NEM HITTEK LENNONNAK
Hol a vége a magyar beatkorszaknak és a válasz miért nem mindegy?
KORSZAKOK A BEATKORSZAKBAN címmel rendezett szakmai konferenciát a Beatkorszak Projekt (amit a kiváló beatkorszak.hu csapata gondoz). Az volt a cél, hogy az 1957-től 1992-ig terjedő időszakot a magyar könnyű-populáris zene szempontjából megragadható szempontok és fejlődési minőségek szerint szakaszokra bontsa és a szakaszokat jellemzőik szerint néven nevezze. Az elnevezés egyúttal mindig értelmezés is, ezért nagy kérdés, hogy a társadalomtörténészek, rocktörténészek, szociológusok és kultúrakutatók részvételével a Magyar Zene Házában megtartott eszmecsere milyen főbb kontúrokat mutat a kérdés megválaszolására. Ám amint az utolsó szekció-diskurzus váratlan, de rendkívül hasznos vitája megmutatta, még annak is előtte vagyunk, hogy magát a „beatkorszakot” közmegegyezéssel definiáljuk. A zavar azonban nem véletlen. E több évtizedes periódus vizsgálatába itt bevont társtudományok széles spektrumon értelmezték a korszakot, és segítségükkel már megragadhatóbbak bizonyos korszakolási szempontok és megoldások. Az így megindított korszak-definiálás feladatát vélhetően a szervezők értő csapata tovább fogja gondolni, mindenesetre szeretnék egy szempontot felvetni, nem kis részben a konferencia előadásainak hatására.
A „beatkorszak” elnevezés körüli legnagyobb egyetértés abban van, hogy az 1957 utáni akkumulációs időszak után 1965, a magyar nyelvű dalszövegírás megjelenése és alkotói szemponttá emelése lehet az a szimbolikus év, amelytől a hazai beatzene szélesebb közegben végbemenő térhódításának elindulását számíthatjuk. A következő nyolc év alatt, szimbolikusan a diósgyőri első rockfesztivál megtartásának és a Koncz Zsuzsa album, a Jelbeszéd betiltásának évéig (1973), a beat felívelt és érezhetően kifutott. Volt benne Metró, Illés, Omega, Táncdalfesztivál, Polbeat fesztivál, játék- és dokumentumfilm, az első rockmisék, és olyan zenészek, előadók színrelépése, akik közül később sokan a színtér máig meghatározó, akár ma is aktív szereplőivé váltak.
De ez a nyolc év annyira erőteljes hatást gyakorolt a kultúrára, hogy a könnyűzene tovább futó jelenségein a nyolcvanas évek elejéig rajta maradt a „beat” jelző. Miért?
Valószínűleg azért, mert a hatás, amit itthon a kultúrára gyakorolt, példátlan idő alatt olyan mélyreható és radikális volt, hogy mindent, ami erre emlékeztetett, így neveztek. De mi valójában az a tartalmi mag, ami itthon a „beat”-be sűrűsödött és a jövőbe sugároz? Valami, ami a nyugati világban egy évtizeddel korábban jelent meg egy másik zenei stílus még erőteljesebb kulturális hatásaként.
Ez volt a rock and roll.
A rock and roll, mint új zenei műfaj 1954-56 között robbant be Amerikában, de globális hatással, az évtized végére pedig már le is csengett. Párhuzamosa volt a beatmozgalom, majd az angolszász világban mindkettőt a folk követte, és az elektromos gitárhoz köthető egyre karcosabb műfajok. A „beat” nyugaton a Beatlest és annak inspirációs körét jelentette, eredetileg főképp Liverpoolt és környékét, nem függetlenül Hamburgtól, ahová angol zenekarok is áthajóztak vendéglátózni, és ahol megtanulták, hogyan „ne haljanak meg az asztalnál”. Képletesen és szó szerint is ekkor vették fel a ritmust. A „beat” kifejezés a Beatles színrelépésétől és sikerétől, 1963-tól terjed el műfaji megnevezésként, és nem a korábbi amerikai beatmozgalomból ered, bár van kapocs közöttük. Angliában ekkor üt be, ahogy Amerikában kb. nyolc évvel korábban a rock and roll. Ha innen nézzük, ez volt a „gombafejek forradalma”. Aztán egy évvel később, a „Brit invázió” keretében mintegy visszavitték az amerikai kontinensre mindazt, ami voltaképp onnan származott (és persze még korábbról részben Afrikából), és az évtized végéig meghatározó szerepet vittek az amerikai populáris zenében. A hatvanas évek kulturális erjedése közben a társadalmi kereteken is lazított, folyamatos volt az átmenet zenei stílusokból zenei stílusokba, a nyugati világ szabadság- és békeharcainak újabb állomásaiba – a mozgalmi jelleg aztán valahol a vietnami háború lázárása körül halt el és váltott át más formákba. De az egy másik történet. Az igazi kérdés a beat hazai hadjáratának hajtóereje.
