Minden fronton durvul a helyzet, de újra ugyanoda jutunk.
Épp két epizóddal ezelőtt egyértelműsítette Viktor, e sorozat rendszeres teológusa, hogy Jézus Hegyi beszédben mondott szavai értelmében különbséget kell tennünk a megítélés és az ítélkezés között; hogy a megítélésre szükségünk is van, ám abban az intésben élünk, hogy ne ítéljünk el másokat… Nos, máris gyakorolhatjuk e különbségtételt.
A hazai keresztény közélet neves dicsőítő dalszerző-énekesét széles nyilvánosság előtt szembesítették házasságtörésével evangéliumi hitben élő emberek, mire az evangéliumi hitben élő megszólított előadó egy közösségi médiában tett bejegyzéssel tudatta, hogy visszavonul.
A szándékosan (esethez közelebb lévők) és indirekten (fórumok) felszedett információk mozaikjai szerint egy szomorú, régóta tartó folyamat robbant felszínre. Pontosabban: az áldozat és a további megelőzés érdekében, szándék szerint evangéliumi módon eljárva tervszerűen robbantották ki.
Mit is mondhatnék?
Béláim az Úrban!
A magam részéről még processzálok.
Egy észrevételt azonban szeretnék megtenni.
A GONDOLATKERTÉSZET pop, kultúra, újragondolás. Ha máskor is betérnél, iratkozz fel a hírLevélre. Ha gyakori vendég vagy, kérlek előfizetéssel támogasd a Kert művelését. Ahol, jelzem előre, lesznek egyre paprikásabb ültetvények is:
Megértésem szerint a kereszténység Krisztus követésére, cselekedeteinek utánzására hív. Ő mondta tanítványainak az utolsó vacsora idején, miután megmosta tanítványai lábát:
Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást. (János 13.)
Ahogy nyilvánosan intézzük ügyeinket, üzenünk önmagunkról.
Újra oda érünk, hogy a legerősebb “keresztény referencia” az Isten előtti tiszta élet gyakorlata. Ami a szív őszinte törekvése és mindennapi küzdelme. Ez a küzdelem érinti a keresztény színpadi előadót és a hangadó keresztény vezetőt is.
Ám elsősorban: önmagunkat. E nemesítő harcot elsősorban önmagunkkal, önmagunkban kell megvívni.
A Hegyi beszéd épp ezt az életgyakorlati újragondolást állítja irányba. És pontosan tudja, hogy nem a könnyebb út előtt állunk…
Szoros kapu, keskeny út
Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik bemennek azon.
Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.
A hamis próféták
Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik báránybőrbe bújva jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok.
Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Tüskebokorról szednek-e szőlőt, vagy bogáncskóróról fügét?
Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, a rossz fa sem hozhat jó gyümölcsöt.
Amelyik fa nem terem jó gyümölcsöt, azt kivágják, és tűzre vetik.
Tehát gyümölcseikről ismeritek meg őket.
Isten akaratának cselekvése
Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram,
Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát?
És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!
(Máté evengéliuma 7. fejezet 13-23. vers)
A beszélgetésben szóba kerül:
A beszéd tétje és figyelmeztetése
hangnemváltás: simogatásból ítélet
egy népszerű vallási illusztráció tévedése
hol van a kapu pontosan
ami jelen és ami a jövő
egy fordítási hiba
kevés? mind szembejön!
a piactéri tumultus hasonlata
a “keskeny” pontosabb fordítása
a hamis próféta nehéz kifejezése
a Simon mágus-rejtély
Máté gyülekezetének sajátosságai
Jézus sok kertészkedő képet használt
az Uram! Uram! figyelmeztetése
A GONDOLATKERTÉSZET ajánlás útján terjed. A megosztás jócselekedet. LÉGY MAGVETŐ!
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM:
Ez az utolsó előtti Hegyibeszédes-epizód. Az utolsóhoz viszont hasznos, ha meghallgatod az elsőt (aztán a másodikat):
Ítélkezés témakörben hasznos a két epizóddal korábbi rész:
HEGYIBESZÉDES
Dr. habil. Kókai-Nagy Viktor PhD. teológus és Horváth Gergely beszélgetései Jézus Hegyi beszédének minden gondolatáról, sorról sorra.
A Hegyibeszédes minden vasárnap reggel jelentkezik új epizóddal.
Ajánlott olvasmány Kókai-Nagy Viktor: A Hegyi beszéd című könyve, amely a neten is elérhető ITT.
John Stott: A hegyi beszéd (Harmat-KIA, 2010)
Készült a Gondolatkertészet Műhelyében. Készítették: Horváth Gergely, Puss Gergő, Horváth Mátyás.
GONDOLATKERTÉSZET – az újragondolás kultúrája
A sorozat hétről-hétre bővül, ami eddig történt, itt találod:
Share this post