A Halászkirály legendája című filmben a Jack Lucas Radio Show sztárja, a névadó Jack egy betelefonálóra reagálva érdes véleményt nyilvánít egy étteremről és annak közönségéről. A hatásos miniszózat végén Edwin, Jack rendszeres hallgatója egy pillanatra elhallgat, majd ennyit mond: Okay, Jack. Legközelebb akkor hallunk felőle, amikor bemegy az étterembe, tömegmészárlást rendez, majd lelövi önmagát.
Okay, Jack.
Arról, hogy a Halászkirály legendája miért áll kitüntetett helyen az életemben, máshol részletesen írtam. A jelenet azonban, amely fiktív volta dacára nagyon is valószerű, konok dilemmával szembesít.
A hang erejéről tudósít.
Mit mond és az miként formál? Kire hallgatunk?
Kedves Kertészkedők,
négy állítást szeretnék tenni a rádiózásról. Meggyőződésem, hogy a kérdéshez mindannyiunknak sokkal több közünk van, mint talán elsőre gondolnánk.
A 4 állítás a következő:
A Rádió a világ első közösségi médiuma.
Legalábbis a modern korban, amióta “hírközlésről” beszélünk.
A rádió a forradalom médiuma.
Nem, mint technológiai fordulat felülmúlhatatlan, hanem lényegét tekintve. Mert:
A rádió az identitás legerőteljesebb hatású közvetítője és formálója.
A vizualitás ugyan a személyiségre nagyon erősen és komplex módon hat, de van egy alapvető különbség: a vizualitás elsősorban a külsődleges mintaadásban és azok követésében erős, a rádióban azonban a szívre-hatás potenciálja és képessége rejlik.
Márpedig az identitás a látszattal ellentétben szellemi aspektus. Ki vagyok? A személyes válasz általában a külső minták tesztelése után az önazonos belső valóság mélységben formálódik ki és gyökerezik meg.
A Gondolatkertészet pop, kultúra, újragondolás. Általában heti 3 hírLevél születik a szerelmesfilmektől a Hegyibeszédesig. Ha visszatérően olvasol, érdemes feliratkoznod. Ha rendszeresen találkozunk, számítok a támogatásodra. HírLevelező tagozat:
Az utolsó pontot 35 év rádiózás után a legtömörebben így tudom megfogalmazni:
A rádió kortárs művészeti médium.
Ami közvetíti a kortárs művészetet, ám eközben maga is képes arra, hogy formai és tartalmi megmunkáltsága miatt a művészeti hatással egyenrangú hatást gyakoroljon. Sarkítsunk: katarzis a rádióból? A válasz egyértelmű igen.
Ez utóbbi állítást a hazai rádiózás jelen pillanata nem nagyon fogja megerősíteni. A kortársiasságban ugyanis az itt és mostra való érvényes reflexió alapkövetelmény, ami a rádiózásban lényegében az egyidejűséget jelenti magával a történéssel, ráadásul igényli a kritikai attitűdöt.
E tekintetben a hazai rádiós piacot körülbelül egy évtizede sikerül a félkómáig szedált állapotban tartani.
Értsd: a reflexió és a kritika, ha van, politikai narratívák szolgálatában áll. Ám a kultúra területén sokkal inkább az egyszerű elhallgatás a jellemző, vagyis úgy tenni, mintha a “mieinken” kívül, nem lenne senki más - és ez bármilyen “irányból” nézve kölcsönösen igaz.
A rádió, mint műfajgazdag és sikerességéhez valódi személyiségeket kívánó médium, potenciális forradalmi eszköz. Talán épp ezért történhet meg, hogy 2025 elején Magyarországon még nincs érdemi nyoma a digitális rádiózásnak, amely a jelenleginél óhatatlanul többszólamú és kevésbé kontrollált nyilvánosságot jelentene. És ez sajnos politika.
Tehát: katarzis a rádióban? A válasz csak itthon nem evidens. Ám talán elég, ha felidézzük a 20. század második feléből azokat az élményeinket, amit mi magunk vagy szeretteink megéltek. Például a hatvanas évek elején a vasfüggönyön is “átszűrődő” angolszász könnyűzene a szabadság euforikus élményét jelentette és indított el kvázi kulturális forradalmat a legvidámabbá váló barakkban.