A szabadságvágy, nyilván. De nem önmagában.
Az a szabadság, ami erőteljes társadalomformáló erőként hatott a kommunizmus fojtó kontrollja alatt is. Annak megtapasztalása, hogy egyetlen dal tömegek között teremthet közösséget és mozgósíthat egyetlen üzenettel. Az elnyomótól független identitást megfogalmazó dalok, a szájról szájra terjedő refrének és így közösséget teremtő együtt-éneklések; ezek az igazán veszélyes hatóanyagok.
A könnyűzene mindig üzlet volt. Mindig is. Mert legjobb pillanataiban mégiscsak katartikus hatást kiváltó művészet. Meghallod és megváltozik az életed.
Új emberré válsz.
A ’68-as nyugati lázadások és kulturális forradalom kapitalizmus-kritikus volt, baloldali alapokról. De a baloldaliságnál hangsúlyosabb volt a világjobbító cél, az illúzió, ami a politikában kevesebb, a kultúrában lényegesen nagyobb sikerrel járt, ám a következő körökben már mégis magát a politikát alakítja: a világlátás formálása. Ebben óriási eszköz volt a populáris zene, és annak váteszszerű dalnokai. Mint például John Lennon.
A leninizmussal szemben megjelent a lennonizmus – írja a kelet-európai rock and roll történetével foglalkozó Timothy W. Ryback (Körmendy Zsuzsanna idézi nagyszerű Freddie Mercury életrajzában, amelyről ITT beszélgettünk). A magam részéről külön könyvben írtam meg, miért hasznos elővigyázatosan hallgatni a popkultúra által hordozott üzeneteket, ám a fenntartásokkal együtt kétségtelen tény a popkultúra gondolkozásformáló ereje. A lennonizmus maga is bővelkedik szellemi kanyarok és zavaros elképzelések ihlette csodaszép, hamis szlogenekben. Amennyiben ideologikus, kulcsszavai a szabadság, szerelem és a béke. A hetvenes évek első felében nem egy nyugati békemenet énekelte spontán himnuszként Lennon és társai popdalként működő közéleti dalait.
Ő és ők, a dalnokok az ezerkilencszáz hetvenes évek első felében még hitték a rock and roll varázsának érvényét: a zene képes átírni a társadalmi szokásokat.
És ha azt mondjuk, a beat a magyar könnyűzene történetének azon jelensége, amellyel megjelent a dal társadalomformáló képessége, ereje és hatása, akkor nem mellékes a kérdésre adott válasz: hol a vége a magyar beatkorszaknak?
Van egy dal. Szeretem. Vérbeli barázda-billegető, szókimondó teremtés, igazi Pick Up Girl: nehéz elköszönni tőle. Másnap mindig újrakezdjük, ő meg én. Noha lehúz, mindig behúz. Sláger, gyanús. Élek a gyanúperrel: ha 1973-ban születik, jelbeszédként nyilvánosan bezúzzák. Valójában 2023-as születésű és jól mutat a korra, amelyben élünk. Majdnem mindenki szerelmes belé, aki már találkozott vele. A rádiók még nem játsszák, ők is biztos szeretik, csak nem akarják, hogy másé is legyen. Szőke Barbie, érted. Koncerteken már hallható, és bizony nagy közös éneklések lesznek itt még. Ha még nem találkoztatok, bemutatom, ő az:
A Blahalouisiana Nem hittek Lennonnak című számát a zenekar gitárosa és a dal szövegírója, Szajkó András így mutatta be: „A dal középpontjában egy konfliktus áll, a háború és a popzene mostoha kapcsolata… Mai szemmel irigylésre méltó a hippimozgalmak lelkesedése és optimizmusa, amivel, ha csak a könnyűzene szintjén is, de szembeszegültek az értelmetlen pusztítással. Még ilyen távolról is szinte érezni, hogy mi lehetett akkor a levegőben: az a naiv hit, hogy egy jól sikerült dal, ha csak egy fikarcnyit is, de hatással lehet a világ folyására. Ahogy teltek az évek és az évtizedek, úgy született egyre több háborúellenes dal, de velük együtt újabb háborúk is, és úgy tűnt el lassan a lelkesedés és az optimizmus. Mára már egyértelmű, hogy még a békéről szóló legszebb dalok sem nyomnak sokat a latban, a történelem továbbra is háborúk története, bármilyen elszomorító is ezt megénekelni.”
