Kedves Kertészkedők,
a Hegyi beszédet kutató sorozatunk egyszerre tekint Jézus beszédére az európai (és persze egyetemes) kultúra alappilléreként, életviteli sorvezetőként és a hit lehetséges forrásaként.
A 21. századból már mögöttünk van a negyede és nagyon úgy tűnik, hogy ha az emberiség egyáltalán elér a végééig, egy nagyon más bolygóról egy nagyon más emberiség néz majd vissza az elmúlt századra.
Megélhetjük-e, túlélhetjük-e, hogyan éljünk helyesen?
Néha úgy érezzük, nincs eszközünk. A megoldás nem a mi kezünkben van, és amit hozzátehetünk, elhanyagolható a folyamatok kimenetelére nézve. Feltesszük a kezünket és azt mondjuk; nem marad más, csak az ima.
Az ima azonban félelmetesen erős eszközünk lehet. Érdemes komolyan megnézünk, mit adhat.
Minden változás az emberi szívben veszi kezdetét. Nem véletlenül óv és int a példabeszéd: őrizzük meg a szívünket, mert abból indul ki minden élet.
Tapasztalatom szerint az imáról mindannyiunknak van egy képe, mit jelent. Ám arról, hogy Jézus mit és miért mondott ezzel kapcsolatban, már kevésbé beszélünk, talán kevésbé is köztudott - holott óriási lehetőséget nyújt számunkra személyes és közösségi életünk vonatkozásában egyaránt!
Azért, hogy a last minute ne lost minute legyen, a Gondolatkertészet szellemi kalandtúra-ajánlata egy kétezer éves út újrafelfedezése és újrabejárása. A Hegyi beszédben megfogalmazott tanítás ugyanis az egész emberi életre (és az emberiség egész létére) néző útmutatás.
A Gondolatkertészet pop, kultúra, újragondolás. Ha feliratkozol a hírLevélre, a Hegyibeszédesen kívül más témáknak is a mélyére áshatunk - közösen. Ha rendszeresen jársz, kérlek támogasd előfizetéssel a Kert munkálatait:
Az előttünk álló és felfedezésre váró szakasz:
Amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és az utcasarkokon megállva imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom nektek: megkapják jutalmukat.
Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz, aki rejtve van; a te Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megjutalmaz majd téged.
Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg.
Ne legyetek tehát hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek tőle. (Máté 6, 5-8.)
A beszélgetésben többek között szó van arról, hogy
mi a “titok” három jelentése az eredeti görögben
az egyéni ima és az imaközösség viszonya
le kell-e írnia a lelkésznek az istentiszteleti imádkozást
a közösségi bűnvalló ima “közreadása”
az imádkozás és a prédikáció kötöttségének és írásbeliségének viszonya
az imádkozás nagy hibái
az ima, mint kortárs színházi aktus
a rossz gyakorlat utáni vágyakozás
Mohamed Salah, Messi és társaik: mi történik gólörömnél
a David Bowie-jelenés: hogyan lesz egy bizarr álomból keresztény hitvallás
a Misna-beli “titokkamra” és a jézusi álláspont fordulata
mi a különbség a zsidó és a pogány ima-üzenet között
érdemes-e imádkoznunk, ha Isten pontosan tudja, mire van szükségünk
imádság, meditáció és a feltételek
A meditatív imák fontossága, Taize és a protestáns gyakorlat
a kántálás problémája
a karizmatikusság és a tradíció viszonya
bátorítás: a közösségi liturgia szabad lehetőségei
Az újragondolást segítő meglátások például:
“A krüptosz egy olyan titok, amin nincs ablak. Teljesen zárt. Csak te tudsz róla és Isten. A szó továbbélése is ebbe az irányba visz tovább, ugyanis ebből jön az a szó, hogy kripta. Ahol már csak te vagy és Isten. Végleges lezártság. Ez a belső szoba, ahová el kell menned, amikor imádkozol.”
“Amikor imádkozol, az alapvetően a te magánügyed Istennel.”
“Állandó problémám a közbenjáró bűnbánati imádkozással, ha aktuális kérdéseket nem vesz elő.”
“Az imádság nem Istennek szól, hanem magadnak. És itt válik izgalmassá, hogy imádkozol; te tudatosítod magadban, hogy mire van szükséged. Isten tudja. Az imádság nem neki fontos, hanem neked fontos.”
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM:
Imádkozhatunk az apa-fiú kapcsolat helyreállásáért. Segítség lehet:
Imádkozhatunk a házastársi-párkapcsolati hűségünkért:
Imádkozhatunk a hazánkért és - pártszimpátiától függetlenül - az ország vezetőinek szívbeli megtéréséért és fentről kapott bölcsességéért. Többek között ezért:
HEGYIBESZÉDES
Dr. habil. Kókai-Nagy Viktor PhD. teológus és Horváth Gergely beszélgetései Jézus Hegyi beszédének minden gondolatáról, sorról sorra.
A Hegyibeszédes minden vasárnap reggel jelentkezik új epizóddal.
Ajánlott olvasmány Kókai-Nagy Viktor: A Hegyi beszéd című könyve, amely a neten is elérhető ITT.
John Stott: A hegyi beszéd (Harmat-KIA, 2010)
Az epizódban említett könyv:
Kókai-Nagy Viktor: Karizmatikus gyülekezetvezetés az Újszövetség korában - próféták a páli gyülekezetben. (Kálvin kiadó, 2022)
Készült a Gondolatkertészet Műhelyében. Készítették: Horváth Gergely, Puss Gergő, Horváth Mátyás.
GONDOLATKERTÉSZET – az újragondolás kultúrája
A sorozat hétről-hétre bővül, ami eddig történt, itt találod:
Köszönöm, hogy a Gondolatkertészetben jársz. Ha feliratkozol a hírLevélre, a Kert megy hozzád, ha előfizetsz, mindent látsz:
Share this post