A magyar nemzeti zenekultúra igyekezett lépést tartani a nyugati kultúrával és próbált modern lenni. Azt próbálta bebizonyítani a Habsburg-birodalom keretein belül, hogy egy magyar kultúrának is lehet létjogosultsága, és miközben lépést tart a Nyugattal, be tudja bizonyítani, hogy van egy személyes hangvétele - mondja Békéssy Lili Veronika zenetörténész, aki szerint a zenetudomány jelenlegi globalista szemlélete tévútnak tűnik, az öncenzúra időtlen jelenség és az 1850-es évek tapasztalata egyértelműen mutatja, hogy bármilyen kultúrreform előtt az első lépés a szakértőkkel való kommunikáció kell legyen. Már, ha esélyt akarunk adni a sikernek.
A Zenetudományi Intézet kutatójának tudományos munkája hamisítatlan, erőteljes és nagyon izgalmas újragondolás. Azt a kérdést tette fel, milyen volt a zenei élet mélységében és szerkezetében a 19. század közepén Pest-Budán. Amiről, talán furcsa, de nagyon keveset tudtunk. Ráadásul az 1848-as forradalom leverése után, a Bach-korszakban, ami szintén nem tartozik általános érdeklődésünk homlokterébe. Kiválasztott egyetlen évet, alámerült – amit pedig nyolc év kitartó munkájával felszínre hozott, számtalan meglepetést tartogat a zenetudomány és a művelődéstörténet számára is. Sőt, több minden a ma embere számára is ismerős lehet.
Többek között kiderült: az 1850-es évek közepén naponta akár 5-6 zenei esemény is zajlott a későbbi fővárosban, és több mint 100, eddig ismeretlen játszóhelyre derített fényt. És valószínűleg ez még nem is a teljes kép. Lili egyúttal a Klasszik rádió zene szerkesztője és a Capricco műsorvezetője is, ahol így - miután a Gondolatkertészetnek szerda esténként saját műsora van - kollégák vagyunk. Nagyon örülök, hogy ráállt arra, hogy ezt a brutális mélységű munkát valahogy egy kertészetes mélyreásásban is “megzenésítsük”…
A beszélgetésből kiderül, hogy
· mi köze van a flangálásnak a zenekutatáshoz
· hogyan vált a klasszikus zene iparrá
· hogyan kapcsolódott Pest-Buda az ötvenes években a kulturális vérkeringésbe
· miért lett gyanús a Nemzeti Színház díszkivilágítása
· hogyan lett 1857 a fókuszév
· miért nem lett menő Erkel Erzsébet című operája
· mi történt a császárlátogatás kulturális holdudvarában
· hogyan derített fényt a mindennapok zenei életére
· mindeközben: mit gondoltak újra Bécsben
· mi volt sláger Pest-Budán
· húzható-e határ ekkor a klasszikus és a populáris zene között
· az opera esete a slágerkultusszal
· a korabeli médiaelemzés tanulságai
· mennyire bizonyultak igaznak a vonatkozó zenei sztereotípiák
· mi köze a katonazenekaroknak a méhekhez
· hogyan működött az elhallgatás kultúrája
· a hazai koncertrepertoár akkor és most
· a komolyzene világa, mint múzeum
· a Lloyd-palota világa és az Aurora-kör példája
· hogyan lesz a jövőben kutatható a jelen online univerzuma
· provincia vagyunk-e még a zenében
· egy Los Angeles-i konferencia tanulságai
· mi a kutatás tanulsága a mára nézve
A GONDOLATKERTÉSZET az újragondolás kultúráját plántálja. Ha úgy érzed, a zenekutatás felismerései mást is érdekelhetnek, kérlek LÉGY MAGVETŐ!, és oszd meg vele is e beszélgetést:
“A cenzúra intézménye felülről kitalált, de alulról működtetett intézmény volt”
Békéssy Lili Veronika zenetörténész és Horváth Gergely podcast -beszélgetése.
A doktori értekezés címe: ZENEI MINDENNAPOK ÉS ZENEI REPREZENTÁCIÓ PEST-BUDÁN. A FŐVÁROS ZENEI SAJTÓJA 1857-BEN
Gondolatkertészet blog / hírLevél feliratkozás:
KAPCSOLÓDÓ PODCASTOK:
Dead Elvis! Frankenstein!! Cheerleaderek!
A popkultúrán és válogatott klasszikus zenén élősködő hallgatóként régóta vágyom arra, hogy közelebb kerüljek a kortárs új zene világához. Próbálgatom, fejtegetem, de ritkán kerül belém. Szeretem, ha valami agyas ÉS zsigerien hat. A felfejtésre egy hétvégi koncert tálcán kínálja magát: a Budapest Music Centerben szombat (szeptember 28.-án) este a követk…
Hogyan kerülhet klasszikus zene a slágerlisták élére?
A művészeti nevelés helyzete és szerepe a 21. században címen jelent meg Prof. Dr. Habil Váradi Judit egyetemi tanár kutatása, amelyben három Észak-alföldi régióban vizsgálta általános iskolák 4. és 6. osztályos diákjainak zenei nevelését. Az eredmény sokatmondó és általánosítható. Váradi Judit és Horváth Gergely beszélgetése.
MIRE JÓ EGY DAL?
Erőteljesen mutatja egy dal erejét, hogy nagy, társadalmi jelentőségű tömegmegmozdulás esetén könnyen vita alakulhat ki egy dalszerző vagy előadó és a szervezők között arról, hogy játszható-e egy népszerű dal akkor, ha a rendezvény valamilyen okból nem tetszik az alkotóknak. A dal szabad és mindenkié, és reménytelen helyzetben…
Share this post