GONDOLATKERTÉSZET
Hegyibeszédes
A Gondviselésről
0:00
-25:33

A Gondviselésről

HEGYIBESZÉDES podcast-sorozat feat. Kókai-Nagy Viktor 27. epizód

Kedves Kertészkedők,

az Amerikai Egyesült Államok 47. elnöke mesterséges intellingencia által generált fotót tett közzé a saját tulajdonában lévő Truth Social közösségi felületén, amelyen pápaként jelenik meg. A kommentár nélküli fotó innen terjedt tovább fénysebességgel. Mindezt Ferenc pápa temetése után és az új pápaválasztó konklávé előtt félúton. Képet szándékosan nem mutatok; ha még nem láttad, képzelheted, milyen.

Persze értjük: show, biznisz.

A Truman show egy másik elnök nevét viseli egy másik álomgyári történet címeként, ám nagyjából annyi sejthető, hogy hamarosan e globális mesemondás felett is be fog szakadni a plafon, ahogy abban a sztoriban is kipukkadt az illúzió buboréka. Aztán már csak a szembenézés marad a következményekkel.

Az Elnök, mint Pápa.

Kedélyes felvetés a hatalom ágabogainak egybefolyásáról.

Ismét jót nevettünk.

Ha mégsem, akkor annyit azért bátorításul jeleznék, hogy a 47. elnök elgondolásával ellentétben a történelem sem az ő kezében van.

Azt ugyan nehéz lenne állítani, hogy aggodalomra semmi ok, mert ömagában ez a gesztus jól jelzi a leplezetlen gusztus természetét. Mégis, épp az aggodalomról beszél oly felszabadítóan az, aki egyébként a történelmi keretrendszert is képes valósággal átalakítani.

Bár a 47. elnök valószínűleg nem mérte fel poénja (?) súlyát és annak majd őt terhelő következményeit, mi itt a Hegyibeszédes sorozatunkban nyerünk vele egy láttató képet arról, hogyan néz ki, ha valaki épp földbe döngöli a Hegyi beszéden (is) alapuló civilizációt.

Ha lehet, így még inkább kisarkul a jézusi világrend különbözősége.

Jó hír, hogy nem a 47. elnök országának eljöveteléről ad hírt a Hegyi beszéd.

Valami egészen más működést tár elénk, és ami a tárgyalt szakaszt illeti, kivált bátorítót. Mert akármi történik is a fejünk felett, bármennyire is feszít a jelen és a belőle megjósolt jövőkép, a személyes sorsunkat annak a kezébe tehetjük le, aki nem mondja fel velünk életre szóló szövetségét.

Épp ellenkezőleg.

Segít átértékelni, mi legyen fókuszban.

Isten gondviselése

“Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, se testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál?

Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem vagytok-e ti értékesebbek azoknál?

Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy perccel is?

Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mező liliomait, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak,

de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is.

Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek?

Ne aggódjatok tehát, és ne kérdezgessétek: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra?

Ilyesmikért a pogányok törik magukat; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre.

Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek.

Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.”

- áll Máté evagéliuma 6. fejezetének végén.

Az epizódban szó van arról,

  • mi az aggodalom gyökere

  • mire jó egy csacsi

  • Dina kutya tanítása a reggelekről

  • a nem látható kincsekre támaszkodás feltétele

  • a Walking dead sorozat tanulsága

  • mihez kötjük a boldogságot

  • az emberi kiszolgáltatottság alapélménye

  • hogyan jelenik meg az életfeltételek teljessége

  • az ég madarai

  • a mező liliomai

  • miért idealizálja a természetet már az ókori költészet

  • Pásztory Ádám történetének bátorítása

  • lehetünk-e bölcsek élettörés nélkül

  • a krízis, mint isteni ajándék

  • a teológusi lélekölő gyakorlatról

  • a szépség és az értékesség jézusi összefüggése

Szempont újragondoláshoz:

“Az aggódás mozgatórugója a félelem, a gondviselésé a bizalom.”

“Az ember aggódása áll szemben Isten pazarló szeretetével.”

KAPCSOLÓDÓ TARTALOM:

Ádám történetére is utaltunk:

Mi azt gondolnánk, hogy a gazdaság szabaddá tesz. De nem:

A “ne aggodamaskodjatok” érvényes a pápaválasztásra is. 47. elnök ide vagy oda. Miért?

Ha e beszélgetés segíthet másokat, kérlek oszd meg velük is. LÉGY MAGVETŐ!

Share

HEGYIBESZÉDES

Dr. habil. Kókai-Nagy Viktor PhD. teológus és Horváth Gergely beszélgetései Jézus Hegyi beszédének minden gondolatáról, sorról sorra.

A Hegyibeszédes minden vasárnap reggel jelentkezik új epizóddal.

Ajánlott olvasmány Kókai-Nagy Viktor: A Hegyi beszéd című könyve, amely a neten is elérhető ITT.

John Stott: A hegyi beszéd (Harmat-KIA, 2010)

A beszélgetésben Viktor utal egy Jézus példázatairól szóló nagyon jó könyvre: EZ AZ.

Készült a Gondolatkertészet Műhelyében. Készítették: Horváth Gergely, Puss Gergő, Horváth Mátyás.

GONDOLATKERTÉSZET – az újragondolás kultúrája

CÍMLAP

A sorozat hétről-hétre bővül, ami eddig történt, itt találod:

HEGYIBESZÉDES ÖSSZES

A GONDOLATKERTÉSZET pop, kultúra, újragondolás. Ha visszatérő látogató vagy, javaslom iratkozz fel a hírLevélre, mert azzal minden tartalmat kézhez kapsz. Ha rendszeresen Kertészkedsz, kérlek előfizetéssel támogasd a Kert művelését - köszönöm!

Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket!

Discussion about this episode