Vagy ahogy a hetvenes-nyolcvanas években megjelenő állami rádiócsatornákon megjelentek a (nem csak) fiataloknak szóló zenei műsorok, egyre szélesebb műfaji skálát mutatva be. A rendszerváltás után a kilencvenes évek a hazai rádiózás történétének egyik legizgalmasabb fejezete meghatározó személyiségekkel. De a rádió még a 2000-s években is meg tudta adni a zenei aha-élményt, elég, ha az EstFM/Radio Cafe vagy a 2007 utáni Petőfi rádió első éveire gondolunk! Aki ennek részese volt, nagyjából lehet sejtése arról, milyen hatást gyakorolt Elvis Presley és környéke az amerikai társadalomra az ötvenes évek közepén. És ez csak a könnyűzene frontvonala.
Az élő eseményközvetítések, a rádiójátékok, a háttérműsorok, a sport- és koncertközvetítések, a szubkulturális metszetek mind-mind jelen vannak a maguk próbáival és sikertörténeteivel a magyar rádiózás történetében. Nem beszélve a helyi rádiózás pótolhatatlan és felmérhetetlen jelentőségről! Illetve de, beszélve erről is, minél hangosabban…
A rádió, mint médium továbbra is ugyanazzal a potenciállal bír, mint amivel feltalálása óta bármilyen időpillanatban. A minden idők talán legjobb hazai rádiós szlogenje szerint a rádió a “van barátod” élménye - ezt tudja a rádió és így csak a rádió tudja.
A fokozódó személyes izoláció és a társadalmi ellenségképre épülő kommunikációs korszak brutális mértékű stresszel-telítése idején égető szükségünk lenne A rádióra mentális jobb-létünk segítése érdekében. A rádió életet menthet.
Egy valamiben van csak változás: a 2010-es évek második felére a rádió átadta azt a képességét, hogy az új zenék felől onnan tájékozódjunk. Az internet, vele a Youtube, a streaming csatornák, a TikTok, stb. a mobil segítségével a kezünkbe adtak alternatív, a személyes ízlésünknek jobban megfelelő és gyorsabban lehívható forrásokat.
De van valami, aminek az értéke épp ezért megnő a következő időszakban: a szerkesztés szerepéről beszélek. Az emberi kurációról (ha már muzsikáról van szó). Az AI algoritmusok személyes ízlésbe záró gettóiból van menekülés a váratlan világába. Az emberi jelenlét és szerkesztői munka újra értelmet nyerő szerepén keresztül.
A rádió kortárs művészeti médium.
A hallva született feltámadás lehetősége.
Amikor a Gondolatkertészetet, mint az újragondolás kultúrájának platformáját plántáltam, a Substack-oldalhoz csatlakozó rádióműsor magától értetődő volt.
Köszönöm a Klasszik rádió 92.1-nek, hogy befogadtak.
Mindazzal, amit pontokba szedtem, persze nagyrészt én is adós vagyok, mint rádiós műsorkészítő. De a podcast, illetve a részben azokra épülő rádióműsor mégis ad egy olyan szabadságot, amely talán jellemzi a Kertet.
A rádióműsort szerdánként 19h-tól hallhatod, ismétlése szombaton 15h-tól indul. Ezt az epizódot most azért küldöm ki itt is, mert valami mégis megjelent benne abból az örömből, amit egy rádióműsor összeállítása jelent. Meg a műhelymunkáé. Egyúttal éles keresztmetszet és pillanatfelvétel az idei Gondolatkertészetről, amelyben nem leszek személyválogató, sem személyeskedő, de elmozdulunk az építő kritika irányába is.
Az év elején több mindent ígértem, íme, itt a csatlakozás az országos kezdeményezéshez, valamint visszatér a Gyökérkezelés-rovat is, amit újabb hasonló miniformátumos megszólalások követnek majd. Hamarosan az is kiderül, hogy a Gondolatkertészet magában milyen tematikus évet indít!
A podcastban a legfrissebb rádiós epizódot hallhatjátok. Nem írok róla semmit, mert a magam részről hallgatóként szeretem, ha egy műsor magát adja el, és kivált kedvelem, ha meglepnek. Persze nem vagyunk egyformák.
De azért: ti se adjátok fel a reményt egy újra pezsgő magyar rádiós univerzumról!
És persze szeretném, ha szeretnétek ezt a műsort!
Köszönöm, ha rám (is) hallgattok!
Külön köszönet: Puss Gergő!
Share this post