Mi a gond a magyar szabadsággal?
Egy ünnepi beszéd argójára
Megígértem, hogy nem mérgezem a Kertet direkt közéleti tartalmakkal. Azt viszont nem láttam jönni, hogy közben súlyos erkölcsi környezetszennyezés történik közvetlenül körülötte, amivel úgy érzem, kiűzetünk a paradicsomunkból. Úgyhogy most – kivételesen – méregtelenítek.
A március 15-i megemlékezések során a hivatalosságok mondtak egy-két gondolati cifraságot. Ezek egyáltalán nem mindegy dologok, kivált, hogy úgy tűnik, a honatyák és honanyák közben azt szeretnék, ha Magyarországon kiépülne a megfigyelőállam. Legutóbb beszéltem arról, hogy a Globális Megtévesztés Korában élünk. Immár lokálisan is gyorsan vissza akar térni az életünkbe a honpolgár államhatalom általi megfigyelése. Egyre részletgazdagabban.
Elmondom, mi az igazság: mindannyian be vagyunk poloskázva.
Le vagyunk hallgatva. A vesénkbe látnak.
És bizony szívünk e lehallgatott titkai alapján lesz majd valódi nagytakarításban részünk. Nem most tavasszal, hanem amikor valóban ideje lesz. Akkor majd sokan mondják, hogy Uram, Uram, vajon nem a te nevedben hirdettünk-e téged sok milliárd dénárból, nem a te nevedben űztük-e ki az ördögöket egész hazánkból és nem a te nevedben építettük-e csodásan működő országod? Nos, ez a megszólított Úr akkor azt fogja majd mondani e sokaknak: sosem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, gonosztevők vagytok.
És milyen jó, hogy ezt majd az az Úr fogja mondani, a valóban király és valóban igazságos! Nem úgy, mint Mátyás, aki mégiscsak ember volt, ugye, és milyen jó, hogy nem én, meg nem te ítélkezünk majd; mi, akik simán elvágnánk egymás torkát - most még képletesen szólva.
Tehát: a prominens szájból szóló poloskázó beszéd nagyot ment március 15. után. Mi most e beszéd egy másik kifejezését vetjük fel újragondolásra:
mi is a gond a magyar szabadsággal?
Létezik-e olyan, hogy magyar szabadság? – ahogy az elhangzott az egyik legjobban kihangosított ünnepi beszédben március 15-én. Az állítás szerint ez a bizonyos magyar szabadság az a világtalálmány, amelyre a világ odafigyel és példát vesz róla. Mint mostanában Amerika, ha jól értem a rétort. Vagyis a magyar szabadság az a hungarikum, amely modernkori szabadságmozgalmak létrejöttét ösztönzi szerte a világon.
Örülök, ha mi, magyarok, szabadságból példát mutatunk és világhíres exportcikké válunk.
Egy olyan nemzetről beszélünk, amely eddigi ezeréves történelme során közép-és nagyhatalmak érdekszféráinak ütközőzónájában is képes volt megmaradni és világraszóló teljesítményeket felmutatni.
Éljen a magyarok szabadsága, éljen a haza!
De az azért kérdés, hogy milyen szabadságot is exportálunk épp a világba? Csak mert a törvényhozásban a héten már a megfigyelőállam kiépítése felé vettük az irányt.
És az a szabadság, amely totális megfigyelés alá veti az állampolgárokat, az a kínai szabadság. Az a szabadság, amely pillanatnyi érdekei szerint hagyja cserben régi szövetségeseit, az amerikai szabadság. Az a szabadság, amelyben szabad eliminálni az ellenzék vezérét, orosz szabadság. Az a szabadság, amelyben marxista haditerv alapján véreztetjük ki a polgári kultúrát, kommunista szabadság.
Ezek a szabadságok tehát nem hungarikumok, bár úgy tűnik, e megközelítések gyorsan felveszik egymás képességeit.
Nem, a magyar szabadság nem lehet ez.
A magyarok szabadságát, mert inkább erről lehetne szó, sosem az állam harcolja ki, amely lényege szerint nem akar hatalomváltást, hanem a nép.
A nép, amely, amikor szabadságáért harcol, azt a legtöbbször saját aktuális nagyurai ellenében is kénytelen megtenni. Ezt többnyire forradalomnak hívjuk és pontosan tudjuk mit jelent. Más kérdés, hogy akarjuk-e, hogy a nép menjen el a falig. Mert ha szisztematikusan hülyének nézik, megfosztják méltóságától, szándékosan és rendszerszinten alázzák és tehetetlen dühe robbanásra kész, előbb-utóbb lesz egy szikra.
A magyar nép képes áldozatot hozni a szabadságáért.
Itt fontos megjegyeznünk, hogy az a szabadság, ami megtagadja ’56 igaz emlékezetét, magyar hazaárulás.
Tehát akkor mitől is magyar ez a szabadság?
Egyszer birodalom voltunk, ma kis nép vagyunk. Tehát van egy örökségünk. A magyar szabadság lehetősége abban áll, hogy ezeréves múltunkat tárgyszerűen megismerve és megértve, tanulva tapasztalatainkból felismerjük, mit jelent, hogy rabok tovább nem leszünk. Mert a lánc és a kard, amelyet csak delíriumban élő képzelgők dicsőítenek, csupán a rabság látható jelei. Ami azonban igazán rabságban tart, azok a láthatatlan erők, amelyeknek szinte észrevétlenül adjuk át önállóságunkat, méltóságunkat és jövőnket.
Mi, magyarok, figyeljünk csak erősen. Mert már rabosítottak vagyunk. A nagyüzemi megosztás és egymás ellen fordítás rabjai. A másik megbélyegzésének, lehülyézésének, lenézésének és megsértésének rabjai. Szokásunk-e ez? Igen, történelmi hajlamunk van kicsinálni önmagukat a gyűlölet felnevelésével.
Ki tehet erről? A mindenkori hatalom, amely hatalma megtartása érdekében folyamatosan parazsat dob az égő fájdalmakra? Tehet róla. De ki olthatja ki az egymást felszámoló bozótharcok olthatatlannak tűnő tüzét?
Én, te, ő.
Mi gondolhatunk a szabadságról valami mást. A megosztás helyett az együttműködést. A lebunkózás helyetti segítő jobbot. A gyűlöletet meghaladó szeretetet. Az ölés helyetti ölelést.
Ez lehet a magyar szabadság. Ezt vihetnénk példaként a világba. Ez jelentené a rabsággal való leszámolást.
Senki se mondta, hogy ezt a szabadságot harc nélkül odaadják.
Vegyük el, ami a miénk és küzdjünk érte így: ne üssünk vissza, ne gyűlöljünk, adjunk hálát és bocsássunk meg.
Azt hiszed, ez nem reális.
Ha meg sem próbálod, mit kérsz számon a másikon?
Csak légy erős és bátor.
Harcunk nem reménytelen.
Feltámad bennünk, és menetelünk általa.
Magyarok vagyunk: Megcsináljuk.
Arról, hogy a Globális Megtévesztés Korszaka mit jelent és mi vele a feladatunk:
Arról, hogy mit kell ma szem előtt tartanunk egy szabadságharc esetében:
Arról, hogyan kell megvívni a változást hozó forradalmat:
Arról, hogy miért szükséges letenni a gyűlöletet és hogyan szerethetjük ellenségeinket:
Arról, hogy miért lenne fontos a nemzet, mint eszme újragondolása:
