GONDOLATKERTÉSZET
Igazából szerelem?
ÚJRANÉZŐ: RÓMAI VAKÁCIÓ
0:00
-36:56

ÚJRANÉZŐ: RÓMAI VAKÁCIÓ

Igazából szerelem? podcast-sorozat feat. Tari Annamária S01E04.

Róma újragondolása.

Abban, hogy Róma évente nagyságrendileg 10 millió turistát fogad egy év alatt, jelentős szerepe van a történelmi örökség mellett azoknak a filmekeknek, amelyekben az Örök Város főszerepet vitt.

A Római vakáció megfogalmazta és elénk tárta a Róma nevű álmot.

Római vakáció | ma7.sk

Egyúttal bemutatta nekünk első szerepében Audrey Hepburn-t, akiből azonnal stílusikont teremtett. És persze évtizedekig Vespa robogón száguldva álmodjuk mögénk saját szerelmeinket is…

A filmet azonban eredetileg Elizabeth Taylor és Cary Grant párosa vitte volna, ám előbbi forgatott és nem ért rá (a római kort majd bepótólja évtizeddel később a Kleopátrával), az utóbbit pedig az zavarta, hogy nem klasszikus férfifókuszú a kettős főszerep.

De nem csak abban lett merész a filmet rendező William Wyler, hogy lényegében ismeretlen színésznőre osztotta a főszerepet. Abban is bátor volt, hogy a Római vakációt Rómában forgatta - nem stúdióban, hanem eredeti helyszínen. Épp ez tette lehetővé, hogy a város csendes tettestárs legyen a sikerben. Magát alakította: a több mint kétezer évét, fiatalosan.

A történet, amelyben Anna hercegnő hivatalos látogatáson kiszökik a városba, amelyben találkozik Joe Bradley amerikai újságíróval, akivel az az eltöltött néhány óra mégis arra készteti, hogy újragondolja a saját szerepeit. Nőként és hercegnőként egyaránt.

A Római vakáció épp ezért nagy tanítómester is. Nem véletlenül fogalmaz így Anna arról, melyik város volt rá a legnagyobb hatással:

Mindegyik hely a maga módján felejthetetlen volt. De Róma! Kétségkívül Róma. Mindörökké emlékeimben őrzöm az itt töltött időt.

Ahogy mi is, ezért is nézzük újra és újra. Hogy immár hetven év távolából is együtt töltsünk egy hétköznapot egy nem hétköznapi hercegnővel és újságíróval, és csináljuk együtt velük egy átlagos római mindennap ártalmatlannak tűnő cselekedeteit, amelyek mégis bátorságot adnak és - akárhonnét nézzük - katalizálják a személyiség(ek) továbblépését.

A Római vakáció egyszerre klasszikus és előremutató, bölcs és merész, kivált, ha saját kora felől szemléljük. És hiba fekete-fehér eredetileg, örökzöld. És a vége! Ah, de szép. Még mindig. Meg is tanuljuk a leckét Bradley szavaival:

Nos, az élet nem mindig olyan, amilyennek szeretnénk, igaz?

Ha másnak is szerezhet örömet ez a beszélgetés, kérlek oszd meg vele is: a megosztás jócselekedet. LÉGY MAGVETŐ!

Share

IGAZÁBÓL SZERELEM? - avagy a szerelmesfilmek és az életünk

Tari Annamária pszichoterapeuta és Horváth Gergely podcast-sorozata.

ÚJRATÖLTÉS: 1. évad. 4. epizód.

Az Újratöltés epizódjai hétfőnként 16h-tól érhetőek el a www.gondolatkerteszet.hu (vagy gondolatkerteszet.substack.com) oldalon.

Az Igazából szerelem? rovat minden eddigi beszélgétését ITT TALÁLOD.

RÓMAI VAKÁCIÓ (Roman Holiday, 1953)

Főszereplők:

Audrey Hepburn, Gregory Peck, Róma

Rendezte: William Wyler

Az epizód 2021 tavaszán készült.

A podcastot készítette: Horváth Gergely, Lukács Lívia, Nagy Ramóna, Pacsay Attila, Puss Gergő

Ha a teljes első évadot szeretnéd meg/újrahallgatni és a GONDOLATKERTÉSZET minden más tartalmát is megkapni, iratkozz fel a hírLevélre:

Discussion about this episode