközelítést kínál az átgondolásra. Az első rész most jelent meg, ebben ELVIS-ről beszélgetünk Dr. Steinbach József református püspökkel. Hallgassátok szeretettel:
APPLE PODCAST: ITT.
SOUNDCLOUD: ITT.
A borító elkészítésében köszönöm Tábori Kálmán segítségét!