Nos, véleményem szerint a 2023. novemberében megjelent Nem hittek Lennonnak egy klasszikus magyar beatdal. A hetvenes évek zenei hangulataira emlékeztető tökéletes sláger, nagyon ügyes szöveggel, perfekt popkulturális utalással. A Give peace a chance 1969-ben született ágyban, párnák közt. Ikonikus Lennon-dal, és ha erre utal a dalcím, az üzenet nagyon is él: All we are saying is give peace a chance. De nem hittük el ezt sem.
Ugyanakkor, ha úgy hallottuk először a dalt, hogy nem kaptuk meg a mellékelt hivatalos értelmezést, és a szövegvideó fekete-fehérjén sem múlt semmi, akkor a refrént még félre is érthetjük:
Mi őszülünk,
ők nyaralnak,
mi tönkremegyünk,
ők maradnak,
ha árnyékot vetünk
a végén learatnak.
És ha hozzávesszük a refrént felvezető bridge bravúrját:
Véleményre nincs idő,
tartózkodni nincs hely,
nem készültem emberölésből,
megint puskázni kell.
azért felmerül az emberben, hogy mit is hall e jótékony többértelműségben, ami tanítanivaló módon rejt az elsődleges jelentés - nem is annyira - mögé egy másikat. A globális kiábrándult életérzés mögötti lokális tapasztalatot. A szöveg közérzeti-közéleti fronton aktív az itt és most dalra-vitelében, és olyasmit csinál, amitől harminc éve ugyan elszoktunk, ám a hatvanas-hetvenes éveket nagyon is jellemezte: kikacsint a sorok közül. Ráadásul a szöveg mindkét értelmezési lehetősége a beat jellemzőinek körén belül marad (békedalok és társadalomkritikai attitűd).
A rock and roll Amerikában és a beat Nagy-Britanniában egy politikailag szabad nyugati kultúrában tágította a szabadság köreit a zene segítségével. Az ebben a közegben megszülető dalok is a szabadság zászlóvivői voltak, ám ezek a határok kifelé tágíthatónak bizonyultak (mint kiderült, szinte a végtelenségig). A magyar beat megjelenése azonban egyből összefeszülést jelentett az elnyomó hatalommal, amely teljes kontrollt kívánt gyakorolni a zenei színtér fölött is, és nem volt tér kifelé araszolni: befelé kellett megtalálni a szabadság kis, még működtethető tereit. A magyar beat genezisében és puszta létezésében is a politikai szabadság hiányára mutatott rá. Újra: nem mindenki és nem is mindenhol, de a szimbolikus dalokban folyamatosan.
Itt, a Nem hittek…-ben ráadásul az áthallás opcionálisan szintén háborús: a kultúrharcra utaló. Ebben az értelemben azonban a lírai én nem nézője, hanem ártatlan és kényszeres elszenvedője a pusztításnak. A kifutása még keserűbb: az élet folytatása a szabadság és a jövőkép elvesztése mellett – így jön létre a saját életünkből való kiszorulásunk és lesz még fájóbb a lennoni békeüzenet süket fülekre találása. Nem adunk esélyt a békének.
Nem hittek Lennonnak,
miért hinnének nekünk,
mi mást tehetnénk,
tovább énekelünk…
A történelem vége
túl gyorsan véget ért,
a tegnapunk, ha látott szebb jövőt,
most foszlik szét.
A dal, mint műfaj a kulturális hegemónia zabolázhatatlan műfaji fekete lova. Terjedése a víruséhoz hasonlít; akadályozható, de megfékezhetetlen. Tűrni és tiltani lehet, kipusztítani nem. Színpadot kíván, tömeget aktivizál, közösséget teremt. Egyetlen gitár nagy felfordulást okozhat. A magyar beat dalszerzői megtapasztalták, hogy leginkább a tiltás és a tűrés aktív, bár változó határvonalára állva írhatnak olyan dalokat, amelyek hordozzák ezt a többértelműséget. Feltűnő, hogy egy olyan, a mainstream nyilvánosságot elérő zenekar szólal meg így, amely bőven maga mögött tudja működése első tíz évét és tagjai épp ráfordulnak személyes harmincas éveikre. A lázadás így nem korai, hanem már érett évekre esik, és lényegesen szofisztikáltabb megszólalást tesz lehetővé. Hasonló a helyzet a párhuzamosan futó Ivan and the Parazollal, amely tíz év után készítette el első magyar nyelvű albumát (Budai Pop), és egyből erőteljes közérzeti híradással élt – hasonló életkorban és élethelyzetben. A beat-inspiráció egyik zenekar esetében sem véletlen, zeneileg (is) művelt zenészekről van szó, akik betéve tudják a beat- és rocktörténetet, és alapvető fontosságúként kezelik a magyar könnyűzenei hatásokat.
Nem minden társadalomkritikus dalszöveg beat. A szabadság eszménye azonban versekben és dalszövegekben terjed, így elsősorban a közérthető dalnokokra vonatkoztatható a beat-hagyomány. A hip-hop és trap színtér szókimondó, népszerű és olykor zseniális (pl.: Krúbi) aktorai ezért nem érthetők ide, és azért sem, mert közönségük generációs szempontból behatárolt. Az olyan valós, jelentős közösségi élményt nyújtó dalok pedig, mint például az Ismerős Arcoktól a Nélküled, azért nem sorolható a beathez az összetartozás megéneklése ellenére, mert nem áll feszültségben a politikai szabadság kérdésével.
És Azariah teltházas stadionkoncertjei? Véleményem szerint a fiatal, de már sokat tapasztalt tehetség körüli történésekben ott van a protestálás eleme is, dala azonban még nincs hozzá, hogy ezt az intenzív érdeklődést valamiféle saját, hosszabb távon is együtt maradó közösséggé formálja. És a beat éppen ezt tudja: dalok mentén szervez közösségeket, és a dalok mind a nagyobb szabadság irányába hatnak.
A fentiek alapján a magyar beatkorszak, legalábbis szellemi, vagy attitűd értelmében még nem zárult le, vagy inkább: annak kezdenek jelei lenni, hogy épp feltámad. Az olyan előadók, mint a fél generációval fiatalabb Carson Coma szintén ezt a színteret erősítik, ami ahhoz vezethet majd, hogy a kultúrharc következménye miatt az állami nyilvánosságból kiszoruló kritikai hozzáállás feltölti az underground működés tereit, amelyek között már globális platformot is értenünk kell. Ami prognosztizálhatóan azzal jár, hogy az új underground valós kulturális hatása lényegesen jelentősebb lesz, mint amilyen a kultúrharc kiszorító manőverei, illetve az elhallgatással való büntetés nélkül lenne.
A Nem hittek Lennonnak azonban ebben az okfejtésben elsősorban példa. Amikor elzúgtak a beat első forradalmai és a békedaloknak semmi hatása sem volt a nagypolitikára, itthon pangott a hetvenes évek. A Blahalouisiana dala modernkori példaként segít egy definíciós problémában: a beatkorszak az a könnyűzenei hagyományunk, amelyhez egy magyar könnyűzenei eladó első körben nyúlhat, amikor a politikai szabadság deficitjét érzékeli és szólni akar. Egyúttal jelzés önmaguk számára is: az igazság kimondásának egyetlen dala sem tér vissza hozzájuk dolgavégezetlenül. A pangás csak a felszín, mögötte erjedés van. Mert ami nem fejlődik, az romlik.
Minden ilyen dal számít.
Megjegyzés: ez az írás egy szabad gondolatkísérlet és vitaalap. Írd meg, ha mást gondolsz!
KORÁBBRÓL ÉRDEKELHET:
HELLO, GOODBYE - a Beatles utolsó dala
IGAZÁBÓL SZERELEM? - Pop, Csajok, Satöbbi